Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

SABJÁN TIBOR: Népi cserépkályháink esztétikai vizsgálata

Sabján Tibor NÉPI CSERÉPKÁLYHÁINK ESZTÉTIKAI VIZSGÁLATA

1 Népi építészeti emlékeink esztétikai vizsgálata sohasem volt mentes az alkotói szándék és a befogadói magatartás között meghúzódó kettősség félreértésétől. Míg a paraszti kultúrától - korban vagy társadalmi helyzetében - távolabb álló szemlélő világosan látta a népi díszítőművészet más területein ezeket a különbségeket, addig az építkezés esetében gyakrabban összetévesztette a szerkezet és az anyaghasználat formai jellegzetességeit a tudatos díszítőtevékenységgel. így állt elő az a furcsa helyzet, hogy a kétségtelen esztétikai hatással rendelkező nyersen hagyott kőfal, vagy a fonott kerítés egy lapra került a faragott székely kapukkal. Hasonló problémák jellemzik a tüzelőberendezéseket is. A belülfűtős kemencék esztétikuma a rendeltetés által meghatározott szerkezeti és anyaghasználati sajátosságokból adódik, ezen túlmenően tudatos díszítőszándék csak csempézett szikrafogóval ellátott változataikat jellemzi. Hasonló a helyzet az egyszerűbb boglyakemencékkel is. Ezek díszítése legfeljebb egy felső párkány, ha a néhány helyen előforduló és az egész házbelsőre kiterjedő pingálásokat most nem soroljuk ide. Tudatosabb alakítás jellemzi a Duna-Tisza közének összetett formájú kemencéit, melyeknél a vállal tagolt forma, a tetőre helyezett kalap már kétségtelenül díszítő szándékot tükröz. Talán világosabban érthető ez a tény, ha belegondolunk, hogy ez a kemenceforma a késő középkori bögreszemes kemencék hatásait viseli magán.

2 Kályháink - és itt mondanivalónk érvényes a csempéből készített kandallókra is - már a kezdetektől fogva a tudatos díszítőmunka hordozói voltak. Típusaik különböző technológiai megoldásokat, más-más történeti hatásokat, és különböző korú és eredetű díszítőeljárásokat viselnek magukon. A továbbiakban csak a zárt tűzterű népi cserépkályhák esztétikai kérdéseivel foglalkozunk, nem tárgyalva a más földrajzi és történeti feltételek között kialakult nyitott tűzterű kandallók témakörét.

3 Népi cserépkályháinkat a készítéskor használt domináns technológia alapján rendszerezhetjük. Korongon készülnek a legmélyebb hagyományokkal rendelkező szemeskályhák, míg a náluk fiatalabb táblás kályhákat szeleteléssel és szabással állítják elő. A család legfiatalabb részét a csempekályhák alkotják, melyeket a szériagyártás követelményeinek megfelelően sablonokban készítenek.

4 Mindegyik típusra a formából, a csempék összeállítási rendjéből és az egyes csempék megformálásából adódó díszítettség jellemző. Szemeskályhák A 15. század végi, 16. század eleji magyar falvakban két olyan kályhatípus terjedt el, amely a vidéki fazekasság technikai tudása szerint egyszerűen előállítható és nagyobb mennyiségben gyártható volt. Az Alföldön és a Dunántúl keleti részén a bögrés típusok terjedtek el, és gyorsan meghódították a falusi nemesség és parasztság lakóházait. Ezzel szemben a Dunántúl középső és nyugati részein a tál alakú csempékből épített kályhák jelentek meg, először a vidéki nemesség és papság házaiban, majd egy-két évszázados késéssel a parasztság lakáskultúrájában is.

5 A Dunántúl középső és keleti részén ennek a két alapvető csempefélének az együttes alkalmazásával építették fel a kályhákat, rendszerint az alsó részbe illesztve a bögréket, a felsőbe a tál alakúakat, de a fordított elhelyezés sem volt ritka. Az alföldi kályhák alapvető csempéje tehát egy bögre formájú kályhaszem volt, amelynek díszítése a szájnyílás peremezésére korlátozódott. A kályhák palástját azonban nemcsak bögrék alkották. Velük párhuzamosan alkalmazták azokat a csempéket, melyeket variánsként foghatunk fel: a tányérka alakúakat, a négykaréjos szájúakat, a lyukas koronggal díszített négykaréjos szájúakat és a háromszög nyílásúakat. A legtöbb kályhához hozzátartozott még a hagyma alakú és konvex helyzetű kályhaszem, valamint az áttört előlapos, tornyocskával ellátott háromszög alakú oromcsempe. Néhány vidéken a kályhák éleit nagyméretű, rozettákkal és indákkal díszített sarokcsempék védték.

6 A fenti csempéket vizsgálva mindegyiken több-kevesebb díszítés látható. Ezek egy része a korongolás közben kialakított gyűrűkből, illetve ezek ujjal vagy késsel benyomkodott változataiból áll (tányérka, hagyma forma), más része a korongolt száj alakításával jön létre (karéjos, háromszög szemek). Összetett csempéknek tekinthetők az oromcsempék, melyeknek előlapját geometrikus szerkesztésű, késsel kivágott és áttört motívumok ékesítik. Fából készült sablon használatára engednek következtetni a sarokcsempék indás, rozettás díszítményei, melyekhez kézzel kialakított kötélmintás él tartozik. A bögrés kályhák csempéihez mázat nem használtak, de a nyersen maradt felületeket néha vörös földfestékkel mázolták be.

7 Mint tudjuk, az alföldi bögreszemes kemencékből a 18-19. század folyamán kimaradnak a kályhacsempék és megjelennek a ma is jól ismert kívülfűtős kemencék, melyek alapvető jellemzőikben továbbviszik a kályhás fűtés sajátosságait. De mi történt a kályhacsempékre jellemző díszítésekkel? Vajon megmaradt-e ezek tech-