Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

KLAMÁR ZOLTÁN: Az észak-bácskai Tisza-vidék népi építészete

A lakóépület alaprajzi jellemzői A régi, tehát az 1950-es évekkel bezárólag épült lakóházak kivétel nélkül egysoros alaprajzúnak, és szoba-konyha-kamra, vagy szoba-konyhaszoba-kamra tagolásúak. Az első alaprajzi változatot azok építették, akik nagyon kevés földdel rendelkeztek és nem voltak igás állataik - ilyen például Horgoson Harangozó Ferenc háza a Mosa Pijade utcában, vagy Kanizsán Csikós Erzsébet háza a József Attila utcában. Egyik ház építési idejére sem emlékezett tulajdonosa, ám beosztásukból és egyes szerkezeti elemeikből arra lehet következtetni, hogy a múlt század elejéről valók lehetnek. A horgosi ház félágasos szelemenes tetőszerkezete, tapasztott nádas oromzata és tornác nélküli volta erre enged következtetni. Csikós Erzsébet háza - a családi hagyomány szerint 1909ben vásárolták - temetőcsőszház volt egykoron.

11 A fentiekben említett alaprajzú ház tovább bővült, ha a tulajdonos jelentősebb mezőgazdasági földterületet tudott a magáénak. A kis- és középparasztok lakóházához kamra, istálló és kocsiszín épült. Ezek az épületek 20 méter hosszúságban is elnyúlnak a telken. Ilyen épület volt Sarnyai Franciska Körös-parti háza. A múlt század elején épült épület nádtetős, félágasos szelemenes tetőszerkezetű, szoba-konyha-szoba-kamra-padlásfeljáró-istálló tagolású, az istállón farkasrácsos ablakkal. Ugyancsak régi Dobó Imre Köztársaság utcai háza is. Az adatközlő szerint még a nagyapjáé volt. 1912-ben építették át a tetőszerkezetet és a nád borítást cseréppel fedték le, illetve ekkor építették hozzá a téglaoszlopos tornácot. A ház szoba-konyha-kamra-istálló (ma daráló)-istálló-kocsiszín tagolású. Az adatközlő szerint: „A háznak csak egy ablaka volt, az oldalablak. Az utcára nem volt. Edösapámék 1912ben kapták el a házat. Mindjárt vágattak az utcára ablakot. Mondta is öregapán: ha tudom, hogy kilyukajtjátok a házat, nem adom. " A vidék településein tehát két alaprajzi elrendezés található: a szegényparaszti, napszámos szoba-konyha-kamra, és a kis- és középparaszti szoba-konyha-szoba-kamra-istálló osztatú ház.

12 A tornác, vagy ahogyan a vizsgált vidéken nevezik, gang, a terepen tapasztaltak alapján elmondható, hogy egy kivétellel - a martonosi Tank utcai házról van szó -, mindegyik későbbi bővítés eredményeképpen jön létre. Később ezeket a tornácokat lezárják, végükben nyári konyhát, vagy kamrát alakítanak ki, hogy a házban ennek függvényében megváltoztathassák a belső tér funkcióit. Elemek és technikák a vidék építökultúráj ában Áttekintve a vidék építőkultúráját, megállapítható, hogy a hagyományos építőkultúra eltűnőben van. Elemeiben és technikájában is visszaszorulóban van az a népi tudásanyag, mely századokon át meghatározta a vidék képét. A vert- és a vályogfal az 1960-as évektől viszszaszorulóban van és mára eljutottunk odáig, amikor a tégla és a falazóblokk, illetve a gázbeton képezi a fal anyagát. A felmért és szemlézett házak döntő többségének vert fala van. Vályogból ólakat, melléképületeket készítenek, illetve bizonyos magasításokat. Ilyen tekintetben egységesnek mondható a községekben alkalmazott építőtechnika, a talajviszonyok kínálták a megoldási lehetőséget. Martonos, Kanizsa, Adorján, Oromhegyes, Tóthfalu, Völgyes és Orom területén a vert falhoz a kitűnő minőségű föld adott volt. Ez nagyban megkönnyítette a technika alkalmazását és olcsóvá tette az építkezést. Horgoson is a vert fal dominál, annak ellenére, hogy a falu határa homokos. Ezekben a falusi közösségekben az építkezés jobbára móvában folyt, csak úgy, mint Topolyán,

13 hiszen a falverést a szomszédság és a rokonság férfi tagjai végezték el egy hozzáértő ember vezetésével. Ha módosabb volt az építkező, akkor falverő bandát fogadott. Ilyen banda szinte mindegyik településen létezett. Volt Adorjánon, Oromhegyesen, Martonoson és Kanizsán is. A ház nagysága, belső beosztása az építtető igényeitől és anyagi lehetőségeitől függött. A vert fal Vidékünkön talán az egyik legelterjedtebb építési módok egyike, de az sem kizárt, hogy az egyik legrégebbi építőtechnika is egyben. Egyes kutatók már a 12. században is feltételezik meglétét. A 16-17. századból való régészeti leletek alapján biztosra vehető az építési technika ismerete.

14 A vert fal készítésének folyamata a következőképpen zajlott le: az alapok ásásával kezdődött a munka, ekkor az úgynevezett „élő talajig" mentek le, ami általában azt jelentette, hogy megkeresték a teherhordó réteget. A 60-70 cm széles, és a helyi adottságoktól függő 80-120 cm mély alapba a kiásott és sárga földdel összekevert földet visszaverték a talajszintig. Régebben innen