Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

HÁLA JÓZSEF: A barlangok mint "gazdasági épületek" (Barlangi állattartásra vonatkozó 17-20. századi adatok a Kárpát-medencéből)

9. kép. Szállás Deménfalva környékén (Levelezőlap az 192ü-as évekből. Zempléni Múzeum, Szerencs) Összefoglalás A barlangoknak állattartás céljára való hasznosítása a Kárpát-medence barlangokkal bíró hegységeiben a 17-20. században széles körben elterjedt volt. Az'arra alkalmas, tág bejárattal, nagy előcsarnokkal rendelkező, jól megközelíthető helyen lévő barlangokban - ha nem tartotta vissza őket a képzeletbeli, természetfeletti lényektől való félelem - menedéket találtak maguknak és állataiknak (juh, kecske, sertés, szarvasmarha) a pásztorok. Némelyik barlangot csak ideiglenesen (hideg, fagy, viharok, zivatarok, nagy meleg stb. esetén) használták ilyen célra, de több adat bizonyítja a barlangok rendszeres (éjszakai szállás, téli szállás) használatát is. Gyakori volt, hogy a barlangok bejáratát mozgatható sövény- vagy léckerítéssel zárták el és hogy az előcsarnokot és a barlang belső részeit gallyakkal és/vagy kövekkel torlaszolták el azzal a céllal, hogy az állatok elkóborlását megakadályozzák. Előfordult, hogy almot (falevelet) is szórtak az állatok alá. A karsztvidékeken a mély és meredek falú dolinák veszélyt jelentettek az emberekre és az állatokra, ezért azokat a környékbeli falvak lakossága, illetve a pásztorok kövekkel feltöltötték, valamint kímélték a környező bokrokat és fákat (azokra esetenként tüskés gallyakat is helyeztek), hogy az emberek és az állatok a mélyedésekbe ne essenek. Néhol az eltömődött, illetve szándékosan eltömített dolinákban összegyűlt csapadékvizet a környéken legeltetett állatok itatására használták fel.