Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi tornácok

A fatornácokat építő és cifrázó mesterekre sajnos már ritkán emlékeznek a mai tulajdonosok. Vámosoroszi­ban például az Ady Endre u. 6. sz. alatti tornác cw/ápjait Aszalai Gerzson nagyari mester faragta 1905-ben. Vá­mosatyán a Szabadság u. 113. sz. ház tornácának szuláp­jaihoz a tölgyfát Milotáról úsztatták le a Tiszán (Vásá­ros) Naményig, majd onnan vitték Atyára, ahol Beregi Menyhért helybeli ács faragta ki őket 1912-ben ..egy kis faragóval meg kétélű késsel". Panyolán a Mezővég u. 43. sz. ház tornácát Piros Károly helybeli mester készí­tette 1913-ban. Ennek érdekessége, hogy az oszlopokat egy fehérgyarmati öntődében gyártott vas talpakra állí­tották. Ez a megoldás leginkább Vállaj jómódú sváb gazdáinak házain fordul elő. Úgy látszik, egyes meste­rek megrendelésre készítettek oszlopokat: a Nagyhó­dos. Fő u. 17. sz. ház szulápja'ú például Tiszakóródon vették 1942-ben. Faoszlopos tornácok elvétve még az ötvenes évek má­sodik felében is épültek. Az egyik utolsót sikerült Vá­mosorosziban 1957-ben megfigyelni (14. kép). A falazott tornácok a Felső-Tiszavidéken nem terjed­tek el nagyobb mértékben. Ennek gazdasági oka is volt, de valószínűleg hasonló súllyal esik latba, hogy - mint láttuk - a faépítészetnek itt igen nagy a hagyománya. Ezért sok ács és famunkához értő ezermester dolgozott a környéken, az utóbbiból a legkisebb faluban is akadt egy-kettő. A kőművesek ezzel szemben a századfordu­lóig legnagyobbrészt a városokban működtek. A kúriák - gazdagabb falvakban a paróchiák - építé­sénél azonban a favázas szerkezet és ezzel kapcsolatban a faoszlopos tornácok építése legkésőbb a 19. század elején megszűnt 21 (1. kép). A nemesség legszegényebb, illetve a parasztság legmődosabb rétegénél viszont a múlt század közepe után kezdődött el a kőlábas házak építése (15., 16. kép). Más vidékek gyakorlatától elté­rően itt az oszlopok és pillérek kevés kivételtől elte­kintve téglából készültek, a gerendázat és a tornác fö­démé azonban sokszor továbbra is egyszerű, látható fa­szerkezet (15., 17. kép). Máskor a fagerendát is tapaszt­ják - később stukatúros vakolással burkolják, amivel a történeti előképek kőgerendáit utánozzák (16., 18. kép). A mellvéd lehet falazott (16. kép), de készülhet 10. kép. Kölese, Kis u. 19. 11. kép. Tyúkod, Lenin köz 1. deszkából is (18. kép). A kőlábas tornácok reprezentá­ciós igényét jelzik azok a házak, ahol az utcai homlokzat teljesen falazott, de az oldaltornác továbbra is fából készül (19. kép). Előfordul az is, hogy a homloktornác utcai szakasza falazott, az udvar felőli része faszerkeze­tű. Sok adatot ismerünk, amely szerint az oszlopokhoz vagy a nyolcszögű pillérekhez szükséges idomtéglát a helyszínen égették. 22 Az így égetett téglát cigánytéglá­nak is nevezték, 23 valószínűleg készítőjükre utalva. A téglaégetéshez fát használtak, „mert sok erdő volt még akkor". 24 Az alaprajzi elrendezést és a szerkezeti formákat te­kintve, a falazott tornácok hasonlóak a faszerkezetűek­hez. Ezek között is leggyakoribb a homloktornác, a be­járatot néha közelebb épített oszlopokkal hangsúlyoz­zák (15. kép) stb. A mellvéd elmaradhat (15., 17. kép), lehet fából (18. kép) vagy falazott is (16. kép). Csak a falazott tornácokon jelenik meg viszont az ikeroszlop (16. kép). A díszítések szinte kizárólag az oszlopfőre (ill. a pil­lérfejezetre) korlátozódnak, de sokszor teljesen el is maradnak. Az oszlopfők dór jellegűek (16-19. kép). A szorosan vett népi építészetben (tehát a kúriákat és a paplakokat nem számítva) valószínűleg csak száza­dunkban jelent meg az íves áthidalás, és mindvégig igen ritka maradt. Mégis ezzel kapcsolatban sikerült egy az első világháború előtt Győrteleken lakó kőművesmes­ter, Farkas György működését megfigyelni, akinek él-

Next

/
Thumbnails
Contents