Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

HOFEMANN TAMÁS: „Az én házam, az én váram" - Egy balhiedelemről

Az újkori Északnyugat-Európában a tehetősek már-már az örökkévalóságot akarták megélni: tégla- vagy kőházakat építettek. Legyen minden olyan, mint a városon! Persze, az életstratégiákat mindenütt a lehetőségek irányítják. Európa sosem volt egységes terepe fajunk fennmaradásának. Tájanként eltérő mértékben és különböző időben keresték kontinensünk lakói a jobb és kényelmesebb életkörülményeket. Közép-Európában - összehasonlítva a Mediterráneummal és az Atlanti-Európával a fogyasztási szokások polgári fordulatára a 1719. századig kellett várnia a föld népének. Mindenesetre az Elbától nyugatra mindenütt Európában, aki csak tehette, mondhatnám: sokan emeletes házat építtettek családjuknak és velük egy kenyéren élő alkalmazottaiknak. A 16 18. századi vagyonleltárakból úgy tűnik: ez az építkezés volt számukra a legnagyobb értékű beruházás. Akár akarták, akár nem, életformájukat kettévágta az emeleti födém. A földszinten élték meg a mindennapok eseményeit, hálókamráikat viszont (mint egykor az urak a lakótoronyban) az emeleten rendezték be. A rendszert a városi lakóházat utánozva kölcsönözték. Az építészettechnológiai változás tehát együtt járt azzal, hogy a házak méreteit növelték, szobát (tulajdonképpen egy dobozt a házban) rekesztettek el, ahol megoldották a füst elvezetését - egy kéményt állítva. Ezt a rendszert a városokban kísérletezték ki a 13. század utáni időkben. A lakások hasznos alapterülete néhol elérte, sőt meghaladta a 40 m

2-t. Sokhelyütt a tiszta levegőjű szobában aludtak, a konyhában főztek, a kamrában pedig élelmiszer tartalékaikat, fölösleges ruhadarabjaikat stb. tárolták. Egyes háztulajdonosok kétszintes házat építtettek, amikor is a hasznos alapterületet 60-80 m

2-re növelték. Az emeleten aludtak és itt szállásolták el segédeiket, szolgálóikat. A mesteremberek műhelyeiben (gyakran hátul az udvarban: egy színben vagy a ház emeletén a családostól befogadott segédek kamráiban) dolgoztak. A munkaszervezet mintáit a Mediterráneumban kísérletezték ki. Mikor a gazdaság az Alpok hágóin át kiterjeszkedett, másfelől elindulva eljutott az Északi-tenger melléki kikötővárosokból a kontinens közepe felé haladva a közép-európai tájakra, átalakultak a városok. A kereskedelmi és igazgatási központok népességének java hovatovább iparra adta magát. Ettől kezdve néhány generáció váltotta csak egymást, és a 16. században, azaz nemsokára újabb fejezetet nyitottak az európai építészettörténeti krónikában. Az itteni városokat körülvevő agglomerációs övezetekben élő parasztok is bekapcsolódtak az iparűzésbe (Verlag-rendszer), emeletes parasztházak épültek - a nemrégiben még szegénynek számító - vidéken. Sok háziiparból élő parasztnak most már jobban ment, változtatott lakáskörülményein: ő is építtetett egy új, emeletes házat - városi mintára. Ot utánozták a környékükön lakó, jó piaclehetőségek adta előnyökkel élni tudó parasztok is. Motiválta az építkezéseket a kisnemeseknek és a vidéki plébánosoknak otthont adó házak példája. A tehetős parasztok koncentrálták a családi munkaerőt (nagycsaládok alakultak ki) vagy béreseket, cselédeket fogadtak, akiknek (olykor családjuknak is) hálóhelyről kellett gondoskodniuk. Mindannyian (elsősorban munkaerőgondoktól terhelve) emeletes házakat építtettek. Az új házak az építőiparosok mesterségbeli tudásáról árulkodnak. Kezük nyomán hamarosan átalakult a falukép. A tehetős gazdák emeletes házai és a szegények földszintesnek maradt lakáskái váltogatták egymást. Persze nem mindenütt. Közép- és Nyugat-Európa kedvezőtlen adottságú tájain konzerválták a múltból maradott építészeti kultúrát. Dél-Európában viszont - mondhatni csaknem mindenütt megújult a vidék. A parasztok emeletes házakba költöztek. A középkori itáliai paraszttelepítések nyomán kisméretű kétszintes házacskák tűntek fel a tájképen. (Hogy ennek oka mennyiben lehetett az a tény, hogy a parasztok zöme a városokból kizsuppolt ingyenélő volt, aki új lakóhelyén is a megszokott, városi minták szerint építkezett egyelőre tisztázatlan.) Északnyugat-Európában az újkorban megismétlődött a vidék átalakulása. Nagyobb és kisebb tömegű házakat egyaránt építettek, lehetőleg valamennyit emelettel kiegészítve. A 16-17. században - Északnyugat-Európában is - divat lett kétszintes házat építeni még a zsellérnek is. Talán ezek láttán írta le Swift Lilliput-ország épületeit? Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a történet nem Nagy-Britanniában, hanem Dél-Európában kezdődött el. Toszkánában a 16. század elején készített bírósági akták rajzaiból ítélve az említett házikók hasznos alapterülete (noha kétszintesek voltak az építmények) nem haladta meg a 32 m

2-t. A prágai „aranycsinálók" ház-törpéi is arra figyelmeztetnek, hogy az Alpoktól északra is sokan szűkölködtek. A nyugati társaik házainak méretei sem sokkal haladták meg a déliekét. A lakóház egyharmadát a lépcsőház foglalta el, úgy, mint korábban a földesurak lakótornyaiban. Már a sze-