Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZARVAS ZSUZSA: Lamminaho. Hogyan lesz egy működő gazdaságból múzeum?

4. kép. A lakóépület az udvar felöl. SZARVAS Zsuzsanna felvétele 1989. különbözteti a ló-, illetőleg a tehénistállót, ez az épület mindkét funkciót betöltötte: 4 ló és 15-20 tehén számára volt itt hely. Ebben az épületben található még egy kis csűr, amely a tartalék-takarmány egy részének tárolására szolgált, később azonban a szánokat helyezték el itt. A 20. század 30-as éveiben - az előző épület ebbéli funkciójának megszűnésével - leválasztottak belőle egy szaunát és az állatok ellátását szolgáló kis előkészítő helyiséget, valamint az igények alakulásával különböző funkciókat szolgáló szerszámoskamrákat, trágyatárolót építettek hozzá. (12-13. kép) Az eddigiektől némileg távolabb helyezkedik el a következő épületegyüttes, melyet a következő tárolóépületek alkotnak: (képek) 5. A folyó felőli oldalon, a lejtőn álló kamra a legrégebbiek közé tartozik, 1793-as évszám olvasható rajta. A kétszintes épület földszinti része nyaranként a háznál segédkező személyzet alvóhelyéül szolgált, a felső szint pedig tároló funkciókat látott el. (14-15. kép) 6. Mellette található a földbevájt pince, melyhez később kis előteret is építettek. Ez élelmiszerek, elsősorban zöldségek tárolására szolgált. 7. A háromemeletes kamra az 1800-as évek közepe táján épült; alsó két szintje hatalmas beépített hombárokkal elsősorban gabonatárolásra szolgált, felső szintjén pedig halászhálók, lószerszámok találhatók. Erre az épülettípusra jellemző, ami a képen is jól látható, hogy az ajtók felfelé haladva egyre kisebbé válnak.(16. kép) E tárolóépület egyik falához az 1930-as években, amikor a gazdaságban megjelent az első traktor, hozzátoldottak egy traktoros színt. A két építési mód élesen elválik egymástól, s ez esetben is kitűnően megfigyelhető nemcsak a réginek és újnak az együttélése, hanem a gazdaság folyamatos átalakítása, az igények szerinti fejlesztés. A főépülettől ismét távolabb haladunk, s itt találjuk meg a legrégebbi, s talán legharmonikusabban egymáshoz illeszkedő együttest, amely négy kisebb épületből áll. (17-18. kép) 8-9. Ezek ruhatároló kamrák voltak, az egyikben a nők, a másikban pedig a férfiak ruháit tárolták. A nők kamrájának évszáma 1796, a férfiaké pedig 1827. 10. Mögöttük helyezkedik el a szolgálók ruháinak tárolására épült kis kamra, amit később - a traktorok megjelenésével - olajos kannák tárolására használtak. 11. Ehhez az együtteshez tartozik a régi istálló erre a vidékre tipikus emeletes épülete. A többi kisebb épület, amely nem szerepel vagy nincs feloldva az, illetve a prospektusban található vázlaton alaprajzon (2-3. ábra), a következő: a régi istálló épülete mögött helyezkedik el még egy traktoros szín, az úton tovább haladva találjuk a Turkansaari Múzeumból visszahozott kovácsmühelyt (19. kép), még kijjebb egy kis faszénégető kunyhót, valamint az épületegyüttes másik oldalán, tehát a kamrasortól elindulva kifelé, két közös tető alá épült szárítócsürt, még két szénaszárítót, illetve a folyóparton a valamikori füstös szauna épületének helyét. A múzeum kialakítása során a legnagyobb gondot az épületek állagmegóvására, illetőleg - lehetőleg a legrégebbi állapot visszaállítására való törekvéssel - a felújításra fordították. A berendezés megőrizte eklektikus jellegét, nyomon követhetők benne az egymásra rakódó időbeni rétegek. A lakóházban a legjobban adatolható századfordulós állapotot igyekeztek visszaállítani, a tárolóépületek egy része üresen áll, egy részükben pedig konzerválva megmaradt az 1980-as években megörökített állapot (ott lévő bútorok, szerszámok stb.) Amennyire lehetséges, igyekeznek élővé varázsolni a gazdaságot, arra törekszenek, hogy a látogatónak az legyen az érzése, egy működő gazdaságba csöppent. Ennek érdekében például a földeket bérbe adják és műveltetik, a legelőterületen birkákat tartanak. Az 1996-ban megnyílt múzeum a vaalai közigazgatási terület kezelésében van, s nyaranta (június elejétől augusztus közepéig) tart nyitva. Az ide látogató egyéni és csoportos turistákon kívül a helyi közösség számára koncerteket, különböző ünnepi eseményeket, hagyományőrző bemutatókat szerveznek, s a hosszú évek fáradságos kutató- és szervezőmunkájával létrehozott egyedülálló múzeumegyüttest igyekeznek minél szélesebb körben ismertté tenni (20. kép).