Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
K. CSILLÉRY KLÁRA: Gondolatok Franz C Lipp: OBERÖSTERREICHISCHE BAUERNMÖBEL c. könyve olvasása közben
K. Csilléry Klára GONDOLATOK FRANZ C. LIPP: OBEROSTERREICHISCHE BAUERNMÖBEL C. KÖNYVE OLVASÁSA KÖZBEN Az itt következő cikk más, itt-ott több is szeretne lenni, mint egy szabályos könyvismertetés. Ezt nem csupán Felső-Ausztria közelsége indokolja, hanem a jeles szerző által közreadottakból leszűrhető tanulságok, nemkülönben a számos, az olvasottak nyomán felötlő gondolat is. Úgy érzem, érdemes mindezt megosztani a bútorokkal foglalkozó kutatótársaimmal, kitágítva a recenziók szokásos kereteit. Franz C. LIPP 1986-ban Bécsben közreadott könyve minden tiszteletet megérdemlő tudományos teljesítmény, egy teljes életet átfogó kutatótevékenységnek az összegzése. Ugyanakkor a leggazdagabban - és egyben legszebben - kiállított mindazon munkák között, amelyek Európa valamely régiójának a népi bútorairól az eddigiekben megjelentek. A 359 oldalas tanulmányt 542, többségében színes kép szemlélteti, és ezek - talán mondani sem kell - már önmagukban is páratlanul sok információt hordoznak. A teljességre törekvő és részletekbe menő illusztráció a könyv esetében alapvetően fontos, minthogy jelentős hányadát a Felső-Ausztriára jellemző bútoroknak az áttekintése teszi ki, főként pedig a parasztság ellátására szakosodott, festett bútort előállító asztalosműhelyek mestereinek és készítményeinek, illetve az ezeken a műveken megjelenő, eltérő egyedi stílusoknak a bemutatása. 1 Ez alkotja a könyv gerincét és így, természetesen, a legtöbb tanulságot is ez kínálja. A könyvet kutatástörténeti fejezet vezeti be. Számunkra már ez sem minden tanulság nélküli. Arra figyelmeztet ugyanis, hogy míg jelenleg a felső-ausztriai festett bútorok jelentős hányadát az európai népi bútorművesség csúcsteljesítményei közt tartjuk számon, a múlt századi népismertetések még figyelemre sem méltatták őket. Az első idevágó objektumokat a századforduló gyűjtői juttatták múzeumba, majd ennek nyomán egy-egy példányuk népművészetről és bútorokról írt könyvekben is helyet kapott. A tervszerű gyűjtőmunka mindazonáltal csak jóval később indult meg. A tartomány egész területét átfogó, szisztematikus tárgy- és adatgyűjtésnek a fontosságát Franz C. LIPP ismerte fel. Ő, mint a linzi Oberösterreichisches Landesmuseumnak 1939-től tudományos munkatársa, majd igazgatója, hozta létre - lényegében a háborús éveket követően - a műzeum néprajzi osztályát és benne, majdhogynem a nulláról kezdve a gyűjtést, a múzeum nemzetközijelentőségű bútorgyűjteményét. Még a felkészülés idején tanulmányban tekintette át az osztrák néprajzi bútorkutatást, egyben felvázolva az elvégzendő feladatokat. : Amikor azután 1964-re a linzi múzeum bútorgyűjteménye már 450 darabra gyarapodott, az állományból széles ívű, az alakulástörténet főbb állomásainak a szemléltetésére törekvő kiállítást hozott létre. A kiállítás igen nagy hatással volt az azt megtekintőkrc, szinte bútorgyűjtési lázat váltott ki; a katalógus 3 két kiadást is megért - kézikönyvként lehetett használni a tárgyak megszerzésénél. A kereslet felfokozódásának természetesen voltak a múzeumra nézve kellemetlen és nehezen kivédhető következményei, de nem kevés, figyelmet érdemlő eredménye is. Franz C. LIPP ugyanis azzal, hogy rámutatni törekedett a jelentősebb helyi stílusegységekre, sőt egy-két esetben az alkotót is meg tudta nevezni, ösztönzőjévé vált több olyan munkának, amely egy-egy készítőhely meghatározásának, illetve valamely stílusváltozatot létrehozó festőasztalos kilétének a felderítését célozta. A feltáró munkában a legnagyobb érdemeket szerzett gyűjtő, Rudolf MOSER, egész sor alkotóműhelynek az azonosítását végezte el, szívós következetességgel nyomozva, helyszínen és levéltárakban egyaránt. 4 Az anyagismeret bővítésének további nyereségéül szolgáltak az egyes magángyűjtők válogatott bútoranyagából rendezett kamarakiállítások, nemkülönben azok a bemutatók, amelyeket egymást követően az egykori kisebb-nagyobb bútorfestő központok helyszínén, a lakosságtól kölcsönzött példányokból hoztak létre. Ez utóbbi alkalmak különleges haszna, hogy általában nem csupán addig ismeretlen tárgyaknak a számbavételét segítették elő, de lehetővé tették, hogy egyre újabb készítőegyéniségek munkásságára derüljön fény. Márpedig rendszerint az ilyen kisebb kiállításokhoz is készült a tárgyakat leíró, sőt lehetőleg meg is jelenítő, továbbá a kiállítottakat értelmező rövid tanulmányt is magába foglaló katalógus, mégha a legegyszerűbb, sokszorosító géppel történő kivitelezésben is. Bizony, irigylésre méltó eredmény! Különösen, ha meggondoljuk, hogy minálunk viszont hány megyei, sőt országos bútorkiállítás múlt el maradandó hatás nélkül, minthogy kényszerűségből le kellett mondanunk az anyagnak és a belőle levonható tanulságoknak katalógusban való közzétételéről. Kiállítás magángyűjtemények bútoraiból, esetleg leszármazottaknál megőrzött családi példányokból? Milyen tanulságos - a szabadtéri múzeumok épületberendezéseinél pedig nyilván igen hasznos - lehetne nálunk is. de eddig ilyenre gondolni sem mertünk. Örvendetes, hogy Felső-Ausztriának megadatott ez a lehetőség. Franz C. LIPP pedig jó kapcsolatokat tudott kiépíteni a magángyűjtőkkel. A jelen munkát illusztráló képeknek mintegy a harmadához is magángyűjteményekből válogathatta az anyagot, köztük számos perdöntő példányt, így olyanokat, amelyek a korai, 17. szá-