Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

NOVÁK LÁSZLÓ: A nagykőrösi ház a 17-19. században

3. kép. Jellegzetes ágasoszlopos, szelemengerendás lakóház, az ágas melletti padlásajtóval, NÓVÁK László felvétele, 1988. korábbi adat 1779-ből, szintén e munkafázist említi meg.

46 A felállított karók közét sövénnyel fonták be. A megfont söványfalat sárral vastagon, rétegesen betapasztották. A sövényfalat mesterségnek tekintett tapasztok tapasztották be. Nagykőrös városnak a török időben is volt már háza Pesten, melyet "tapasztó emberekkel" építették fel, akiket a 17. században rendszeresen felküldtek Pestre a ház javítására.

47 A 18. század elejéről név szerint is ismerjük az egyik tapasztőt. A városi számadásban szerepel, hogy „Riba Geczinek tapasztásért" fizetett 60 dénárt 1746. július 17-én a számadó bíró.

48 Nagykőrösön a 18. században még nem alakult ki a kőműves mesterség céhes szervezeti formája, bár arra nagy szükség lett volna, bizonyítja ezt a szomszédos Kecskemét példája is. A körösi magisztrátus - hangot adva a felsőbb hatóságok elvárásainak -, 1775-ben felszólította a lakosságot, hogy „ébredjenek már másoknak haszonvételek tapasztalásából és gyermekeiket adggyák Ács és Kőműves mesterségnek tanulására".

49 Nagykőrösön a kőműves szakképzés nehezen alakult. Ennek okát a tapasztok, egyszerű ezermesterek működésében kereshetjük. A szomszédos Kecskemét példája erősíti meg véleményüket, ahol a 18. század végén amikor részben hatósági szorgalmazásra, megindult a korszerűbb építkezés -, konfliktus támadt a régi és új 4. kép. Az oszlopágasos, szelemengerendás lakóház tetőszerkezete a padlástérből, NÓVÁK László felvétele, 1988. kőművesek között. A kecskeméti magisztrátus tett igazságot közöttiik 1780-ban.

50 Az 1773. évi rendelet után, 1774-ben megismételte a városi hatóság - felsőbb utasításoknak megfelelően - a szabályrendeleteit, amelyek a korszerű építkezés térhódítását voltak hivatottak szolgálni. „Akármely Lakos midőn építeni kíván házat vagy más épületet kőből, égett vagy nyers vájogból avagy agyagból építtessen, fából pedig annál inkább nádból épület oldalak tétele nékie ne engedtessék." - szólt az utasítás.

51 Természetesen, ez a hatósági elvárás csak lassan érvényesülhetett a gyakorlatban. A sövény és a gerendavázas építkezés szívósan tartotta magát, annál is inkább, mivel tartósabbnak bizonyult a sárfalnál. A körösi csárdák és a pótharaszti vendégfogadó, s az istálló is ilyen tartósan, vagyis sövénnyel épült meg. Az egyik körösi csárdához 30 darab oszlopot vásárolt a városi tanács 1747-ben. A "külső Vendég fogadó" építésére 1757-ben került sor, s ehhez 15 db "Füles Oszlopot" és 9 db oszlopot vásárolt a számadó bíró. A "füles oszlop" minden bizonnyal a falba állított faoszlopra vonatkozik. A "fül", felső akasztós része szolgálhatott a sárgerenda megtartására.

52 Az oszlopvázas sövényfal ugyan tartós építménynek számított, de tűzveszélyessége miatt, főleg a város keleti részének leégése után, 1826. június 7-én a magisztrátus már tiltó álláspontját erősítette meg.

53 A város átfogó építési sza-