Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

NOVÁK LÁSZLÓ: A nagykőrösi ház a 17-19. században

ták. Az utóbbi évszázadban ez az építési mód dominált. Felhagytak a sövényfal készítésével, de a GALGÓCZY által korszerűnek mondott fecskerakásos faltechnika sem vált általánossá. Az erős vályogfalra szarufás tetőszerkezetet ácsoltak, amely komoly szakértelmet kívánt. A vályogfalra helyezett ácsgerenda tartotta az összecsapolt és kakasüllő fával összekötött szarufákat. így a tetőszerkezet teljes súlyával a falra támaszkodott. A szarufákra szegezték a tetőléceket, s arra került a fedőanyag. A lécszöget rendszerint Pestről, Szolnokról vagy a Felföldről szerezték be. Érdekességként említjük meg, hogy 1800. november 9-én „Alsó-Meczensefi Vas mív áruló Stempel Mihálytór vásárolt a város ,,a' Potharaszti Csárdánál most épülendő uj Istállónak zsindelezéseire 6 ezer Lécz szeget. , ."" A tartósabb házak födémét nemcsak mestergerendásra, hanem stukatórosxa is csinálták. Bakos József épületeinek fedelét amikor megbecsülték 1819ben, a "sindeles Ház" fedelével kezdték a munkát. Ennek szarufái, lécei, a „minden féle fenyő fák az stukatortol fogva az padimentom gerendáig" Szolnokról kerültek Nagykőrösre, s elkészítése az ácsmunkával együtt 917 forint 21 krajcárra becsülődött

74 (5-7. kép). Az ács munkája nagy felelősséggel járt. Molnár Pál ácsot 1811-ben vonta felelősségre a magisztrátus, mert az általa ,,a' Ház tetején fel állított szarufákat meg nem kötötte ezek a' szél által le vettetvén három belöllök öszve tört". A mennyezet készítésével is probléma merült fel: „A' Stukator fenyőnek öszve állítását hibásnak találván, az azokat öszve foglaló tsapokat el vagdalta". Hibájául rótták fel továbbá azt is, hogy a „Pitar Ajtó Sarágjáját, mellyel tartozott volna, meg nem tsinálta. . ,"

75 A sövényházak padlózattát döngölt agyagból készítették, amelyet marhaganés híg sárral simítottak le. A rangosabb, "zsindelyes", stukatóros mennyezetű házaknak, kúriáknak fenyődeszkából ácsolt padlózatot, "pádimentomot" készítettek. A konyha és kamra természetesen tégla padlózatot kapott vagy földes maradt. A 18-19. századi adatok rendre arról szólnak, hogy a Cserhát vidékéről származó emberek meszet szállítottak a városba. A mész egyrészt a kőművesmunkákhoz kellett, a vályog és tégla falazáshoz, de azzal meszelték fehérre a lakóházakat is. Tudomásunk van 1780-ból arról, hogy Nagy István és Német Sebestyén "kőmívesek" Czira Sándor házánál dolgoztak „és ki is fejérítették a' Házat".

76 Az építkezés módja - mint utaltunk rá -, a 18. század közepétől általakuláson ment keresztül. A hatóság sorra a vályog és tégla falú építést szorgalmazta, de lehetővé tette az oszlopvázas épületek készítését is. Rendre tartós épületeket emeltek a városban. Elsődlegesen a helybéli vagyonos kisnemesek és cívis gazdák jártak elől a korszerű építkezés megvalósításában. Egy utazó, amikor megfordult a városban 1839-ben, eléggé kritikusan fogalmazta meg véleményét: „A város külseje általában igen szegénynek hazudja a lakosokat, - itt-ott emelkedik ugyan egy-két díszesb épület, de a mellettök rongyoskodó néha tengeri szárral foldozott viskők nagyon lehúznak azok értékéből" - írja.

77 A nagykőrösi lakóház fejlődésében jelentős fordulat a 19. század második felében következett be. Az 1826. évi városégést követően született meg az első városrendezési terv, amelyet állandóan módosítottak, így 1848ban, s 1852-ben pedig megfogalmazták Nagykőrös város építkezési rendszabályait. Ez szolgált alapjául „NagyKőrös rendezett tanácsú város rendezési és építkezési szabályrendeletének", amelyet nyomtatásban is megjelentetett a város 1883-ban, majd némi módosítással (1886) később többször is kiadták (1892, 1913).

78 A szabályrendelet megszabta a lakóház méreteit, a fal vastagságát és magasságát, az alap minőségét, a padozatot, az ablak méretét, a födémgerendák vastagságát, a tető magasságát, és sok más egyebet. A nagyobb, utcára néző épületeknél a homlokzatnál tervrajzot követelt a hatóság. Az építési szabályzattal egyidejűleg városrendezési célokat is megvalósított Nagykőrös városa. Más elbírálás alá került a központ, és más alá a külterületi, peremi részek: „A városban megkülönböztetik a szorosabb értelemben vett belváros, hol az építés egyedül szilárd falra, cserép vagy zsindely tetőre engedtetik meg, és a külvárosok, hol még ez idő szerint, de csakis tágasabb helyeken zsúp, vagy nádtetőre építés is engedélyezhető. . ." ennek értelmében meghatározták a belváros terültét. A 19. század végétől tehát kizárólagossá vált a vályog, a nagyobb házak esetében a vályoggal vegyes tégla, majd a tégla-építkezés. A házaknak tégla alapot csináltak, amelynek lábazatot kellett építeni, s kátrány szigetelésre húzták fel a falazatot. A házak falvastagsága 0,50,7 méter között változott, a szélességnek, magasságnak megfelelően. Általánossá vált a mestermunkát igénylő, szarufás, farazatos tetőzet, mivel a vastag, erős falazat jól megbírta a tetőzet terhelését. A nagyobb, utcára néző cívisházaknak fedélszékes, szarufás tetőszerkezetet ácsoltak, s vastag gerendák alkották a padlást, illetve a födémet, amit - az építési előírásoknak megfelelően 8-10 cm vastag sárral tapasztottak le. Az ilyen nagy házak magas padlásfallal épültek, amelyre a sárgerendát helyezték. Á falmagasítással megnövelték a padlásteret, ott tárolták a termények (kukorica, árpa) jelentős részét. Az ilyen nagy háznak mennyezete stukatóros volt már, a mennyezetdeszkákat benádazták és pelyvás malterral vakolták be (8. kép). A kisebb házak szarufás tetőszerkezettel készültek, s ritkábban náddal, szélesebb körben cserépzsindellyel fedték, a nagy házakhoz hasonlóan. A fazsindely az első világháború után jelentőségét elveszítette, a cserép vált uralkodó fedőanyaggá. A tüzelőrendszer és a ház alakulása A nagykőrösi és környéki lakóház fejlődését a 14-15. századtól tudjuk nyomonkövetni. Tudjuk, hogy a későközépkori lakóház oszlopvázas, sárfalú, ágasoszlop-szelemenes tetőszerkezetű építmény volt. PÁLÓCZI HORVÁTH András a Nagykőrössel szomszédos Szentkirályon folytatott régészeti feltárása bizonysága szerint a 14. század végi, 15. századi lakóház szoba-kamrakonyha alapszerkezettel rendelkezett.

79 Ez a tagolódás a lakóház alaprajzi elrendeződésének teljes kifejlettségét mutatja, a későbbi évszázadokban is hasonló a térbeli osztottság. Erre vonatkozóan írásos dokumentáció a 18. századtól áll bőségesen rendelkezésünkre.

80 A ház két fő helyisége a szoba és konyha vagy pitvar.