Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)
TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Gazdasági épületek és az udvar kisebb építményei
lószínűleg a fahiányra, a fával való takarékoskodásra vezethető vissza. A jármos csűrökről készült rajzok, fotók azonban gyakran olyan változatokat mutatnak, amelyeknél hiányzik a szerkezet létrejöttét indokló elem, a szarufák közbülső alátámasztását biztosító koszorúgerenda. Még gyakoribb, hogy a görbe sasos, csűrjármos szerkezet csupán a kapunyílásra korlátozódik, nem ismétlődik meg a csűr belsejében. Ilyenek a Borsa völgyéből ismert, VARGHA László által felmért példányok, vagy a GILYÉN Nándor által közölt kolozsborsai csűr is. 92 De a KOS Károly rajzain megörökített mezőségi csűrök egy részénél sem találjuk meg sem a csűr belsejében ismétlődő jármos szerkezetet erre rövidebb csűröknél talán nem is volt szükség -, de a csűrjárom tartotta koszorúgerenda is hiányzik néhol. 93 Ezt állapította meg ZENTAI Tünde egy tiszabecsi csűrről is. 94 A Kis-Küküllő mentén ugyanez figyelhető meg. 95 Mindezek alapján arra következtethetünk, hogy a nagy múltú csűrtípus egyes elemei, elsősorban a jellegzetes csűrkapu, akkor is megmaradtak, amikor a jármos szerkezet maga már nem töltötte be eredeti funkcióját vagy nem is volt szükség rá. Jellemző, hogy legfontosabb elterjedési területein, a Mezőségben és a Kis-Küküllő mentén pajtás csűröknél is előfordulnak a görbe sasos csűrkapuk, amikor a csűrkapu már a hosszoldalon nyílik. 96 A Kis-Küküllő mentén oszlopos, állványos csűrök is épültek görbe sasokkal, 97 ami a szerkezet fő elemének szívós továbbélését jelzi. A Borsa-völgyében a görbén nőtt fatörzsből kiképzett csűrkapuk, és ezek elemeinek csűrhorgas, görbe sas, csürjárom elnevezése bizonyítják a típus korábbi általános elterjedtségét. A csűrhorgasok román elnevezése a gírbe. A 19. század közepéig a csűr és az istálló (pajta) még különálló építmények voltak. Az istállók közt zsilipéit boronafalú, vázas sövényfalú és kőfalú építmények találhatók. Különösen a román lakosságnál voltak közkedveltek a tornácos istállók. Az istállók bejárata a tornáccal ellentétes hosszoldalon nyílt, mellette egy vagy két kis ablak világította meg az istálló belvilágát. Az istállók többsége kétvégjászlas volt. A jászlak végénél egy-egy könyöklőnek nevezett ablakszerű nyílás nézett a tornácra vagy az udvarra, ezen át hányták a jászlakba az előkészített takarmányt. 98 A különálló istálló a néhány kettős udvaros teleknél az utca közelében, az akloskeiiben állt, másutt azonban az udvar hátsó részében, a lakóház mögött, vagy azzal szemben. A 19. század közepétől fogva egyre gyakoribbak lettek a csűrrel közös fedél alá épült istállók. 99 Az istállós csűrök körítőfalai már mindig kőből épültek, noha a súlyos szalmatető súlyának tetemes részét nem az alacsony körítőfalak, hanem az állványos csűrökéhez hasonlóan kőtalapzatra állított oszlopok hordozták. A hosszú csűrökkel ellentétben e csűrök bejárata a hosszanti oldalon nyílt, ezáltal az állványos szerkezet is módosult. E csűrök szalmafedele a hosszhomlokzaton csupán a csűrkapuk szemöldökgerendájáig ér, és csak a rövid homlokzaton van a lekontyolt tető az alacsonyabb kőfal koszorújáig leeresztve. A kapuoszlopokon, valamint az istálló falára állított féloszlopokon nyugvó koszorúgerendára fektették a kötőgerendákat, melyek végébe a szarufákat csapolták. Minthogy e csűrök szélesek, a kötőgerendákat középen mestergerendával kellett gyámolítani. A mestergerendát az istálló falára állított féloszlop, és a csűr belsejében lévő, kőlapra állított faoszlopok tartják. Utóbbiakat közvetlenül az istálló közfala és a csűr végfala mellé helyezték, hogy a csűr belsejében a közlekedést ne zavarják. Amennyiben az udvar elég széles volt ahhoz, hogy az istállós csűrt az utcavonallal párhuzamosan helyezzék el, át lehetett hajtani rajta. Az istállós csűrök ilyen elhelyezésére azonban a legtöbb portánál nem volt lehetőség, így az épület a telek valamelyik oldalhatára mellé került, tengelyével az utcavonalra merőlegesen, ami a kocsival való áthajtást eleve lehetetlenné tette. Az istálló bejárata a csűr elhelyezésétől függően vagy a csűrkapu mellett, a hosszhomlokzaton, vagy az udvar felé néző rövid homlokzaton nyílt. Az istálló és a csűr válaszfalában - amely gyakran zsilipéit boronafal volt - rendszerint egy ajtót helyeztek cl, hogy közvetlen összeköttetést biztosítsanak a két helyiség között. A terménybedobó könyöklők ilyen istállóknál a csűrbe nyíltak. A csűrrel egybeépült istállókat már rendszerint hídlással látták el: az állások hátsó részét pallókkal borították, alattuk vezették el a trágyalevet. Az állások közti közlekedő folyosót gyakran lapos kövekkel rakták ki. Az istálló padlása takarmány tárolására szolgált. Az ilyen istállóval egybeépült csűröket a múlt század második felében kezdték építeni Kidén - tehát még a gépi cséplésre való áttérés előtt -, és ott szinte teljesen kiszorították a régi hosszú csűröket. 100 Az újabban épült csűröknél az istálló padlása és a tető ereszvonala közt akkora helyet hagytak,