Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

KECSKÉS PÉTER: Présházak és pincék a Dél Dunántúlon

valamint Baranya és Drávaszög területére meghatározóan a 19. században a présházas lyukpincék különböző formái voltak jellemzőek. (2. kép) Szőlőhegy, határhasználat, szőlőhegyi szórványtelepülés A szőlőhegy a Dunántúlon 20-250 kh nagyságú dombvidéki terület, ami egy vagy több helység szőlőbirtokosainak - közös érdekvédelem alatt álló - tulajdonát jelentette. Ezt a területet a paraszti birtoklás túlsúlya jellemezte a 14-19. században, hegyvámos szőlők formájában. A naturáliákban (must, bor) vagy pénzben megfizetett hegy vámon kívül a szőlőhegyi tulajdonost lényegében más kötelezettség nem fűzte a világi vagy egyházi földesúrhoz, így volt meg a lehetőség a hegyi élet kialakulására. A hegyi birtok örökölhetősége, átruházása és eladása a feudális birtokviszonyok között olyan előnyöket jelentett, amelyek a többi gazdasági ágban nem szerepelhettek, s egy szabadabb, kötetlenebb életmód színterét biztosíthatták. Ennek jogi kereteit adták meg azok a hegyközségi törvények, amelyek a birtokos nemes és nemtelen (férfi) személyek egyenlőségét biztosították a » 2. kép. A bortárolás helye 1900 körül a Dunántúlon. MNA 275. térképe alapján ez az első szőlőhegyi föld feletti présházpince