Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

LIMBACHER GÁBOR: Palócföldi kis-kápolna, tárgyai tükrében

Végül a „káponka" településen belüli szerepében megragadható volt az a bensőséges kapcsolat is, amely különösen az épület átlagos távolságon belüli körzetében lakók és a „szandai Szűz Mária" között mifködött. E kapcsolat természete még inkább feltárulhat a kis-kápolna gondozásának és a hozzá fűződő kultusz vizsgálatából, de ez már egy külön tanulmány témája (14. kép). JEGYZETEK 1. BARTHA Elek 1990. 219.; L. IMRE Mária 1991. 289.; LIMBACHER Gábor 1991. 245-246.; LIMBACHER Gábor 1993. 181. 2. Ma is ilyen látható Mátraderecskén házoromzati szoborfülke sajátos megnagyobbodásaként, és speciális módon Nagylóc út menti kápolnáiban. Lásd LIMBACHER Gábor 1993. 183. és 189. oldalon a 3., valamint 14-16. kép. Korábban öltöztetett Mária-szobor állt a nógrádmegyeri és a karancskeszi út menti kis-kápolnákban is, utóbbira lásd LIMBACHER Gábor 1989b. 108-120. 3. A szövegben a zárójelbe tett számok az adatközlőkre való hivatkozást, az ő azonosítójukat jelzik. 4. Püspöki Levéltár. Vác. A terényi Plébánia iratai 70/1890. és 2326/1890. számon, valamint alapítványi iratok: 131/1891., 183/1891. és 4992/1891. számok alatt. 5. „Oszt nagyanyámnak az apósa elment gyalog Vácra a püspökségbe. (...) oszt a váci püspökség azt mondta, hogy semmi akadálya, hogyha van tehetségjök, csináltassák meg. (...) Mondta dédapa, hogy nem tesszük katulyába, most tegyük ki úgy a fejét az. ablakba aszongya, hanem csinálunk neki egy helyet aszongya. (...) Azt mondta apósa, hogy minden fillérünket összespóroljuk, oszt csinálunk neki egy kápolnát. (...) ... mer ugye kellett azt az alapot... [a fenntartásra egyházi alapítványt tenni]." /1/ „...Összementek az emberek és aszt mondták hogy hozzájárulnak csináljanak neki kápolnát, ekkor nagyapám elment a püspökhöz hogy engedélyezzék a kápolna építését (...)." 121 „Oszt akkor, amikor az. asszony [az alapító „Veron nene"], hát elhítta a kömíves embert, hogy majd kivágják a falat, mert először a házfalába akart a szobornak fülkét vágatni, akkor meglátta az ember, hogy ott, hogy van az a hel, aszongya Veronkám! Ha már erre annyit reszkírozta rá, nézd há itt lesz ennek legszebb hele aszongya. A kőműves mester olyan mindentudó ember vót, megcsinát kemencéket meg miket, meg úgy falakat is. Azt akkor azt mondta, ha má ennyit ráreszkiroztá, ne ide tegyük aszongya. Nézd ott lesz neki a legjobb, a legszebb hele, de szép hele is van. " 131 „Ott is vót az a kőmíves ember [feleségének a dédapja, Koplányi Márton], oszt mondja, Verona! Gyere ide, valamitfogok mondani. Hát a Máriácska ott vót az. ablakba, így nézett erre (...). Én fogok neked egy kápolnát csinálnyi ide ennek a Máriácskának. Ide a házatok végire (...) ebbe fog lakni (...). Hát jó vóna aszongya. Akkor megkérdezték a jegyzőt, meg mit tudom én a bírót, meg mit tudom a papot is, azt a pap megszentelte azt a helet, azt odacsinálták azt a kapónkat, meg most is ott van. " 14/ A kápolnaeredetre vonatkozó további adatok kéziratban. 6. Lásd: LIMBACHER Gábor 1991. 251-252. 7. A váci Püspöki Levéltár terényi iratai szerint a hivatkozott nevek fedik a valóságot. Lásd például 2074/1880. ügy iratszámon. 8. LIMBACHER Gábor 1989a. 377-378. 9. E ruhát új öltözet készítéséhez mintának vitték el Balassagyarmatra, nem sikerült megtalálnunk. 10. A férj, Oláh Elemér erről nem tud. Felesége, szerinte jó lélekből, a „Máriácska" iránti szeretetből adományozta az öltözetet. 11. Erre vonatkozóan lásd LIMBACHER Gábor 1991. 264-265. 12. A ruhakészíttetés indokáról, motívumairól részletesebben: „(gy: Milyen indíttatásból vette?) - Hát azé, mer mán én meggondótam, hogy mán valamit szánok a Szűzanyának. (gy: Valamit megfogadott?) - Nem, csak én olyan jószántamból. Nem vót semmi olyasmi. Csak hozzá fohászkodtam ugye, és akkor én úgy jószántamból. Még van számításomba, ha, amikor elmegyek Gyarmatra, mindig nézek még valami szép anyagot, rá valót, hogy majd még veszek neki másikat is. (gy: Milyet?) - Hát valami orgonaszínt, vagy valami szép rózsaszínt. Olyan brokárd, olyan régieset, olyat gondótam, hogy még, ha látok, majd még vennék néki. (...) Úgy vót, hogy télen vótam a testvéremné, (...) oszt akkor nézegettük a ruháit a Máriácskának, hogy milyenek vannak. Oszt akkor én, én úgy megfigyeltem, hogy nincs mán olyan szép kék ruhája. Mer mán ami vót [a 19. ruha], olyan tükörselem, az elég fakó vót mán. Oszt akkor mondom, majd én veszek néki. Ez e idősebb lányom vót az üzletbe, ez. mondta, hogy van szép anyag, hogy az nem-e felelne meg. Azt akkor elmentem megnézni, meg a Teri néninek is mondtam, hogy nézze meg, oszt akkor jóra néz.tük mindnyájan, azt akkor vettem is belőle, meg oszt akkor meg is varrattam, (gy: Miért vendégségre adták rá az új ruhát?) - Hát mert akkorra akartuk, hogy legyen rajta új, oszt akkor, hogy már jó lesz adventre is. (gy: a ruha nem fejezett ki olyasmit, hogy a Szűzanya segített volna valamiben, és hálából csináltatta volna?) - Nem hálából, én csak úgy magamtól, nem vettem észre, hogy a Szűzanya valamivel úgy megajándékozott vóna. Igaz, egészségem van azér, ugye 67 éves vagyok egészségem még ahhoz képest hála Istennek hát..." 11/ 13. „Hogy miért kértem én, azt nem mondom meg. Az olyan, mind egy gyónási titok. Én azt nem vallom ki. Ez az én titkom, meg az. övé [Szűzanyáé]. Ez egy szent fogadalom. Mikor én elvittem a Terka nénihö azt a ruhát, én másnap merhát este vót, másnap én elmentem (...) megálltam előtte [a káponka előtt], és imádkoztam. Kérleltem., hogy fogadja el, és segítsen meg. (...) (gy: Hogy teljesüljön a kérése?) - Igen. (gy: És azóta teljesült már?) - Sokban segített, nagyon sokba." /21/ 14. A „nemes" a helyi szóhasználat egyik értelme szerint a női parasztviseletből kivetkőzöttet jelent.