Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

denképp meg kell válaszolnunk. A kérdés az, hogy ha a kardoskúti „földbeásott lakóház" fennállása során - feltehetőleg az összeomlás veszélye miatt - még ágasfák utólagos beépítésére is sor került, akkor szarufák beépítésére miért nem? Helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy a „földbeásott lakóház" feltárásakor miért nem bukkantak legalább egy olyan nyomra („nyélre"), amely szarufacserére, illetve beépítésre engednének következtetni? Nos, erre a kérdésre már 1998 tavaszán kerestük a választ: akkor, amikor az első „nyeles szarufabeépítést" végrehajtottuk. A szarufabeépítés munkafolyamatából következik, hogy a leghosszabb szarufa beépítéséhez kell a legmélyebb „nyelet" készíteni. Éppen ezért 1998 tavaszán a rekonstruált „földbeásott lakóház" leghosszabb szarufáját, az épület egyetlen szegletét képező (kemence feletti) élszarut cseréltük ki. (Meg kell említenünk, hogy a kemence ekkor még nem volt megépítve.) Az új élszaru beépítéséhez készített „nyél" teljes mélysége 76 cm lett. Ez pedig mindössze 6-26 cm-el nyúlna a kardoskúti lakógödör fölötti bizonytalan 50-70 cm vastagságú réteg alá. A „nyél" csekély maradéka pedig nem elegendő az árkocska azonosításához. Az összes többi szarufa cseréjéhez pedig még ennél is sekélyebb „nyélnek" is elegendőnek kellett, hogy legyen. így hát, ha a kardoskúti lakógödör felett az ópusztaszeri rekonstrukcióhoz hasonló méretű fedél állott, akkor a szarufák beépítésekor hátrahagyott segédcsatornákat („nyeleket") - ha voltak ilyenek - azért nem lehetett megfigyelni, mert gyakorlatilag teljes egészében elvitte őket a szántás. A „földbeásott lakóházban" (és a másik Árpádkori kunyhóban) eltöltött eddig összesen 9 hónap nem volt elegendő arra, hopy ezeket az épületeket használni is megtanuljuk. így hát (egyelőre) nem is vállalkozhatunk az épületek belvilágának rekonstrukciójára sem. A „földbeásott lakóház" belső elrendezésével kapcsolatosan jelen dolgozatban csupán néhány megjegyzést teszünk. Korábban már említettük, hogy a „fölbeásott lakóház" alatt a tulajdonképpeni vízzáró réteget egy kemény, ámde igen rugalmas réti mészkő alkotja. Ez a réteg a padló alatt mintegy 50 cm mélyen található. A darázskő közelségének két hátránya is van. Közülük az elsőt korábban már említettük: ezt a réteget az ágasfák számára ásott padló alá mélyedő lyukakkal sem üthettük át, így házunk gödrének mélysége az eredeti 1.4-1.5 m helyett mindössze 0.6 m lehetett. A vízzáró réteg közelségének másik hátránya pedig az, hogy a felülről alászálló víz a talajban nem tud mélyre süllyedni. A jelenség magyarázata igen természetes: a réti mészkő nemcsak alulról felfelé zár, hanem fordítva, felülről lefelé is. Hóolvadás idején, vagy nagyobb esőzések hatására, a talajban felgyülemlett víz a réti mészkő felett oldalirányban elindul. A talajban szabályos felszín alatti áramlatok alakulnak ki. Az áramlatokat követő víz a földbe mélyített gödrök oldalfalát megnedvesíti. Eddigi tapasztalataink szerint ezen áramlatok iránya meglehetősen állandó: a felszín alatt mozgó víz a gödrökbe mindig ugyanabból az irányból szivárog be. Ez a jelenség a „fölbeásott lakóház" esetében is megfigyelhető. A tavaszi hóolvadás idején a ház gödrének egyik oldalfala (mindig ugyanaz) jelentős mértékben átnedvesedik. Már a tetőszerkezet megépítését követő első tavaszon észrevettük, hogy az érintett falszakaszról ilyenkor vékony földrétegek válnak le és potyognak a padlóra. Már akkor, 1998 tavaszán úgy határoztunk, hogy a „földbeásott lakóház" gödrének oldalfalait (és a padkákat is) kitapasztjuk. A tapasztáskor felvitt keményedő agyagos földréteg ugyanis a gödörfal erózióját jelentős mértékben képes csökkenteni. A függőleges tapasztás a fal felől érkező nedvességet azonnal felszívja. Ilyenkor színét sötétebbre változtatja, meglágyul, de ... nem folyik le. És mivel nem folyik le, egyúttal az átnedvesedett földréteg alánul lását is megakadályozza. A belső tapasztásokhoz ugyanazt a földet használtuk, amelyből a tetőt is készítettük. Tudjuk, hogy az Orosháza határában leltárt eredeti lakógödör földfalait - legalábbis az ásató MÉRI István beszámolója alapján - nem védte tapasztás. Házunk állagának megőrzése miatt (Opusztaszeren) azonban ezt a módosítást kénytelenek voltunk végrehajtani. Az ÉNy-i sarokba nyíló szabálytalan alakú vermet mi is éléskamraként használjuk (25. kép). E tárolásra alkalmas gödörre egy tetőt is terveztünk, melyet azonban mindezidáig nem készítettünk el. (Ez a „sapka" arra jó, hogy a házba bejáró állatok az élelemhez ne férhessenek hozzá.) Az épület belterét kettészelő osztófalat vesszőből fontuk meg, egyelőre nem tapasztottuk ki (26. kép). A kemencét is elkészítettük (27. kép). A ház gödrének D-i földfala mentén és azzal párhuzamosan sorakozó lyukakra - a korábban mondottaknak megfelelően - padkát emeltünk. Ez az „épített padka" jelen pillanatban ágyként szolgál (28. kép). A füstlikak belülről, vaddisznóbőrrel zárhatóak le (ahogyan a 25. és 27. képen is látszik). (Nem tudjuk, hogy ez a megoldás végleges