Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HÁLA JÓZSEF-MÉSZÁROS BORBÁLA : A budafoki barlanglakások

Ha a természet konyhát, kamarát, ólat is készennyújtott, annál jobb; ha nem, akkor vájnak effélét, mint a hinduk és egyiptomiak. Elvétve ablakot is találunk e lakásokon, hanem azok nem igen dicsekedhetnek nagy terjedelemmel; egy négyszög rőfnyinél ritkán nagyobbak, s ha a bennlakóknak több világosságra van szükségök, ott az ajtó. A lakások belsején minden esetben van egyegy kis igazítás. Némelyiket négyszögre vették, a tetőt kicsit boltozatosán hagyva, s a falat vakító fehérre meszelte a szorgalmas háziasszony. Deszkapadlózat fényűzés volna itt, s bútornak is elég egy faszínü asztal, pár naturalista szék, egy láda, egy tenyérnyi tükör, egy szent kép, és egy gyarlón összetákolt nyoszolya, magasra tornyosodó ágybélivel. Ez újkori troglodytok többnyire favágók, kőfejtők, napszámosok, a munka és nyomor népe; de vannak köztük tisztességes vinczellércsaládok is, melyeket inkább a szőlőhegy közelléte s czélszerűség, mint végszükség ösztönzött e választásra."

78 1867: Budafok „alsó részén egy egész sziklautcza látható, pinczékből és barlanglakokból. A szorgalmas lakosság tevékenyen űzi a kőfejtést is, mely a fővárosi építkezésekhez sok homokkövet szolgáltat."

79 1867: „Ha az odavaló viszonyokat nem ismerő idegen a helységből föl a hegyre vezető ösvények valamelyikén néhány száz lépsnyire halad, csakhamar igen sajátságos alakú házak tömkelegébe téved. E házak, ha ugyan azoknak nevezhetők, jobbára földalattiak, s általában a föld színénél mélyebb fekvésűek. Nagy részük a talajba vájt gödrökben, a legérdekesebb azonban a termés-sziklába vésett valóságos barlangokban állnak. Itt tehát a szó szoros értelmében barlanglakókkal van dolgunk, s nem kevés érdeket nyújt, ha a promontori troglodyták földalatti életmódját figyelemmel kísérjük. Maguk e barlangok nem természetes eredetűek, hanem - mint már megjegyeztük - mesterségesen a sziklából töröttek, mit többé-kevésbé szabályos alakjuk is bizonyít. Lakóik nem is állanak a kezdetleges fejlődés oly alacsony fokán, mint az aethiopiai és abyssiniai, nyers állatbőrökkel ruházkodó vad barlanglakók, hanem ellenkezőleg igen szorgalmas és derék munkások, kik ünnep- és vasárnapokon kis barlangcsaládjuk kedélyes körében élvezik otthonuk örömeit. Az ily barlangházak, vagy inkább lakások fejlődési története felette egyszerű. A hegyoldalban, mely egy kis fölületes hantréteg alatt csupa tömör, de porhanyó mészkőből áll, nyár folytán a megtelepülni vágyó munkás alig néhány négyszögölnyi tért vesz birtokába, s a tél beálltával azután néhány szomszéd barlanglakó segélye és közreműködése mellett hozzálát a munkához. Mélyedést vágnak a sziklába, akkorát, minőt a tervezett lakás terjedelme igényel, s a kivájt kő jó építési anyagnak könnyen eladható. Egy szobának való űr kitörése az ottani viszonyok közt jóformán igénybe vesz egy egész téli munkát, úgy hogy egy második lakszoba kiásását rendesen a következő téli idényre kell halasztaniok. Mint látjuk, barlanglakóink építkezési modora homlokegyenest ellenkezik a fölszínén lakó embertársak hasonló czélra irányzott munkásságával, Mert míg az utóbbiak a lakásul használandó szabad tért falakkal építik körül: amazok a kellő űrt a kövek eltávolítása által nyerik; hanem aztán föl is vannak mentve a falrakástól, mert a természetes szikla tömörsége teljes bátorságot és minden falnál biztosabb védelmet nyújt. [...] Rajzunk (6. kép) egy ily módon készült nagyobb barlang nyílását, belülről kifelé tekintve, mutatja. Alagútnak, vagy földalatti utczának is lehetne nevezni, mert két nyílása van s jobbrólbalról mindössze vagy kilencz lakház van benne, melyek egy része azonban már átmenetet képez a rendes házakhoz a mennyiben egy vagy kétfelől függőleges oldalfalaik a szokott modorban apróbb kövekből építvék, padlásra, sövényre pedig fagerendákat is használtak."

80 1868: „De ezen budai barlangok csak csekély előképei annak, mit a promontori hegyekben találunk. Már a kőbányák maguk, melyek a serényen emelkedő fővárost igen alkalmas építési kővel ellátják, természetes lakást nyújthatnának; azonban meglepő a bánya fölötti róna tér, melyen távolról egyedül füstölő kéményeket veszünk észre, és csak közeledve látjuk a part oldalába illesztett, vagy rendes, mélyebben fekvő kőutczákban két oldalról kivájt, csinosan bemeszelt, elég takaros házakat. Igaz, hogy itt gazdagok nem laknak; kőfejtők, napszámosok, szőlőművelők lakjai ezek, de elég tiszták, kényelmesek, és sok fővárosi - utczakövezet alatt fekvő pinczelaknál bizonyosan egészségesebbek. Valóban érdemes ezen 19. századbeli troglodytákat felkeresni, és meggyőződni arról, hogy ily primitív és nem csak olcsó (kürülbelül 400 forintért kapható) hanem örökké tartó házban is boldog lehet az ember - ha sorsával elégedett.