Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KÓSA LÁSZLÓ: Füzes Endre hetvenéves

FÜZES ENDRE HETVENÉVES Az etnográfusok körében érvényes hallgatólagos megegyezés szerint, ha valakinek egy tanulmánya vagy egy könyve bekerült az egyetemi kötelező olvasmányok jegyzékébe, azáltal a szerző elnyerte a szaktudományi halhatatlanságot. FÜZES Endre a mostani kerek évforduló felezőjénél sem járt, amikor TÁLASI István professzor településről és építkezésről tartott főkollégiumán hivatkozott a mecsekalji megosztott településekről írott cikkére. Akkoriban még nem mindenki fogadta el, hogy az alföldi kertesség nem nomád örökség, hanem eredményesebb gazdálkodást segítő középkori lelemény, így minden újabb adatot, mely valamiként az utóbbi föltevés mellett szólt, figyelemre méltónak tartott a professzor. Noha ez utalás volt csupán, a következő órára illett elolvasni, ugyanis a régi Eötvös Kollégium kiscsoportos módszereivel oktató TÁLASI általában visszakérdezte hallgatóitól, amit mondott. Aztán néhány hét múlva a szántalpas hombárról készült terjedelmes FÜZES-értekezés már nem „félhivatalos", hanem valóságos kötelező olvasmányként került elénk, sőt 1966 őszén a tanszéki tanulmányi kirándulás éppen a Dél-Dunántúlra vezetett, ahol valamelyik baranyai faluban a professzor úr személyesen mutatott meg hallgatóinak néhány még használatban lévő hombárt. FÜZES Endre a TÁLASI-tanítványok első nemzedékéhez tartozik. TÁLASI Istvánhoz írta szakdolgozatát, az említett mecsckalji cikk első változatát, és nála védte meg egyetemi doktori értekezését a Kárpátmedence gabonatároló építményei témakörben. Azonban nemcsak abban volt hű