Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi

a település hiányát. A várat is csak 1407-ben említik először, de bizonyos, hogy korábban is állt már. A határban egyébként még két "Vár" nevű hely ismeretes,

8 melyek közelében település is lehetett, a mai település és a középkori között a folyamatosság tehát bizonytalan. Ezt csak alaposabb kutatással lehetne tisztázni. Témánk, a pincetörténet szemszögéből most csupán annyi fontos, hogy a Várhegyen 1891-ben ásatást végeztek, aminek folyamán megtalálták a várpince bejáratát is. Ennél a hírnél és kevés falcsonknál alig maradt meg több a tálylyai várból, de KALMÁR János megemlíti, hogy a mádi templom főbejárata felett látható lőrés-keret valószínűleg onnan került mai helyére.

9 Nem célunk Tállya történetének megírása, csupán a pincéké és ehhez olyan földbirtokos családokat igyekszünk megkeresni, akiknek egykor közük lehetett egy-egy pince megépítéséhez. Tállyán, mely település évszázadokon át oppidum, azaz mezőváros volt, mindig uralkodott egy főbirtokos, aki a magyar arisztokrácia magas rétegéhez tartozott, és mindig voltak részbirtokosok, akik a nemesség hierarchiájában különféle helyet foglalhattak el, de Tállyán szőlő- és pincebirtokosok voltak. Kezdetben leginkább a főbirtokosok nevét ismerjük, akik évszázadokon keresztül azonban éppúgy váltakoztak, mint a kisebb résztulajdonosok. Az arisztokrata főbirtokosok közül Tállya létének első négy-öt évszázadában csak három nevet ismerünk. 1241-ben a tatárjárás idején egy idegen nevű, Bagven úr volt a vár kapitánya, bár ő nem lehetett azonos a földbirtokossal. A 15. századból már több név maradt meg: a század elején a Zudar, majd a Debrew família, azután pedig szerb despoták következtek, akiknek a király zálogba adta a várat.

1

" Mint az egész Hegyalján, itt is tulajdont szereztek egyes felvidéki városok, ami elsősorban szőlőt és pincét jelentett. Első ismert adatunk erre 1485-ből Bánfa városa, de később feltűnik Krakkó és más városok neve is a vásárlók között. 1580 körül a tállyai szőlők több mint 20%-át felvidéki városok birtokolták." Egy 1522. évi esemény megörökíti az első részbirtokos személy nevét is, aki Szatmáry György esztergomi érsek volt és azt, hogy Hasznos nevű szőlőjét Kassa városának ajándékozta.

12 A 18. század főbirtokosa a Rákóczi család, de jelenlétük már 1591-ben datálható, amikor Rákóczi Zsigmond a korábbi birtokos lányát, Alaghy Juditot nőül veszi. Később ez a részesedés jelentősen kibővül.

11 A részbirtokosok - akiknek nevét már jórészt ismerjük - némelyike már a 16. században itt van, de a következő évszázadra el is tűnik. Kivételt képez a Debreczeny és a Keczer család, amely egy-egy évszázadig jelen van Tállyán, de az Alaghy família birtoklása is áthúzódik erre a századra.

14 A 17. századból az Urbaria et Conscriptiones országos iratgyűjtemény és az egri káptalan hiteleshelyi iratai révén bővebb információkat kapunk Tállyáról, a város szőlőbirtokosairól. 1689-ből megmaradtak a település részelnevezései, 14 utca és tér, melyek közül a Rózsa utca neve ma is használatban van.

15 1676-ban és 1693ban felsorolják a kúriákat, tulajdonosaikkal együtt: összesen 10 kúriát és 12 tulajdonost ismerhetünk itt meg, ezenkívül háztulajdonosként szerepel Eperjes (két ház), Bártfa városok és a kassai jezsuiták háza, valamint három kovácsműhely.

