Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)
ZENTAI TÜNDE: Az ágy és a népi alváskultúra a 14-16. században
A földön alvás Magyarországon A társadalom felső rétegeinél a földön alvás a 16. században már meghaladott, alkalmi gyakorlat. Erre utal Beyczy Ambrus 1570-ben Batthyány Boldizsárnak írt levele, amelyben szállásának a kényelmetlenségeit egy régi, humoros szólással érzékelteti: „Wgyan wolth dolgom mynth az ky zarándokok Romából jewnnek wolth regen in proverbiis mongyak wala, táskánkból comedit, palaczkwnkbol bibit, pad alath dormit, megys plaga de leth". 164 Ahogy haladunk lefelé a társadalmi ranglétrán, úgy találkozunk mind gyakrabban a földön alvás szokásával. A falusi papok otthonában az ágybútor és a földön vetett ágy még jól megfér egymással. Dobokay Mihály, németi prédikátor 1587-ben Füzesen, lelkésztársánál tett látogatásáról írva említ egy lábbal rendelkező padszéket, „azkin fekszem vala" és megjegyzi, hogy a házigazda szolgálója, fiai és öregebbik leánya „a földön feküdtek" és „a lazsnakba beburkolóztak". 165 Az alvási szokásokban megnyilvánuló társadalmi különbségekre az inventáriumok is fényt vetnek. A Bazin várában 1586ban összeírt javak leltárából például kitűnik, hogy az „wdwar byrosagh hazában", az „irodaházban" és a „kápolna zobaban" is volt egy-egy „nozolya", de a „swteo zobaban" csupán „mathracz kyn az Pyntherek halnak" és hozzá „lasnak". 166 A 16. századi földön vetett ágyak emlékét leginkább az egykorú erdélyi iratok őrizték meg. Sok esetben azonban nehéz vagy lehetetlen bennük elhatárolni a népi és nem népi adatokat. 1590-ben a székelyudvarhelyi tanácsi jegyzőkönyvbe azt jegyezték be: „Thudom hogy Pribék Gergely az tornaczyban halt egy Zolgalo azzony Embereis halt ott az tornaczyban fiais ott fekuttenek" 167 A szövegből kitűnik, hogy egy férfi, egy nő és egy gyermek aludt a tornácon. Egyik személyt szolgának mondják; ebben az esetben nincs okunk kételkedni abban, hogy népi környezetről szerzünk tudomást. Igaz, hogy az idézett sorok nem szólnak a földön lévő ágyról, azonban a későbbi forrásokból tudjuk, hogy a tornácon még a 17. században is földön szokás aludni. Kolozsvári adatunk 1593-ból e tekintetben konkrétabb. Molnár Gergelyné vendégeiről azt vallotta: ..."En minthogi el hittem hogi igaz házasságbeli emberek, derekalt vetettem nekik, az feoldre, es arra fekwttenek,..." 168 A beszámoló annyit árul még el, hogy a vendégek két napig maradtak. Talán, mivel a helyet nem említi, föltételezhetjük, hogy a derékaljból álló ágy a szobában lehetett. Az ágyazás helye ebben a században változatos, különösen, ha a fekvőhely idegennek készül. Az ágy a ház szinte minden részében, a falakon kívül és belül egyaránt előfordul. A Kadicsfalván (Udvarhely m.) 1596-ban megszálló vendég úgy emlékszik, hogy „nekem az zobabsí es Leorinchj Péternek az Kis erezbe chinalanak agiat", 1568ban Kolozsváron - amint írják - a gazda „estve agiat vete nekem az /?/7wűrba". 169 Az ereszben és a pitvarban lévő ágyak is a földön lehettek; állandó ágyszerkezet az épület nyitott helyiségeiben még nem valószínű. Az egykorú följegyzések az alvóhelyek között örökítik meg a padlást is. Egy Kolozsváron 1582-ben lefolytatott boszorkányper jegyzőkönyvében olvasható, hogy kassai Kalmár Tamásné Borbála vádlott a vejét késő éjszaka kizárta a házból, „...és felmentek az barátjával az ház heára, hogy ott háljanak." 170 - minden bizonnyal a földön. 1584-ben egy kolozsvári, boszorkánysággal vádolt zsellérasszonyról följegyezték, hogy neki állandó alvóhelye a padlás; „... ő nem hált az szobába, hanem az ház héjára ment éjjel, maga nehéz ember volt és ott hált." 171 A tanú megfogalmazásából érezhető, hogy az állandó padláson alvás szokatlan lehetett az akkori Kolozsváron. Kolozsváron Borsovay Zsigmond jobbágyának, Fejérdi Ács Jánosnak az 1599-ben tett vallomásából tudjuk, hogy „eo az keolseo Ajtó mellet fekeott". 172 A külső ajtó mellett, amint a 17-18. századi részletezőbb adatokból kitűnik, 173 általában a földön szokás feküdni. Elképzelhető, hogy azok a legények, akik 1591ben a feketebátori (Bihar m.) „tenkej mattias ólában sokzor... ejel kutogtak", 174 az istállóban ugyancsak szalmán vagy szénán hajtották álomra a fejüket. Nagyon fontos kérdés, hogy miből is áll ez a kézben ide-oda hordozható ágy. Az idézett példák erről keveset árulnak el. Az 1593-ból vett szemelvényben szerepel a derékalj, a Bihar megyei Feketebátorban pedig az ágyszalma, ugyanis „Molnár ferencine kuldot eg zalma zalat agjabol varga annoknak" 1591-ben. 175 A fenti példák arra vallanak, hogy a földön alvás a 16. században még élő gyakorlat lehetett. A források szűkszavúsága azonban nem teszi lehetővé, hogy általános érvényű következtetéseket vonjunk le. Elgondolkoztató az is, hogy az adatokjelentős része a vendég földön vetett ágyáról szól. Az viszont kitűnik belőlük, hogy sok szolga, zsellér és gazdalegény bizonyosan a földön aludt. Emellett szólnak a szélesebb térbeli és időbeli összehasonlítások is.
