Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)
SABJÁN TIBOR: Takaréktűzhelyek bontási tapasztalatai
de szerkezetük megegyezett azokéval. Gyárilag a V 4 , % és a 4 /s colos méreteket gyártották. A főzőlapok fölé magasodó sütőnek mindig a takaréktűzhely oldalán volt az ajtaja. Ezeknek az ajtóknak a szerkezete is hasonló volt, mint a tüzelőajtóké, de „L" alakú tokjukhoz egy hasáb alakú bádogtestet erősítettek. A testet egyszerű bádoglemezből alakították ki, hajtogatással és szegecseléssel. Belsejének oldalaira lemezből hajlított síneket erősítettek, melyek a tepsi tartására szolgáltak. A sütő ajtaja szinte minden esetben oldalra nyílott (lefelé nyíló változatok a hordozható asztaltűzhelyekre jellemzők), méretei nagyobbak voltak, mint a tüzelőajtóké. Jellemzőit a bádogtest hosszával adták meg. Az 1927-ben kiadott Hangya-katalógus például 15-től 22 colos hoszszúságig kínálta a sütőket megvételre. A fenti típusoknál fejlettebb változatokat képviseltek azok, melyeknek sütőjét ajtóstul együtt ki lehetett emelni. Ennek a takaréktűzhely kormolásánál volt nagy jelentősége (őcsényi, csökölyi példánk). Az ilyen sütőknek dupla tokjuk volt. Építéskor csak a külső tokot falazták be, a belsőt elfordítható kallantyúk rögzítették a helyén. Az ország egyes részein - elsősorban a Balaton-felvidéken, a Kisalföldön és a Nyugat-Dunántúlon - összetett sütős tűzhelyeket is használtak. Ilyenkor egymás felett két, esetleg három sütő és egy vízmelegítő helyezkedett el. Néhány takaréktűzhely sütőjéhez lemezből készült tisztítóajtót építettek be. Az ajtó a sütő falának a tűzhely felé eső részében vagy a sütőajtó felett helyezkedett el, mérete valamivel kisebb volt, mint egy hamuzóajtóé. Az összetettebb takaréktűzhelyek szerkezetéhez gyakran hozzátartoztak a szabályozást elősegítő subertk vagy gyári nevükön melegelzárók (undi példánk) is. Egyszerűbb példányaik tolózáras szerkezetűek voltak, de a nagy tűzhelykombinátokban előfordultak elfordítós változatok is. A gyárak által kínált melegelzárók 4 colos, 5 colos és 6 colos méretben készültek. Az általunk bemutatott bontási példák jól illusztrálják a takaréktűzhelyek belső szerkezetének szabályszerűségeit. A főzőlap alatti tűztér általában 20 cm mély volt, feneke a rostélyig vízszintes volt, innen kezdődően fokozatosan emelkedett. A tűzhelykeret végénél, vagyis a sütő fala alatt ez a távolság 3-4 ujjnyira csökkent, néha azonban ennél nagyobb méretet is megfigyelhetünk. A takaréktűzhely építésében jártas szakemberek szerint ennek a hézagnak 5-7 cm-nek kellett lennie, hogy a tűzhely jól fűtsön. 31 Ettől a ponttól kezdve a sütő alatti járat feneke vízszintes volt, folytatása a két oldalon és felül is körbeölelte a sütő bádogdobját. Az. oldalsó légrés általában 5 cm széles volt, a felső lehetett ennél öblösebb is. A takaréktűzhely kürtője vagy füstcsatornája a sütő feletti vagy a sütő mögötti légréshez csatlakozott. A tűzhely öntöttvas rostélya a tüzelőajtóhoz közel helyezkedett el, alatta derékszögben megtört járat, a hamuzóüreg húzódott. Az üreg a rostélyt és a hamuzóajtót kötötte össze. A fent bemutatott belső szerkezet tekinthető a takaréktűzhely alaptípusának (őcsényi, domaházi példánk). Az ennél egyszerűbb változatok sütő nélkül épültek (derecskéi példánk) és a paraszti egyszerűsítés során alakultak ki. A fejlettebb szerkezetű takaréktűzhelyek egyik típusa hőleadó dobbal is rendelkezett. Ezek a tűzhelyek rendszerint a szobákban voltak találhatók (undi, csökölyi példánk), de előfordultak a konyhákban is (rábcakapi példánk). A sütő és a hőleadó dob között rendszerint egy téglafal helyezkedett el, melynek nyílásán keresztül áramlott a meleg levegő illetve a füst a hőleadó dobba, majd innen a füstjáratba. A fal nyílását néha suberrel lehetett szabályozni (undi példánk). Az ennél is fejlettebb takaréktűzhelyek több sütővel, illetve vízmelegítővel is rendelkeztek. Ilyenkor a füstjáratokat a sütők és a vízmelegítő bádogdobjai között „S" alakban kígyózva vezették. Ezeknek a tűzhelyeknek nyári és téli üzemmódja volt, különböző füstjárataikba suberokkal és forgatható szelepekkel terelték a lángot. Nyári üzemmódban a láng megkerülte a sütőket és csak a vízmelegítőt érintve távozott, míg a téli használat során a sütők között haladva fűtötte is a helyiséget. 32 A takaréktűzhelyek építésénél alkalmazott szerkezeti megoldások is sok hasonlóságot mutatnak. A tűzhelyek tetejét például lapjára fektetett téglával (esetleg cseréppel) borították, melyeket laposvasakra fektettek. Laposvasakat használtak az ajtók feletti kiváltásoknál, valamint a keret végére kerülő sütőfal megtámasztására is. Laposvasak tartották a sütő és a hődob közötti osztófalakat is. A sütő bádogtestét laposvasak (undi példa) vagy egy hátul elhelyezett tégladarab (őcsényi példa) támasztotta alá. A tűztér szélét általában élére állított téglával falazzák ki, hogy a fal a keretnél ne legyen szélesebb, de a tűztér keresztmetszetét nem hagyták szögletesre, hanem sárral, cserépdarabokkal teknősre vagy trapéz alakúra formálták. A tüzelőajtó és a hamuzóajtó közötti falszakaszt is élére állított téglából falazták, bár előfordult, hogy ide lapjára rakott téglát tettek, aminek eredményeképpen a rostély az ajtótól távolabb került. Általában élére állított téglából rakták a sütő határoló falait is. A fáslyukak tetejét egymásnak támasztott téglákkal vagy deszkákkal hidalták át. A takaréktűzhelyeket főzésre, sütésre és fűtésre használták. A derecskéihez hasonló egyszerűbb változatok csak főzésre voltak alkalmasak, kis méretük miatt fűtésük nem lehetett számottevő. A fejlettebb példányok meleg vizet is tároltak, sőt az edények szárítására alkalmas ráccsal is fel voltak szerelve. A főzőlapokon különböző gyorsasággal lehetett az ételt készíteni, aszerint, hogy a szélére vagy a közepére helyezték az edényeket. A legerősebb hatást a karikák kiemelésekor érték el, ilyenkor nyílt lángon főztek vagy sütöttek. Kifejezetten a takaréktűzhelyekhez gyártottak egy olyan hosszú fogantyús tejes vízforraló edényt, amely a főzőlap nyílására merült, így a gyors forralásokhoz kiválóan használható volt. A palacsintasütőket is olyan méretekben gyártották, hogy a kiemelt karikák helyére illeszkedett az aljuk. A takaréktűzhelyek sütőjében süteményeket sütöttek, tepsis ételeket készítettek. Fontos szerepe volt a sütőnek az ételek, italok felmelegítésében is. A tűzhelyek főzőlapjukkal és
