Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra

21. kép. Ácsmunkával épített parasztház a 17. századból és lakóház a 20. század második feléből. Eickenbeck (Münster mellett), Westfália. 1984. magukat exportálták. Kőművesek vándoroltak ekkoriban északra az igényesebb építkezésekre. Terjedt (ahogyan az ácstechnikában is egykoron) nyelvhatárokon át az időtállóbb építőanyag felhasználásának szaktudása és műszókincse. A westfáliai Münster városának piacterén egyelőre csak a homlokzatokat cserélték ki, tartósabb kővel építve át a lakóházakat. Semmiképpen sem emeltek kulisszákat, hiszen sokhelyütt a gerendák közeit téglával töltötték ki a sárral tapasztott vesszőfonás helyett. így volt ez szokás akkorban az Atlanti-Európában. Kivált Angliában a 16-17. században épültek át a városok és sokhelyütt a falvak is. Ide a téglát Hollandiából importálták, s a hajókba visszáruként többnyire gabonát öntöttek. A sziget ekkoriban még agrárország volt és kenyérgabonát exportált. Egyidejűleg át is épült. És a tégla? Északnyugat-Európa vizes síkságán ez volt a legfontosabb építőanyag a középkorban. A terjeszkedő szerzetesrendek kolostorait helyben égetett téglából építették. Ezt a hagyományt hasznosították aztán a városokban is, leginkább Hollandiában, melynek nagy részét ekkoriban foglalták el a tengertől. Nekik fájuk úgyszólván nem is volt, a hajóácsok is importból dolgoztak. Ez volt alighanem a legfőbb oka annak, hogy egy fában gazdag, ám elmaradott birodalom, Oroszország uralkodója, Nagy Péter cár őket tekintette a haladás példaképeinek.