Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

SABJÁN TIBOR: Mászókémény, vindófli, kamin

nyílás vezetett ki, amelyet egy hosszú nyelű, kibe mozgatható súberrel lehetett elzárni illetve kinyitni. Ennek a súbernek a gombja magasan a kemenceajtó fölött volt. A sarokba épített kemence mellett, de már a konyha hátsó falához simulva helyezkedett el a nagyméretű takaréktűzhely. Ennek sütőrésze ugyanolyan magasan (19-200 cm) volt, mint a kemence teteje, felső peremüket profílozott párkány díszítette. A sütőrész mindkét oldalát vasból készült, gazdagon díszített borítás takarta. A konyha belseje felé néző oldalon két sütő (az alsó nagyobb, a felső kicsit alacsonyabb) és egy vízmelegítő volt a borításba építve. Mindegyik alkatrész bádogteste mélyen benyúlt a sütőrészbe, a kormolás miatt kiemelhető rögzítéssel. A sütők körüli fémburkolat felül tornyos dísszel záródott, ezekben gyakran az építtető monogramját is elhelyezték, de az esetek egy jó részében a fémburkolat egyenesen fejeződött be. A vízmelegítő felett egy gombos súber került beépítésre, ezzel lehetett az egész tűzhelyet lezárni. A sütők ajtajai díszítettek voltak, a hőmérsékletet rézből készült rózsákkal szabályozhatták, a lefelé nyíló ajtók rézgombokkal záródtak. A sütőrésznek a tűzhely főzőlapja feletti oldala is lemezzel borított volt, ennek közepére erősítették a felhajtható szárító- és ételmelegítő rácsot. A rács alatt és felett gyakran szegecselt díszítések voltak, ritkábban a készítés évszáma, vagy a készítő neve is szerepelt a lemezen. Ezen az oldalon is volt egy vagy két elzáró súber. A fal felőli részen a hátsó megkerülő (nyári) járat elzárója került beépítésre, fent középen ha nem a sütők felett volt - az egész tűzhelyet lehetett elzárni. A kb. 75-80 cm magas főzőhelyet aszimmetrikus szárú, „U" alakú keret fogta össze. Ennek első szára egészen a sütők aljáig húzódott. A szabott lakatosmunkával készített keret külső peremét korlát szegélyezte, belsejébe általában 21 col széles öntöttvas lapokat (platnikat) illesztettek. A tűzhely keskenyebb végén volt a tüzelőajtó, alatta a kisebb hamuzó ajtóval. A tüzelőajtó rendszerint ferdén mélyülő keretben volt, hosszú riglije többször meghajlítva nyúlt ki a tok külső széléig. Gyakori volt, hogy a tűzhely elejét a kerethez rögzített nagyobb lemezdarab borította, az ajtókat ebbe rögzítették bele a lakatosok. A keret és a magasabb sütőrész találkozásánál egy fordító kilincses elzáró volt, amellyel a lángot nem a sütők közé, hanem azok mögé a falba lévő járatba lehetett terelni. Erre azért volt szükség, mert nyáron, ha csak főztek, nem melegítették a sütőket, hogy a konyha túlfűtését elkerüljék, hanem egy hátsó járattal kikerülték azokat. Ez a járat úgy volt kiépítve, hogy a vízmelegítőt így is elérte, tehát téli vagy nyári üzemmódban is mindig rendelkezésre állt a melegvíz. A takaréktűzhely és a kemence füstjárata, valamint a kemence szabályozó csatornája az egész kombinált berendezés felső részébe volt rejtve, itt több méteres út után csatlakozott a kéménybe, pontosan a bebújó ajtó egyik oldalánál. így kormoláskor könnyen hozzáfértek a hosszú drótszárú kefével. A kombinált együttes úgy volt a konyhába tervezve, hogy a takaréktűzhely főzőrésze fölé vagy éppen mellé esett a konyha hátsó falára vágott ablak, így főzés jól megvilágított körülmények között történt. (6. kép) Az egyszerűbb berendezések is gazdag díszítésű vasalatokkal készültek, de a falazott részeket csak tapasztották, és fehérre meszelték. Az egészen pazar és monumentális konyhai berendezéseket kályhacsempével borították. (7. kép) A csempék rendszerint simák voltak, mázazásukra vajszínű, sárga vagy kék mázakat használtak. Előfordultak mintás csempével borított tüzelőberendezések is, ezeket rendszerint barna mázzal vonták be. A csempés változatok utánzására egyesek a tapasztásba fugák vonalait karcolták, majd az egész tűzhelyet kék olaj festékkel (ritkábban zölddel) festették be. (8. kép) Előfordult az is, hogy csempével csak a tüzelőberendezés egyes részeit, például a takaréktűzhelyet burkolták, a többi felületet fehérre meszelték. Volt aki úgy takarékoskodott, hogy a kéményre és a katlanra már nem rakatott csempeborítást. Akik megengedhették maguknak, azok a főzőrész mögötti falat is csempével borították, és ezen a szakaszon is végigvezették a berendezés tetejét szegélyező főpárkányt.

42 A szobai belülfűtős cserépkályhák vagy vaskályhák füstcsövét a falon át vezették a konyhai kéménybe. A nyugat-dunántúli mászókéményes konyhák olyan magas szakmai szinten kifejlesztett tüzelőberendezés-együttest alkottak, hogy használatukban az értelemszerű műveleteken kívül más megoldásoknak nem jutott lehetőség. Télen főzéskor a meleg levegőt a sütőkön is keresztül engedték, hogy ezzel is fűtsék a konyhát. Nyáron - mint már említettük - ha csak főztek, akkor a sütők mögött engedték fel a meleget. Ha a takaréktűzhelyben leégett a tűz, akkor elzárták, hogy a kémény ne húzza ki a meleget. A konyha szellőztetésére a kéményajtón lévő kis nyílást használták. A kéményben húst füstöltek, az alsó katlanban vizet forraltak, moslékot melegítettek, vagy disznóöléskor abáltak. A kemencében kenyeret, süte-