Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi

nütt - fellelhető aszús ág, általában más funkcióban, magja lehetett a fejlődésnek, tehát elképzelhető egy olyan állapot, amikor csak ez a kis ág képezte az egész pincét. A falak és a boltozatok anyaga önmagában nem lehet meghatározó. Az anyag mindenütt vulkáni tufa, amit a nagyon régi építményekben kváderkővel vagy faragott kőlapokkal erősítettek meg. Úgy tűnik, óvatos becslésre jogosít az üregek kialakításának módja: a felületeken megmutatkozó csákányvágások ritkasága vagy sűrűsége a technika fejlettségének fokmérője lehet. Az előbbi formát régebbinek, az utóbbit újabbnak tarthatjuk. Viszonylag többet mond azonban a boltozatok formája. Elmondható, hogy a lyukpincék boltozata a Felföldön általában félkör alakú, ennek lapított formájával is. A nagyobb méretű, uradalmi pincék kosárívesek, mert szélesebbek és nagyobb az áthidalni való távolság. Tálylyán a pincefelmérések során fokozott figyelmet fordítottunk a keresztmetszetekre és így több pincében a csúcsíveshez közelebb álló, általam „sipka ív"-nek nevezett formát találtuk. Ennek hajlásszöge is egyes esetekben hegyesebb, máskor tompább. Véleményem szerint ez a sipka ív a csúcsíves boltozatnak ebben a sajátos környezetben való továbbélése. Ami alkalmazását, megalkotásának korát, időpontját illeti, közel állhat ahhoz a stíluskorszakhoz, amelyben a mezőváros temploma épült, de nem zárható ki a stíluselemek későbbi átvétele, utánzása sem.