Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

HÁLA JÓZSEF: A rezi kőipar

3. kép. Bock József tiroli kőfaragó igazolása 1861-ből (reprodukció) 4. kép. Bock József tiroli kőfaragó igazolása 1862-ből (reprodukció) François Sulpice BEUDANT jeles francia geológus 1818-ban bejárta Magyarországot és ásványtani-földtani utazása* során Rezibe is eljutott. A vár falában felfigyelt egy „különös" homokkőre, amelyet szeretett volna eredeti lelőhelyén látni. Vezetője segítségével a vártól délkeleti irányban meg is találta azt a kis kőfejtőt, amelyben az említett kvarchomokkövet bányászták" (talán e bánya emlékét őrzi ma is a Bányatető nevű hely és erdő

1

"). A falu északi és délnyugati részén lévő homokkőbányák valószínűleg még nem működtek, mert a francia tudós bizonyára azokat is felkereste volna, mivel a kőfejtők a geológusok számára a legtöbb információval szolgáló feltárások. Nagy művében az említett kőbányák meglétére nem találunk adatokat. Reziben több, a 19. század első felében készült szobor és kőkereszt áll ma is, de ezekről tudjuk, hogy nem helyi, hanem keszthelyi kőfaragómesterek művei. Pl. a templom előtti téren álló Szent Flórián-szobor, valamint a főtéren és a szőlőhegyen lévő kőkereszt Zitterbarth József műhelyéből került ki (1-2. kép), az egyik legrégebbi sírkereszt pedig Kugler Mihály műhelyében készült." A faluban és a temetőben lévő, helyi homokkőből faragott, többségében helyi mesterek által készített kőkeresztek és sírkövek száma a 19. század végétől kezdett növekedni. A köszörűkőkészítés kezdete sem lehet régebbi, mint a múlt század utolsó egy-két évtizede (ezt megerősíti a reziek emlékezete is), mert az 1870-es évek végéig megjelent ország- és vármegyeleírások, statisztikai és történeti művek Zala megyéből csupán Csesztreget említik úgy. mint nevezetes köszörűkőfaragó központot. Reziből az ásványi nyersanyagok közül csak a bazaltot és a timsót tartották fontosnak megemlíteni,'

2 a homokkőről és annak hasznosításáról e forrásokban nem esik szó. Jelenlegi ismereteim szerint a megyében a 19. században az említett Csesztregen kívül csupán Keszthelyen (Kugler Mihály műhelyében) készítettek köszörűkövet.

11 A reziek úgy tudják, hogy a kőfaragást falujukban idegen mesterek honosították meg. A fennmaradt dokumentumok és a helyi hagyomány szerint a rezi kőipar megalapítója Bock József volt. Az egyik unokánál (Balázs Józsefnénál) őrzött okmányokból kiderül, hogy Bock József Tirolból, Imst helységből származott.

14 A 19. század közepén mint „kőfaragólegény" járta Magyarországot, 1858 és 1862 között a hazai kapitalizmus kibontakozásában nagy szerepet játszó Luczenbacher és Gregersen építési vállalkozó cég alkalmazásában állt, pl. Oravicán és Budán. A fennmaradt igazolások (3-4. kép) tanúsága szerint munkaadói szakértelmével és magatartásával messzemenően meg voltak elégedve. Bock József feltehetően az 1870-es vagy az 1880-as években telepedett le Reziben. 1882-ben már biztosan a faluban élt. A szintén Balázs Józsefné által őrzött adás-vételi szerződésből kiderül, hogy feleségével, Pencz Anna „kőfaragónő"-vel abban az évben Laskay Ferenc keszthelyi építőmestertől Rezi Mohos nevű határrészében 450 forintért földet vásárolt, amely (a leszármazottak emlékezete szerint) 5700 négyszögölnyi terület volt és gesztenyés, bükkös erdő, valamint szántó tartozott hozzá. Bock József e kis birtokon cseréptetős kőházat, zsúptetős istállót és pajtát, valamint kőfaragóműhelyt építtetett és kőbányát is nyitott (ezt ma Kollár-bányának nevezik). Az említett adásvételi szerződés szerint 1882-ben már rezi lakos volt, tehát korábban érkezhetett a faluba. Bock József a 19. század legvégén már több segéddel dolgozott. Legidősebb lányát, Annát (1876-1947) kedvenc segédje, a Duna menti „kőország"" egyik falujában, az Esztergom megyei Lábatlanban született Kollár István