Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi
zárnak. A kapu felett lekerekített, csúcsíves mélyedés (sipka boltozat), ami egy korábbi, magasabb szinten fekvő ág vége lehet. A főág előteréből mindkét oldalra egy-egy keskenyebb közlekedő ág indul, pár méter után a baloldali lefalazva, ez a Szirmay ház alá vezetett. A másik oldal keskeny ágából jobbra és balra egy-egy szelesebb ág indul. A baloldali boltozata a fentihez hasonló sipka íves, a végén pedig mélyebb szintre vezető szűk nyílás látszik, beljebb beomolva. Ez is közlekedő járat lehetett, ami az udvar végén ma is használt pincébe vezet (14—19. kép). A Rózsa u. 25. számú Görgey-kúria szembe néz a Sidlovics házzal, pincéje pedig olyan nagy, hogy egyik ága az alá nyúlik. A pince a lakóház utolsó szobája-kamrája alól nyílik, a kétszer is meghajló lépcső második pihenőjében szegmens íves záródású falifülke. A lépcső alján lévő kis teremből három elágazás: két széles ág kelet felé, a Sidlovics-ház alá nyúlik, az északi ág tompa sipka boltozattal. A harmadik elágazásból szintén kelet felé rövid ág indul (B-B), hegyesebb sipka boltívvel. Ettől az együttestől egy szélesebb, kosáríves ág vezet íó. kep. usovai (Hadik, üarkoczy) pince alaprajza 14. kép. Rózsa u. 22. sz. Sidlovics ház bejárati kapuja nyugat felé (D-D), a vége pedig sipka boltozattal zárul, közepén egy hordó (E-E). Ennek az ágnak közepe táján egy keskenyebb járat délnyugat felé vezet, a végén keskeny, gótizáló átjáró (F-F) egy másik (?) pincébe. Ez sarló formában elkanyarodik, s a végén elfalazott nyílás van, bizonyára egy régi kijárat. Ennek is van rövid mellékága, a végén meredek sipka íves, előtte hordóval (G-G. 20-22. kép). 15. kép. Rózsa u. 22. udvari homlokzata