Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BALASSA M. IVÁN: A mándi református templom története

Sajnos, a távolabbi környezettel való összevetés sem járt egyelőre eredménnyel, a 17. századi erdélyi menynyezetkazetták szinte kizárólag szimmetrikus szerkesztésűek és erős reneszánsz hatást mutatnak, színviláguk is más. A padokkal kapcsolatosan már említettem, hogy a keleti és nyugati oldalon lévők különböznek a szószékkel szemben elhelyezettektől, és hozzátehető, a Mózesszéktől. Amennyiben a kettő közül valamelyik Vasvári Ódor Gábor munkája, akkor felvetődik a kérdés, hogy a másik korábbi, vagy későbbi? Egyelőre a kérdés számomra eldönthetetlen, így az is, hogy nem készült-e a padok egy része az 1790 körüli nagy átépítést megelőzően? Természetesen az sem kizárt, hogy a barokkos ívelésű együttes utólag került be a templomba, s nem egy korábbi berendezésből maradt ránk. Jelenleg mindkét lehetőség nyitott, itt is további kutatásoknak kell a végső szót kimondani. III. építési korszak 1787-ben egy több évig tartó átépítésbe, felújításba fogtak a mándiak. Vasvári Ódor Gábornak a mennyezet, a karzatok és a szószék elkészítésére adtak megbízást. Ezek közül elsősorban a karzatok érintették az épület szerkezetét is, hiszen erre kellett ráültetni a tartógerendákat. A hajó tengelyére merőleges, a teljes templomszélességet átérő első karzattartó gerendákat az alsó övgerendára helyezték. Itt különösen a nyugati karzat érdekes abból a szempontból, hogy ezt a gerendát a déli homlokzaton úgy helyezték el, hogy belefaragtak egy éppen megszüntetendő - ablak szárfájába és szinte teljesen átvágták az egyik ferdetámaszt is. Még szerencse, hogy az északi homlokzaton csak kissé kellett az ott lévő ferdetámaszba bevágni. Ennek számomra az a logikus magyarázata, hogy az építő nem ismerte pontosan az épület szerkezetét. Nem lehetetlen az sem, hogy a karzat egyes elemeit előre elkészítette. Hiszen adott a lehe23. kép. A mándi templom úrasztali felszereléséből „IN ANNO 1673 DIE 30 MA M ANDI MIHALICZI" feliratú, 34,5 cm magas kanna, KOVÁCS István László rajza 24. kép. A bontáskor készített felvételen a keleti karzat elhelyezése az északi falban, SZABÓ Jenő felvétele tőség, ha mintegy 30 cm-rel szélesebbre készíti a nyugati karzatot, mindezekre nem lett volna szükség! A keleti karzatnál nem merültek fel ilyen problémák - tanultak volna a másik esetből? -, itt pontosan az ablakszárfát is alkotó függőleges tartóoszlop és az alsó övgerenda találkozásánál van a karzattartó keresztgerenda, sőt arra is ügyeltek, hogy a függőleges tartó mellett közvetlenül elhelyezkedő ugyanilyen irányú paticstartó-karót se sértsék meg. A karzatok beépítésével meg kellett szüntetni a déli homlokzaton lévő első - nyugati - ablakot. Ezzel viszont a karzat teljesen sötét lett. Ezért azután a nyugati ajtó mezejében, a felső övgerenda és a koszorú között egy kerek ablakot vágtak. Ennél az átalakításnál ez az ablak közvetlenül az övgerendánál kezdődött, mint ahogyan ez a bontáskor előkerült nyomok alapján egyértelmű. Ablakot kellett megszüntetni a keleti homlokzaton is, a „szentélyzáró" falon az ablak eredetileg ugyanis a két övgerenda között volt, ezt vízszintesen bekarózták és függőlegesen befonták - tehát ellenkezően, mint az épület eredeti fonása -, az új ablakot pedig a felső övgerenda és a koszorú között készítették el. A nyugati karzat azonban más problémát is okozott, takarta az itt lévő ajtó felső részét. Ezt úgy oldották meg, hogy az ajtólap íves felső részének felső egyharmadát levágták, rögzítették és immáron csak a többi része volt nyitható. Végezetül, a nyugati karzatnál megszüntettek egy ablakot, így a hajó nyugati részének mindössze egy ablaka