Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

HOFEMANN TAMÁS: „Az én házam, az én váram" - Egy balhiedelemről

Északi-tenger kikötővárosaiban értékesítették rakományaikat. A Hanza-liga tagjai tehát felvásárlók, viszonteladók és fogyasztók voltak. A gabonán kívül lent is termesztettek Kelet- és ÉszakEurópa határövezetében, a nyersanyagot Flandriában és Hollandiában dolgozták fel. Ezeket az áruféleségeket csak akkor tudták szállítani hajón, ha előzőleg kiszikkasztották a rakományt. A parasztházakat tehát úgy építették, hogy csatlakozott mindegyikhez egy csűr is, a ház kemencéjére rakták a kévéket, amely így kiszárította a betakarított termést. A lakáskultúra színvonalán azonban ezek az újítások alig változtattak. A kemence okádta a füstöt, mindent bekormozva, hiába voltak kitéve az urbanizáció hatásának, alig akartak ráébredni arra, hogy tiszta levegőjű otthonokban is lakhatnának. A parasztházakat, illetve a kemencéket csak a 19. századi lakók látták szükségesnek kiegészíteni egy fustelvező kürtővel vagy netán kéménnyel. Másfelől megközelítve a történet problémáit, az emlékekből arra lehet következtetni, hogy a lakóházépítés és komfortosítás nem a tengeren át terjedt, hanem a szárazföldön, Kelet-Közép-Európából jutott el északra. A tengerhajózás ugyan a Golf-áramtól enyhe telűvé tett ÉszaknyugatEurópával kötötte őket össze, nem pedig a kontinens belsejébe nyúló vidékkel, de ez a távlat éppenséggel csak unalmat, egyhangúságot és legfőképpen szegénységet ígért. A tengerhajózás révén közvetített hatás jóformán csupán a városépítészetben, a majorok és a kastélyok épületkomplexumainak kialakításában fedezhető fel. A finnek például az északi orosz parasztok sok ötletét hasznosították építészetükben, a svédek - már a prehistóriában is - a kontinentális dán és német paraszti építészetből átemelt elemeket alkalmaztak környezeti kultúrájukban. Mindazonáltal a fenyőgerendákból rovott házakban igyekeztek a középkor óta egy hálókamrát is elrekeszteni. így tettek a lengyelek és a fehér-oroszok is. A nagyoroszok házainak legrégibb emlékei osztatlan belső terű gerendaépítmények. Az elemi lakósejtet rendszerint megkettőzték az újkorban. A kamra-konyha tagozódást csak a 19. században egészítették ki a szobával. A régebbi építésű házak hasznos alapterületének közel egyharmadát egy nagyméretű, négyszögletes kemence uralta, melynek tetején aludtak is. Kürtő vagy kémény csak a 19. századi tartozékai a berendezésnek. A házhoz csatlakoztak a fenyőgerendákból összeeszkábált ólak. (Ez volt a szokás Skandináviában is.) A fűtéstechnika fogyatékosságaihoz a svéd parasztok is évszázadokon át alkalmazkodtak. Linné (aki Uppsalaban volt orvos) beadványokkal bombázta a hatóságokat, mert a parasztokat a falvakban és tanyákon mocskosaknak találta, házukban füstöt okádott a kemence, kürtőt nem is ácsoltak a gerendákból.

4 A múlt emlékezete a muzeológiában A Nagy Francia Enciklopédia felvilágosodott szerzői is azt gondolták, hogy néhány technikai újítás alkalmazásával és racionalista gazdálkodásvezetéssel meg lehet oldani a vidék és mindenek előtt - az élelmezés gondjait. Nem sikerült. Holott még a Forradalom idején is különbizottságokat alakítottak tudósokból, közigazgatási tisztviselőkből és politikusokból annak reményében, hogy kijuthatnak az ínség és az éhezés évezredes csapdájából. Néhány emberöltővel később ez mégis sikerült. Ez azonban csak a modern világgazdaság vonzatában következett be. Közben a falu-város feszültségei olyan méreteket öltöttek, hogy a 19. században meggyorsult a társadalom tektonikus mozgása. Tulajdonképpen ezek az energiák hozták mozgásba a mezőgazdaságot növelve teljesítményét. A gyáripar technológiai és üzemszervezési modelljei, a mezőgazdasági gépek, majd nemsokára a kemizáció sikere ugyanakkor rádöbbentette a tudomány képviselőit arra, hogy a falu és a parasztok napja leáldozott. Azt remélték, hogy új korszaknak kell kezdődnie a vidék történelemben. Eleinte azzal próbálkoztak, hogy hatékonyabb kézi technológiát és munkaerőt kímélő életkörülményeket propagáltak. Egyidejűleg feltűntek a paraszti őserőt reklámozó romantikus politikusok, mindenféle áltudósok, akik hangzatos üdvtanok próféciáit hirdetve, megnehezítették a korszakváltást; befolyásuk mindmáig érezhető a közgondolkodáson és a politizáláson. A történetesen zsidó származású Wilhelm Heinrich RIEHL 19. század derekán született parasztapológiája nem bizonyult tiszavirág életűnek, reneszánszát élte a III. Birodalomban, és még ma is sokan hisznek időszerűségében. Tolsztoj kortársai közül sokan (az írót visszhangozva) a paraszti őserőt magasztalták. A narodnyikok politikai ellenfelei, Trockij és Sztálin viszont a parasztokat megtizedelve vagy legalább is megkopasztva akarta elvezetni kortársait a kommunizmusba, nemsokára Mao Ce Tung hirdette meg a parasztforradalmat...