Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)
HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán
11. kép. A Palatiil Popurului díszítőelemcinek faragása Magyarvistán (VÁRAD Y Pál-BORBÉLY Anikó 1990. 91. alapján) Az eszközök egy részét maguk a kőfaragók készítették (a szerszámnyeleket, de gátén is) vagy helybeli iparosokkal csináltatták (a gyalu fa részét asztalossal, a hasítószeget kováccsal), illetve üzletekben vásárolták. A hévén általában teherautó-sofőröktől vették. A szerszámokat (amelyeket kellett) smirglikövekkel maguk élesítették, de ha nagyon elkoptak, elhasználódtak, kovácsokkal javíttatták és edzették meg. Minden kőfaragó egy-egy szerszámból több példánynyal is rendelkezik és az azonosakból különféle méretűeket is használ. A magyar, román, német és olasz eredetű elnevezésekkel illetett, legfontosabb, kézi és gépi eszközök és segédeszközök a következők: 1. bak: fából készített négylábú állvány; 2. betűvágó véső; 3. butyikó: fából (újabban műanyagból) készült ütőeszköz; 4. ceruza (vagy kéíceruza): általában elemlámpatelep szénrúdja, vékony csőbe szorítva; 5. ceruzatartó: pl. régi szemüvegtok; 6. csúsz.Iag: éles kalapács; 7. delezsánc: egykerekű, vas szállítóeszköz; 8. ecset (vagy pemzli)'. általában bolti, régen hántolt és az egyik végén elkalapált nyírfavesszőt is használtak; 9. egylábú szék; 10. eszterga; 11. flasencúg: háromlábú, csigás, hajtókaros emelőszerkezet; 12. félkézkalapács (vagy kislalapács, srégli); 13. fogascsákány (vagy krengli); 14. fogasvéső; 15. fődvágó csákány; 16. frunza: fémlemez; 17. gátér: kővágó gép; 18. görgő: hengeres, hosszabb-rövidebb vasrúd; 19. gyalu (vagy kőgyalu); 20. happang: kőből készített állvány. 21. hasítósz.eg (vagy szeg, vasszeg): lapos vasék; 22. hegyescsákány; 23. hévér: hajtókaros, áttételes vas emelő; 24. holkervéső; 25. lapéit; 26. lénia: szögletes faléc; 27. méteres (vagy méteres): mérőeszköz; 28. molnárszekér: kétkerekű, vas szállítóeszköz; 29. nagykalapács; 30. pucmájsz: nagyoló kalapács; 31. puncséta: hegyes vasék; 32. rabszekér (vagy targonca): kétkerekű vas (régen fa) szállítóeszköz; 33. ránga (vagy rúd, vasránga, vasrúd): 34. saller: széles véső; 35. seprű; 36. slagvéső: keskeny véső; 37. smirglikő: dörzskő; 38. spicc: hegyes véső; 39. sprengájzli (vagy sprengáijzni, sprengoló véső): az egyik felén éles véső; 40. stokhammer: szemcséző kalapács; 41. szekér: állatokkal vontatott szállítójármű: 42. talicska: egykerekű, fa szállítóeszköz; 43. vinkli: vas derékszög (12-14. kép). 46 A kő kitermelése A mészkövet Magyarvista következő határrészein bányászták: Köves-hegy, Szélájódal, Galambodu, Átalberek. Nádaselve és Kisrét ( 1. kép. 2.). A hagyomány szerint a Köves-hegyen van a legrégebben megnyitott bánya (amely KOCH Antal szerint 1880 őszén „lett egészen jól föltárva" és SCHAFARZIK Ferenc 1904-ben is csak ezt „a falu és a vasútvonal közt fekvő hegylaposán" lévő kőbányát említette 47 ) és ma is ez működik. A többit a 20.
