Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

LIMBACHER GÁBOR: Palócföldi kis-kápolna, tárgyai tükrében

Limbacher Gábor PALOCFOLDI KIS-KAPOLNA, TÁRGYAI TÜKRÉBEN Bevezetés A közelmúltban föllendült a szakrális célú szabadtéri építmények néprajzi kutatása. Legutóbb BARTHA Eleknek, L. IMRE Máriának és e sorok írójának jelentek meg tanulmányai e témában, további szakirodalmi áttekintésekkel.

1 Az eddigi munkák lokális, kistáji vagy (egyház-) megyei feldolgozások voltak, illetve meghatározott szempontból - a funkció oldaláról - vizsgálták a témát. A kutatás terén szükségesnek látszik, hogy kifejezetten egy-egy megfelelően kiválasztott épületegység mélyreható földolgozására is sor kerüljön, a - szintén alapozó jellegű - kisebb körzeteket érintő összefoglalások mellett. Ily módon széles alapokra helyezett és kiterjedt gyűjtőmunkával, a jelenségek apró részleteire is figyelve olyan hiánypótló eredmények remélhetők, amelyek a többi kutatással együttesen nagyobb léptékű szintézis megalkotását teszik majd lehetővé. Jelen tanulmányunkban egy ilyen elemi téma tárgyi vonatkozásainak elemzésére és feldolgozására vállalkozunk. A palócság centrumának peremvidékén, a Nógrád megyei Szandán 1890-ben épült kis-kápolna tárgyi leltárát készítjük el, és e tárgyak által hordozott információkat, kulturális összefüggéseket kívánjuk fölvázolni. A vizsgált épülettípus a hívek befogadására nem alkalmas, csupán a tituláris szent ábrázolásának, díszítményeinek és a fölajánlott egyéb adományoknak elhelyezését teszi lehetővé. Ily módon átmeneti típust képvisel a szobortartó oszlopok vagy általában a kultikus út menti és határbeli kisműemlékek (Kleindenkmal) felé. Mégis e vidéken általánosan elterjedt megnevezéssel kápolnának - korábban „káponká**-nak - nevezik, miként az egyházi alapítványi iratokban is kiskápolnaként szerepel. A tárgytípus kiválasztását indokolja, hogy Nógrádban a múltban jó néhány ilyen szakrális célú építmény létesült. Ezek között a szandaira több jellemzője alapján esett a választásunk. A „káponka"-beli Szűz Mária-ábrázolás egy öltöztetett szobor, amilyen korábban több kápolnában is megtalálható volt,

: és amely szobortípus vonzza a paraszti vallásosság jellemző megnyilvánulásait. Másrészt a kis-kápolna százéves múltja a feldolgozás számára nagyrészt elérhető időbeli távolságot jelent. Kedvező, hogy ez a bő száz esztendő egyben máig folytonos működést mutat, és hogy jelenlegi gondozója már több mint fél évszázada vesz részt a kápolna körüli teendők ellátásában. Ráadásul ő, az építményt alapító nagyszülőknél nevelkedvén, mintegy belenőhetett a kápolnával kapcsolatos jelenségek világába, s így tőle a fölszentelés óta csak második gondozótól mint központi adatközlőtől a legtöbbet remélhettük a néprajzi gyűjtés során. Szanda viszonylagos földrajzi és életmódbeli zártsága szintén a hagyományos néprajzi jelenségek elérhetőségét segítő tényező. A kápolnának és tárgyi összetevőinek adatgyűjtése során körülbelül két tucat adatközlőt választottunk ki meghatározott szempontjaink szerint. E szempontokat az alapítókhoz fűződő rokonsági kapcsolat, az építménytől való lakóhelyi távolság, a kápolnához fűződő kultikus kapcsolat, az életkor, a nemek szerinti különbségtétel és a vallásosság intenzitásának együttese határozta meg. A következőkben további szempontok szerint számba vesszük a kápolnaépületet, a benne hordozható foglalatban lévő Mária-szobrot, annak tárgyi valóságban meglévő és az emlékezet szerint egykor volt öltözeteit, majd a kis-kápolna egyéb tárgyi tartozékait. A textilek áttekintésekor külön vesszük sorra a testre való ruhákat, a koszorút, illetve fátylat, és külön a szoborfoglalat előtti térítőket. Az alapján tesszük ezt, hogy e kellékek rendre ilyen egységenként kerültek a „káponká"-hoz. Fölmerül a kérdés, hogy az alábbi, néprajzi módszerű számbavételünk mennyiben reprezentatív, illetve milyen mértékben tekinthetjük azt teljes körűnek akkor, amikor egy bő százéves folyamat eredményét igyekszünk figyelembe venni. Vizsgálatunk alapjául a ma meglévő tárgyi anyag és a - hétéves korától a kápolnaalapító nagyanyjánál nevelkedett - gondozóasszony emlékezete szolgált, melyeket további gyűjtéseink egészítettek ki. Első lépésként a meglévő tárgyi anyagot vetettük egybe a gondozóasszony emlékezetével. így egyrészt a valóságot meggyőzően fedő adatokat kaptunk, másrészt a bizonytalanságjelentős fokozatait hordozó információkhoz jutottunk, és vannak tárgyak, amelyekről alig valamit tudunk. Például gyűjtéseink alapján reálisnak tartjuk, hogy a Máriaszobor meglévő ruhakészletének legrégebbi darabjai is csak az 1920-as évek végéről, a harmincas évek elejéről valók. A szobor kiképzése viszont olyan, hogy bizonyosan kezdettől fogva, tehát az 1880-as évektől öltöztették, folyamatosan ruha volt rajta. A tárgyi anyag és a ma élők emlékezetének adottságai folytán tehát az első évtizedek