Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

MIKLÓS ZSUZSA-SABJÁN TIBOR: Késő középkori szemeskályha Galgahévíz-Szentandrás-parton

1. kép. Az ásatás helyszínrajza. BADICS Balázs és EGYED Endre felmérése Történeti vizsgálatok Az ásatás eredményei alapján megállapítottuk, hogy a Szentandrásparton a bronzkorban a hatvani kultúra népe telepedett meg; az Árpád-korban pedig földvár és monostor létesült itt. Véleményünk szerint lelőhelyünk az oklevelekben szereplő hévízi apát székhelyével, a monostorral azonosítható. A környéket az Árpád-korban az Ákos-nembeliek birtokolták. Itteni birtoklásukra vonatkozólag az első adat 1284-ből származik, amikor a Zsidó (ma Vácegres) közelében fekvő Tas határjárásánál említik, hogy a szomszédos falu az Ákos nemzetségé.

5 A hévízi apátot 1214-ben említik először a Váradi Regestrumban.

ft Ezután többször szerepel a monostor apátja különböző a Galga-völgyi birtokokkal kapcsolatos peres ügyekben, általában szomszédként.

7 Épületünk a kolostorhoz tartozhatott. Padlószintjén - a kályhaomladékon és a korsón kívül - néhány 15-16. századi edénytöredéket (piros rácsmintás kancsóoldal, több sűrűn, sekélyen hornyolt fazékoldal, behúzott szélű fazékperem) találtunk; a kályha előtti hamus foltból egy sárgásvöröses, finoman iszapolt vödör-részben összeillő - darabjai kerültek elő. A ház gazdagabb kivitelére utal néhány sárgás, jó minőségű, kerek ablakszemtöredék, melyek a kályha feletti törmelékben hevertek. Az épület használati ideje tehát a 15-16. századra tehető. A monostor utolsó említése 1523.

K Későbbi létezéséről nem tudunk. Valószínű, hogy már a török hadjáratok első vagy második hullámánál elpusztult, vagy legalábbis elhagyták. A török kor után nem éledt újjá. A leletanyag bemutatása A kályhaomladékból nagy mennyiségű kályhaszemtöredék került a felszínre. A töredék összeragasztása és kiegészítése után már egyértelműen megállapítható volt, hogy a zömében sárgás, vöröses színű kerámia eredetileg szürke színű, redukált égetésű volt. A szemek belsejében világosabb, sárgás színhatást figyelhettünk meg, amely a tál szélei felé haladva sötétedett és szürkés, feketés árnyalatúvá változott. A szemek - egyetlen zöld mázas példány kivételével - mázatlanok voltak, belsejükben grafitozás maradványait figyelhettük meg. A csempék hátuljának vizsgálatából megállapíthattuk, hogy közvetlenül a tűzzel nem érintkeztek. Tál alakú kályhaszemek (I-II., IX. tábla) A kályhát alkotó szemek méretre, kidolgozásra és pontosságra való tekintettel nem voltak egyformák,