Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra

8. kép. Fűrészvágat megjelölése zsinórral (József és a gyermek Jézus). 1487. Johann Reger metszete. Ulm A pionírok Közép-Európában és Északnyugat-Európában nem a gondatlanság és az urbanizáció lett legfőbb előidézője annak, hogy az erdei tisztások az elmúlt kétezer esztendő alatt egymással összefüggő nyílt mezőket alkottak. Noha a pionír földművesek és sokhelyütt még később is a szűz földekre igyekvő parasztok kicsiny szigetekként leltek rá a vadon tisztásaira, a balta és szorgalmuk mind nagyobb nyílást tágított a hasadékokon, úgyhogy végül is csaknem összefüggő rendszerré változtatták azokat az életfeltételeket, amelyeket eredetileg inkább kivételesnek, mint szokványosként mondhattak magukénak. Egyáltalában nem világos, hogy ebben milyen szerepe lehetett az erdőtűznek. Bár egészen kézenfekvőnek látszik, hogy a világnak ebben a szögletében is a kivágott vagy legalábbis kiszárított fákat (amelyeknek kambium rétegét meggyűrűzték, hogy abban a gyökerek és a lombozat közötti nedvkeringést megszakítsák) felgyújtották, s ennek következtében a fahamu meg is javította káliummal és nátriummal a termőföldet. Ez a módszer csaknem az egész földgolyóbison elterjedt volt, a gazdálkodás penetrációja elsősorban ennek következménye valamennyi kontinensen. Másfelől azonban figyelemre méltó, hogy az Alpoktól északra aránylag kevés bizonyítékkal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy az erdőirtásnak ezt a szerfelett pocsékoló módját a múltban egészen általános gyakorlatnak véljük. Érdekes, hogy az égetéses irtás emlékei főként fenyvesekben maradtak fenn, tehát Európában északon és keleten, valamint az Alpokban, de sehol sem ott, ahol lombhullató erdők dús vegetációja díszlett, ahol táperőben gazdag a talaj és az erdő fáinak csaknem áthatolhatatlan az aljnövényzete.

12 Mindenesetre a helynevek valamelyest eligazítanak a múltban. Olyan fogalom például, mint a száli frankokkal az 5. században kapcsolatba hozható silva carbonaria vagy a "Waldhufendorf, ami az Elbától keletre a 11—12. századot követően tömegesen keletkezett, nem hagy kétséget afelől, hogy az erdő haszonvétele csak faállományának pusztulása árán képzelhető el. Észak-Franciaországban a korai középkorban villes neuves, nyuga-