16 Előbbiekről feltételezhető, hogy volt pincéjük, sőt az extraneus szőlőbirtokosokról is, akik száma a század végén megközelítette a harmincat. A 18. és a 19. században, a borkereskedés nagyobb mértékű fellendülése folytán bizonyára sok nagyobb pince épült, vagy a régieket modernizálták. A főbirtokos Rákóczi família vagyonát elkobozta a kincstár, majd Trautson hercegnek juttatta, akiről később a Bretzenheimekre szállt. A 18. század elején a Borsi, Petróczi, Czifkai, Fuker és Kozma családok nevét ismerjük, akik részbirtokosok voltak.

18 Az 1746-os dézsmaszedő-jelentésből megtudható, hogy ekkor 12 jobbágy adózik, a Tálylyán lakó nemesek száma pedig 12.

19 A zempléni monográfia a 19. században 13 jelentősebb birtokost sorol fel, közöttük a Rákóczi birtok örökösét, báró Maillot-ot. Bizonyos, hogy a városban lakó zsidók jó része borkereskedő volt, ennélfogva tulajdon vagy bérlet formájában pince is állt rendelkezésükre, de erről nincsenek pontosabb adataink.

20 A pince használatának és történetének alapja a bor, aminek tárolását kell szolgálnia. Az első pincék kialakítása összefüggésben lehetett a keresztény egyházzal, amelynek egyes rítusaihoz, de elsősorban a miseáldozathoz borra volt szükség. A misebor az átváltoztatás előtt jelképe, utána pedig állaga Krisztus vérének, az öblítő bor tisztítja, az eukarisztikus bor pedig szent tartalommal tölti meg a kelyhet - írja AMBROZY Ágoston. A magyar szőlőművelés és bortermelés történetét általában a kereskedelmi szempont irányította, főleg a külkereskedelemé, ezért csak az értékesíthető bort előállító tájak, városok borászatát kísérték figyelemmel. A 16. század előtt a szerémségi, a nyugat-magyarországi és a budai bort tartották híresnek, s így, amikor Oláh Miklós felsorolja a magyar borvidékeket, sem Tokajt, sem Egert nem említi, nem is szólva Tállyáról.

21 Nézetem szerint ez a hallgatás nem jelenti azt, hogy ezeken a tájakon nem termeltek bort, csak éppen nem étékesítésre. Amikor Szent István 1001-ben, a pannonhalmi apátság alapítólevelében elrendelte az egyházi tized kötelezettségét - amiben a bortized is benne foglaltatott

22 -, bizonyára gondolt a templomok borral való ellátására is. Az udvartartás és a káptalan papjainak megélhetését biztosító dézsmát az egri püspök is szedette már all. századtól, 1216-tól kezdve pedig ennek már írásos emlékei vannak. Ez az irat éppen a szerencsi kerülettel kapcsolatos, ahova Tállya község is tartozott.

23 Kezdetben csak egyházi dézsma volt, amelynek bor hányadát nagyobbrészt Egerbe szállították, de a későbbi századokban bevezették még a királyi és a földesúri dézsmát. Ilyen lehetett az 1646. évben Regéc várának pincéiben összeírt összesen 215 hordó bor, közöttük tállyai dézsmabor is.

24 Az uradalmi központokban nagy mennyiségű bort tárolhattak, mert például 1660-ban a Rákóczi birtokokon megtermett majorsági és dézsmabor 3857 hordó volt, bár ezt számos település több pincéjében tárolhatták. Maga a majorsági termelés egynyolcada volt a paraszti termelésnek, az uradalmi bortermelés csak a következő évszázadban válik intenzívebbé

25 (l.kép). Az inventáriumok többször tesznek említést arról, hogy a bort pincében tárolják, de közelebbi adatot arról csak igen ritkán adnak meg.

26 Ugyanez vonatkozik a középkorra is, ezért információk miatt a történeti etimológiához kell folyamodni. A 17. századi latin nyelvű iratok a bortároló helyiségekre és eszközökre a következő szavakat használják: Cella, cella excavata bizonyára lyukpince, conservatorium vini talán épített és kővel