Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
HÁLA JÓZSEF: A rezi kőipar
15. kép. Kőfejtés Reziben, a vasékek elhelyezése a lukakban tották: talicskával és/vagy lovas kocsival (14. kép) kihordták a bányából, illetve a korábban már kitermelt kő helyére dobálták. Csak ezután tudtak rámenni a jó küre. Amikor a kisebb-nagyobb kőtömbök közötti hézagokban megpillantották a s/kár/ót, tudták, hogy már közel van a kásáskü (más néven sziklakü, tennúkü, tennéskü), azaz a jó minőségű, faragásra alkalmas homokkő. A kásáskü kitermelése ékeléses technikával történt, a repítést (repesztést, hasítást) szálára és kontiára lehetett végezni. Először meg kellett keresni a kő szálát (tapasztalataik szerint a kőnek ugyanúgy van szála, mint a fának), mert a követ szálán könnyebb volt felvenni, szálára könnyebb volt repítem, mint arra merőlegesen, azaz kontiára. Az utóbbi esetben több vasékre volt szükségük, a követ sűrűbben meg kellett ékelni, mint szálára repítés esetében. A kőtömböt általában felülről ékelték meg (ilyenkor az az alatta lévő következő kőtömbig, a két tömböt elválasztó Zázig, hézagig, vagyis repedésig hasadt el), de nagy kő esetén oldalirányból is. Gyakran, de nem mindig, léc mentén spidzvas hegyével megjelölték a hasítás irányát. Ezután spidzvassal és kiskalapácssal lukat véstek a kőbe, majd {szálara kb. 10 cm-enként, kontiára kb. 5 cm-enként) elhelyezték azokban a 8—10 cm hosszúságú vasékeket. Kiskalapácssal néhányat rákoppantottak az ékekre, hogy megszoruljanak a lukban (15. kép), majd a nagykalapácssal, a széléről kezdve, oda-vissza haladva többször végigütötték azokat. 5 " Ezt addig kellett ismételni, amíg a kő el nem 16. kép. Szűz Mária ábrázolása egy, a 19. század végén készített rezi sírkövön hasadt. Az ékekre mért ütéseket nem volt szabad nagy erővel végezni, mert akkor a kő kidurrant, vagyis az ékek mellett kipattant, kitört volna, s akkor új lukakat kellett volna csinálni. Nagy kőtömbbe 50 éket is elhelyeztek (ez kb. 1 napi munka volt) és több napig ütötték azokat a nagykalapáccsal. Az eredmény akkor volt jó, ha az ékek lu'tAak, vagyis lassan hasítottak. Az elhasított kőtömb helyéről való kimozdítására és mozgatására csákányokat és spejszereket használtak. A kihasított kőtömböt a repítés után a helyén darabokák fel vagy ledöntötték, arrébb vitték és a kitermelés helyétől kissé távolabb, a fent említett eszközökkel és módon, általában szálán darabolták {vágták, vagdosták, hasogatták, aprózták) fel a kívánt méretre. Ezután eiszoitíroAák (szétválogatták) a különféle célra szánt köveket, amelyeket kézzel vagy s/v?í?/ával (saroglyával) szállítottak a tráglihoz, amivel feljuttatták a bánya tetején lévő munkaterületre, a placcra (e célra egy bányában darut, az 1950-es évektől minden bányában csilléket használtak, lásd fentebb). A tráglka kb. 1 m 3 kőiért fel. A placcon más-más helyre rakták a különféle méretű, különböző célra szánt köveket, egy részüket ott faragták meg, más részüket pedig ott örögöAék ki, vagyis készítették elő további faragásra. Kőkeresztek, szobrok és sírkövek A kőkereszteket, szobrokat és sírköveket készítő rezi
