Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

SÁRI ZSOLT: Az ünnep és az ünneplés fogalmának átalakulása

amelyben az Istennek való önátadás domborodik ki. Az ünnep során ugyanez a hármas szint és fejlődési mechanizmus figyelhető meg. Az ünnep védekező jellegét az év bizonyos időszakainak az Isten számára történő átadása jelenti. Az Istennel való szövetkezés az embernek az Isten erejével való telítődésében nyilvánul meg, míg a harmadik szinten az ünnep szellemivé válik, összekötő kapocs lesz a való és az isteni, természetfölötti élet között. Az ünnep során az Istennek való önátadásban az ember csak az istenivel, a szenttel foglalkozik.

6 Az ünnep ezt a harmadik szintet elérve egyszerre ölt védekező-, kikényszerítő-, megnyerő-, szánalomkeltő (az Isten felé)-, engesztelő-, hálaadó- és magasztaló jelleget. Az áldozat-bemutatás a rítus által fejlődik ünneppé. Egy-egy rítus időponthoz, helyhez, természeti periódusokhoz kötődik. Az ünnep meghatározó eleme a rítus végrehajtása, de az ünnepet mégsem lehet „egy rítussal vagy rítusok sorozatával azonosítani".

7 Mi teszi akkor hát az ünnepet ünneppé, kérdezhetjük, ha követjük MARÓT Károly gondolatmenetét, miszerint nem minden rítusból lesz ünnep, annak ellenére, hogy közös gyökérből táplálkoznak. Az ünnep tulajdonsága, hogy egyrészt racionális és produktív, amely által a rítus fölé emelkedik, másrészt pedig az ünnep az egyéni (és közösségi) feszültségek oldója, levezetője, ami különböző természeti, csillagászati jelenségekhez kötődik, így válik meghatározottá az időben.

8 Az ünnep fogalmának meghatározását a legcélszerűbb az idő kategóriájával megkísérelni. Az ember (ELIADE szóhasználatában vallásos ember) számára az idő nem egységes és nem állandó, két részre osztható: szent idő-profán idő. A szent idő az ünnepek ideje, amelyben az ember a szokásos idővallumból kilép egy mitikus időbe, a szent idő első jelentkezésébe, amely évenként ismétlődő, periodikusan visszatérő, azaz a szent idő visszafordítható.

9 Mindez a keresztény ünnepek során, amely történelmi időben zajlik, Krisztus - az Isten fia testet öltése - által a szent idők évenkénti, periodikus visszatérésében nyilvánul meg. A keresztény ünnepek - még akkor is, ha a kereszténység előtti ünnepek rítusaira épülnek - Jézus Krisztus földi életének állomásaihoz kötődnek. A Mária-ünnepek és a szentek ünnepei is kapcsolódnak a megváltáshoz, a megváltást hozó személyhez, Jézushoz, hiszen a szentek már eljutva az örök életbe, a közbenjárásukat kérő embereket segíthetik. Az ünnep, az ünnepi cselekmények az embert a természetfelettivel hozzák kapcsolatba, ezért viselkedésében más elemeket hoz felszínre, mint a profán hétköznapok során, hiszen ezek nélkül nem érné el célját, az azonosulást az istenivel.

10 Az ünnep tehát elválik a hétköznapoktól, kiszámítható módon, a mindennapoktól elkülönülve jelentkezik, és az ember másként éli meg, mint hétköznapjait.

11 Mára már csak az ünnep maradt meg szent időnek, amely egybefogja az emberi létezés két oldalát: a komolyságot és a nevetést, a munkát és a játékot. Az ünnep tobzódás az életben: több alvás, evés, ivás, ünnepi viselet, kevesebb munka. Ezekkel kifejezésre juttatjuk, hogy kilépünk a mindennapok profán idejéből. Az ünnepet jellemző, a hétköznapoktól megkülönböztető jegyei: a rítusok, a hiedelmek, az ünnepi magatartás - ennek formái, szokásai -, a táplálkozás és az öltözködés.

12 E jegyek együttes megjelenése kiemeli az ünnepi alkalmakat a hétköznapokból. Az ünnepet nem elegendő az adott napra (napokra) korlátozni, hiszen az ünnep az előkészületek által nyeri el teljes funkcióját. Ez az előkészületi időszak egyrészt szellemi, másrészt materiális jelleget is ölt, és megteremti az ünnep feltételeit. A szellemi- (böjt, bűnbánat, szentségekhez járulás) és a materiális (takarítás, tisztálkodás, ünnepi ételkészítés) készülődés bevezetik az embert az ünnep misztériumába.

13 Az ünnep szerves része a látvány, hiszen az ünnepek jelentős csoportjának egyik látványossága a felvonulás, bár a korai ünnepek nem törekedtek még a látványosságra. Az ünnep akkor lesz látvány, ha valaki nézi, a szemlélők számára szerveződik látvánnyá. A hagyományos ünnepek két funkciója: a ráhatás, hiszen maga az ünnepi cselekmény tesz valamit, ér el egy célt, a másik a kifejezés, kifejezi azt, ami megtörtént, a közösség érti és elfogadja az ünnep által elért változást. Mára azonban az ünnep elveszítette e kettős funkcióját, hiszen a szemlélődő közönség már nem ugyanabból a közösségből kerül ki, már nem ismeri az ünnep forgatókönyvét, az ünnep szabályait. Ez magára az ünnep cselekvő résztvevőire is visszahat, hiszen bizonyos gesztusokkal, cselekvésekkel már a nézők felé fordul.

14 Az ünnepi magatartás változásai Az ünnep, az ünneplés módja századunkban különös gyorsasággal változott meg, és alakul át ma is. A hagyományos ünnepek tekintélye csökken, átalakul. Itt nemcsak az