Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

J. GERAINT JENKINS: Wales örökségének értelmezése

6. kép. Észak-walesi kőbányász kunyhója. Walesi Néprajzi Múzeum Amikor meglátogatjuk a barátságos, turistáknak bemutatott palabányákat Gwyneddben, hogy egy másik példát említsek, valóban a palabányász igazi képét mutatják ott nekünk? Mindannyian azzal foglalkoztak-e, hogy englynionokat komponáltak és dalokat énekeltek az eistedfodau és a caban fesztiválokon? Mind azzal foglalkoztak, hogy palalegyezőket készítsenek szabadidejükben? Valemennyien utazgattak a keskenyvágányú vasutakon? Ismét itt a veszélye annak, hogy elködösítjük a valóságot a romanticizmus dicsfényében, miközben a valóság ez volt: „Gyakran szenvednek reumától és gyakran halnak meg a tüdővész krónikus és legyengítő hatásaitól. A munkájukkal kapcsolatos számos dolog szükségszerűen ártalmas az egészségükre. Nézd meg az épületeket, amelyek lyukasak, kopárak és hidegek, és amelyekben a palahasítók és a palalapokat méretre vágó munkások ülnek egész nap. A számukra mendéket nyújtó épületek falai nem többek, mint egy halom kő a leggondatlanabb módon egymásra rakva. A szél és az eső könnyen behatol és miután ezeket a kunyhókat magasra építik, a galériákon ezek teljes mértékben alkalmatlanok arra, hogy menedéket nyújtsanak olyan embereknek, akik napi 12 órát ülnek bennük." Ez az a fajta realitás, amit meg kellene próbálnunk bemutatni a több mint féltucat eredeti állapotban megőrzött walesi palabányában. Az emlékanyag egy másik kategóriája, amit a romantika érzelmei vonnak glóriába, a megőrzött hajók, amelyek a látogatókat a vitorla korának dicsőségére emlékeztetik. Britanniában általában a hajómegőrzési mozgalom, csakúgy, mint a vasúti mozdonyok megőrzésének mozgalma, egyre nagyobb lendületet nyer, de a legtöbb megőrzött hajó, csak egy rövidke időszakát képviseli az ember történetének. „Miután szolgáltam vitorláshajók és egyéb régimódi hajók fedélzetén", mondotta egy tengcrészettörténész, „túlságosan is tudatában vagyok annak, hogy csaknem lehetetlen a történetet úgy reprodukálni, ahogy az valóban végbement. Hogy tudod elérni, hogy a közönségnek bármilyen reális fogalma legyen arról, hogy milyen is volt valójában egy gőzhajó szénraktárában szolgálni, vagy felmászni egy vitorláshajó árbocára? A vitorláshajók természetesen a szállítás valaha is felfedezett leggyönyörűbb formái. De óriási különbség van aközött, hogy meglátogatok egy múzeum-hajót, vagy egy hajóvendéglőt, amely egy védett kikötő díszéül szolgál, és a valóság között. Mert a vitorláshajók az utazás veszélyes formái. És az életek elvesztése és a velük kapcsoltos nehézségek iszonyatosak voltak. Az igazság a vitorlásról az, hogy kegyetlen volt, soha egy perc pihenést nem engedett, és soha semmit nem lehetett könnyen elérni, és mégis, ugyanakkor ez egy nagyon hangulatos életforma volt."