Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

KATONA GYULÁNÉ SZENTENDREY KATALIN: Szentendre településtörténete a 19. század végéig

22. kép. Szőlősgazda házának kapuja a Ráby téren. A kapu zárókövén szőlőfürt és 1768-as évszám (KATONA Gyuláné SZENTENDREY Katalin felvétele 1974) A Gőzhajó utcától északra, a Bogdányi utca vonalában, az Öregvíz-patak felé lehetett a korábban már tárgyalt „Bolgár mehalla". Erre települhettek rá később a Boszniából jött szerbek. Mint ismeretes, Szentendre közel két évszázadig virágzó szőlő-monokultúrája teremtette meg a gazdaság alapját. A mezővárosokban a szőlőhegyeken általában nem voltak szőlőfeldolgozó és bortároló építmények. Azokat a városban vagy lakótelkeken építették meg.

100 A szőlőhegyekben, Szentendre határában sem voltak se présházak, se pincék. A szőlőt hordókban beszállították, megtörték, majd hatalmas kádakban „in Gatzen" erjesztették. A kádból kifolyt bort hordókba töltötték és pincékben tárolták.

101 A város talaját képező tufa bár laza szerkezetű, ezért könnyen vájható, statikai tulajdonságai mégis alkalmasak a pince kialakítására. Szentendrén már a középkorból is kerültek elő épített, falazott pincék, bizonyára akkor is boroshordók tárolására használták. A 18. századtól megindult szőlőtelepítések szükségessé tették a pincék ásását, illetve építését. (23. kép). Az utóbbi évtizedekben több pince beszakadása miatt a város pincéit feltérképezték. A vizsgálat eredményeként ismeretessé vált, hogy a várost mintegy száz kilométert megközelítő pincelabirintus hálózza be. Ahol a domborzat lehetővé tette, pincét fúrtak a házak alatt. A Fő tér környékén, a Paprika-hegyen is található több nagy pince. A Szamár-hegy és a Preobrazsenszka városrész alatt sűrű egymás mellett számos pince vezet be a hegy alá, közülük több ötven méternél hosszabb és egymás felett két, sőt három szinten. Csak a Szerb utcából több mint tizenhat pince van egymás mellett. A Szamár-hegy gerincén is a legtöbb ház alatt több pince található egymás alatt. Mindez alátámasztja, hogy a két városrészbe települt dalmátok és szerbek voltak kezdetben a legnagyobb szőlőművelők. A 18. század közepétől a németek is foglalkoztak szőlővel és több hatalmas pincében tárolták a borokat. A Szamárhegy pincéiből is több volt az ő tulajdonukban. A szerbek a Szaborna városrészt ülték meg, a Malom utcától, a Duna-part, Bercsényi utca, Főtér nyugati oldala, Alkotmány utca, Püspök sor, Martinovics utca, Hunyadi utca közé eső területen. Egy részük Belgrádból és környékéről származott, akik Milutinovics belgrádi bíróval jöttek Szentendrére. A püspöki székesegyházat a Szabornát 1756-1764 között építették fel, „Szűz Mária mennybemenetele" „Uspenije" tiszteletére. Először a torony készült el, 1734-ben. Plébániája a 13. század közepén a Hunyadi utca és Gőzhajó utca sarkán épült. Temetője a Martinovics utcában van, ma is használatban. Grecska, a görögök, macedónok, cincárok a Bercsényi utcától a Bogdányi utca-Fő térDumtsa Jenő utca keleti oldala - a Bükkös-patakig és a Duna közé eső részen építették fel városrészüket. Templomuk a Fő tér és Görög utca sarkán épült „Gyümölcsoltó Boldogasszony" „Blagovesztenszka" tiszteletére. Temetőjük helyéről nincs információnk. Csiprovacska városrész, a Bulgáriából Csiprovácból származó bolgár és szerb menekültek negyede. A Péter-Pál utca-Dumtsa Jenő utca nyugati oldala által határolt rész, a Kanonok utcáig terjedően a Bükkös-patakig, valamint a patak déli partja és a Paprikabíró utca északi oldala által határolt területen. Péter-Pál tiszteletére épült templomuk tornya 1753-ban, hajója 1791-ben épült. Mellette volt a plébánia. Temetője a Paprikabíró utcában volt. 1887-ben még működő temetőnek van jelölve. Ma telkek, lakóházak állnak rajta (24. kép). A középkori főútvonalak találkozásánál kialakult háromszögletű tér lett a kereskedelmi élet