Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

BALASSA M. IVÁN: A FAKSZ-házaktól a szocialista faluig. Népi építészet a 20. században

Balassa M. Iván A FAKSZ-HAZAKTOL A SZOCIALISTA FALUIG Népi építészet a 20. században Előzmények A 20. század végén, a 21. elején falvainkban a még fellehető „régi parasztházak", többnyire az előbbi században épültek, részben az első világháborút megelőzően, de nagyobb számban a két nagy világégés között. Csak elvétve fordul elő egy-egy a 19. századból, és nagyon ritka az ennél is korábbi épület. Ezek elsősorban a „mesterséges beavatkozásnak", a műemlékvédelemnek, vagy annak köszönhetően maradtak fönt, hogy a település, a szűkebb vidék - például a peremhelyzetének köszönhetően - kimaradt az általános fejlődésből. Az egyedi épület-emlékeknél is kivételesebb, ha valahol faluképi leg is értékelhető korai épületállomány maradt fönt. A mesterséges megőrzésre Fertőszéplak, az utóbbira néhány erdélyi település, mint amilyen Torockó és a Homoród-völgy több települése, például Homoródalmás a példa. A 19. és 20. század fordulóján a falusi építészet nagy fellendülése tapasztalható, ekkorra jutott el ide mindaz, ami a városokban, mezővárosokban a millenniumi ünnepségeket megelőzően kialakult. Ugyanakkor egy „falusiasodás" is megfigyelhető, hagyományos népi építészeti formák terjedtek olyan helyeken is, ahol ezek erre az időre már megszűntek, vagy elmúlóban voltak. 1. kép. Debrecen, Homok u. 52. sz. ház. SÁPI Lajos 1979. 151. A városiasodás elsősorban ott következett be, ahol a falu ki tudta használni a konjunkturális lehetőségeket, vagy legalább lépést tudott tartani az általános gazdasági és kulturális fellendüléssel. A dunántúli falvakban ennek köszönhetően jelennek meg az utca vonalával párhuzamos gerincű házak, négy, de akár hat ablakkal, és dús, általában az eklektika stíluskörébe tartozó vakolatarchitektúrával. Többnyire előre gyártott gipsz-stukkó elemeket használtak fel, ezzel igyekeztek minél „városiasabbak" lenni. Ez a díszítésmód a tolnai Sárközben például kiszorította az 1860-as évektől, a vidék gazdasági felfutásával párhuzamosan kialakult helyinek tekinthető vakolatornamentikát. A városi polgári mintát követő utcai homlokzatok a Kárpát-medencében szinte mindenütt megjelennek ebben az időben, szinte minden magyar faluban épül néhány ilyen ház. Gyakran a falu vezetőrétege szolgáltatja a példát. Ezek a parasztházak többnyire L alaprajzzal készültek, a telek belseje felé nyúló épületszárnyban a gazdasági rendeltetésű helyiségek voltak. A külső megújulással nem mindig járt együtt a szerkezeti: alapozás nélkül már nem építettek, de a díszes külső gyakran vályog vagy vert falat takart. Ugyanakkor az épületek belsejében fontos változások figyelhetők meg, ekkor alakult át a parasztházak tüzelőberendezés-rendszere.

1 2. kép. Debrecen, házak a Homok utcában. SÁPI Lajos 1979. 148.