Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

K. CSILLÉRY KLÁRA: A kanapé és a köznépi lakás modernizálása a 19. századi Magyarországon

25. kép. Asztal sarokkanapéval. Karcag. GYÖRFFY István felvétele, 1908. Néprajzi Múzeum, Fotótár, 9386. ltsz. A kanapé és a parasztházbeli lakásrend modernizálása Azokban az évtizedekben, amikor módos gazdák a kanapék első egyedeit állították be a lakásukba, az úri és polgári körökben ezt a bútordarabot, kárpitozva és finomabb kivitelezésben, még a szobaberendezés igen fontos elemének tartották. Georg HIMMELHEBER jellemzése szerint „a kanapé mintegy a biedermeier lényegét testesíti meg. A nappali szoba ülősarkának központja, előtte a nagy, kerek asztal". Ezt a bútordarabot szerinte „olyan kor számára alkották, amelyben a polgárság örömét és szellemi felüdülését a társasági életben találta meg".

67 Ajánlatos figyelembe vennünk azt is, amit ASKERCZ Éva ír az elrendezésről: „Az ülőgarnitúrákat kicsit színpadszerűen helyezték el a lakóterekben, ... mindig úgy, hogy a helyiségbe belépővel szemben legyenek."

6

^ Ez a 19. század elejétől dívó elhelyezésmód sokáig megőrződött - az együttest esetleg a szobának az ajtóval szemközti egyik sarkába állítva -, így számos fénykép és ezeken alapuló múzeumi rekonstrukció dokumentálja

69 (10. kép).

70 A kanapénak, székeknek és asztalnak ezt az együttesét óhajthatták átültetni a hazai mezővárosi és falusi tisztaszobákba a módos gazdák, e célból beszerzett kanapé segítségével és szakítva az ott korábban honos sarkos lakásrenddel. Kultsár András zalaszántói jobbágy az előbbiekben említett, 1830-ban összeírt lakásának első szobájában egyedül a kanapé, asztal és három szék együttese állt, amihez csupán fogas társult a falon és három üvegkép.

71 Noha így, magányosan, önálló szobába elkülönítve, ez az együttes a létrehozók szemében jobban megközelíthette az ülőgarnitúrás úri és polgári fogadószobák látványát, a kísérlet aligha talált folytatásra. A későbbiekből hasonló példa nem ismert. A parasztházak lakószobáinak korlátozott száma nem engedhette meg a vendégfogadás terének efféle kitágítását. Kellő változtatásnak látszhatott a vetett ágyat helyén hagyva, az új típusú bútort, a kanapét a főfal közepére állítani, odatolva elé az asztalt, míg annak korábbi helyére valamely tárolóbútort. így történt ez a Gömör megyei Szuha-völgyben. CSERI Miklós ezt centrális elrendezésnek nevezi.

72 Másféle és végül szélesebb körben elfogadott megoldásnak bizonyult a gyökeresen új lakásrend, ahol úri-polgári módon helyezték el a bejárattal szemközti fal középső szakaszán a kanapét, asztalt és székeket, az együttes mellé a hagyományos presztízstárgyat, a vetett ágyat is odatéve, mindkét oldalfalhoz egyet-egyet (18-20. kép). A megkettőzés oka lehetett, hogy ezt sugallhatta a példaképek, az úri-polgári garnitúrák szimmetriája. Erősíthette az olyan rendelkezés is, mint ami 1828-ból a Jászságból ismert, miszerint az utcai homlokzatot két ablakkal kell építeni.

73 Ezzel megteremtődött az a lakásrend, melyet, elsőként figyelve fel rá, már JANKÓ János párhuzamos berendezésnek nevez,

74 majd Cs. SEBESTYÉN Károly párhuzamos rendszernek,

75 VISKI Károly pedig részarányos berendezésnek.

76 A GYÖFFY István által 1911-ben fényképezett párhuzamos berendezésű szoba Körösjánosfalván (volt Bihar m.) igen tanulságosan mutatja, mennyire összeszűkül a lakótér az asztal környékén (18. kép), szemben a középkor óta hagyományos sarkos lakásrenddel. A párhuzamos rendhez tágasabb szoba kellett, olyanféle, mint amilyent a jászárokszállási, 1983. évi helyszíni kép, illetve múzeumi mása mutat ( 19-20. kép) vagy pedig a botpaládi, 25 holdas gazda a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban álló házának még élő gyakorlat alapján, helyi közreműködő segítségével beren-