Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése
sen megvolt az, ha a harmadik család megszületett, akkor meg képesek voltak még elválasztani is a fiatalokat, hogy ne menjen többfelé a vagyon" (Szőgyén). A kamrában a szobából kiszorult régi ágyon aludtak a fiatalaszszonyok. Nyáron a család férfitagjainak kedvelt hálóhelye volt a pelyvás, különösen, ha már volt benne széna. A konyhában a szabadkémény alatt a tüszelen tüzeltek, és ott főztek. „Erre még nagyon jól emlékszem, hogy az én öreganyám lábasnak mondta. Volt olyan három lábú, és arra ment rá az edény, és azt mondták lábasnak" (Szőgyén). Bényben ezt terifusznak mondják. A konyhába nyílott a kemence szája is. A kenyér megdagasztása, kelesztése is itt történt. Fontos dolog volt, hogy a kemencét sütésre jól felfűtsék. „Az a kemence, hogy ha annak jó volt a talaja, akkor azt mink úgy szoktuk, mindig, amikor akartuk a kenyeret berakni, akkor azt néztem mindig, hogy a kemence szája fehér-i? Mert mikor jó volt a kemence, rendesen be volt fűtve, akkor a szája a kemencének teljesen megfehérdett . . . vettem egy marok lisztet, és akkor szépen azt bedobtam, és ha a liszt mindjárt megfeketedett, akkor még nem volt szabad bedugni a kenyeret. Akkor túl van fűtve, akkor várni kellett. Volt olyan, kukorica csutkából csináltuk, fenetőnek mondtuk, akkor azzal kifenetőztevn. Azt rákötöttük egy hosszú fára a kukorica csutkát, vízbe belemártottuk és azzal szépen kifenetőztük. Akkor megint bedobtam egy marok lisztet, akkor már nem fogta. Most már jó, most már be lehet rakni" (Bart). A szabadkémények megszűntével, a vindófli megjelenésével a konyha szerepe is átalakult. NÓVÁK József Lajos által Bényben észlelt jelenség, hogy a vindófli mellett megjelenik a földtűzhely a konyhában, úgy látszik, nem vált általánossá. A földsparheltet rendszerint a lakószobában építették fel, mert így a helyiség fűtése is megoldódott. Ezzel természetesen a főzés is áttevődött a lakóhelyiségbe. Összegzés Az Alsó-Garam mente népi építkezésének összefüggéseit vizsgálva csak néhány jelenségre mutatok rá. Ennek elsőrendű oka az, hogy az épületállomány korábban vázolt nagymértékű pusztulása, és ezzel párhuzamosan az emlékanyag elhalványulása miatt a gyűjtés számos kérdést nem tisztázhatott. A leíró jellegű adatok mögül hiányzik a történeti anyag, s ez szintén óvatosságra int a következtetések levonásakor. A terület jelenkori gyűjtéssel felmért népi építészete észak felé nem mutat kapcsolatokat. A Garam felső folyásának mentét a faépítkezés jellemzi, 1970-ben több mint 73%-a az épületeknek még ilyen fallal rendelkezett. 19 Az alaprajzi elrendezés, a tüzelőberendezés is eltérő. 2 " A vizsgált területen a lakóházak alaprajzi elrendezése szoba-konyha-kamra, illetve ennek istállóval, esetleg színnel bővült változata. Ez az alaprajzi elrendezés található meg FILEP Antal kutatásai szerint a területtől délre, délnyugatra és nyugatra, a történeti Győr, Komárom, és Mosón megyékben. De az egysoros alaprajzi elrendezés Sopron megyétől az említetteken keresztül Nyitra, Bars, Esztergom és Hont megyében is általánosnak tekinthető. 21 E széles területen a lakóház általános jellemzője, hogy a lakóhelyiség (szoba, vagy szobák) a konyhából (pitvarból) nyílik, és ismeretlen az a Középés Nyugat-Dunántúlon egykor általános megoldás, amikor a szoba, illetve az egyéb helyiségek ajtajai közvetlenül az udvarra szolgáltak. Jellegzetes sajátsága az Alsó-Garam mente népi építkezésének az, hogy míg a Kisalföldön, de a Garamtól nyugatra eső alföldi jellegű védekeken általános, vagy legalább is ismert a hosszú udvar, az a megoldás, mikor egyvégtében több szoba-konyha-kamra (esetleg egyéb helyiség) található egy-egy udvaron 22 , addig ezekben a kutatott községekben ennek nyomát sem sikerült fellelnem. Ez annál is figyelemreméltóbb, mert keletre, az Ipoly és a Börzsöny hegység között is kimutatható a kisalföldihez hasonló, egy végiébe épült „hosszúfolyásnak" nevezett, vagyis egymás után több lakóegységből álló lakóház. 23 Az Ipolytól délre, a mai Nógrád megye területén a 18. századtól nyomon követhető egy, az előzőekkel irányulásában megegyező, tehát hosszirányú alaprajzi bővülés, de ennek jellemző sajátossága az, hogy nem teljes lakóegységek ismétlődnek, hanem a szoba-konyha-kamra rész után a kamrák, istállók, stb. többszöröződnek meg. Ez a tendencia az Ipolytól északra is kimutatható ebből a korból, de ott a képet tovább színezi az, hogy egyes funkciók (tárolás, állattartás) külön építményben kapnak helyet, különálló kamrák, istállók voltak. 24 A vizsgált községekben azonban sem a területtől nyugatra, sem a keletre megtalálható, mindkét helyen a nagycsaláddal összefüggésben lévő „hosszúházak" nem voltak megtalálhatók, sőt az emlékanyagban sem bukkantam nyomukra. Ez annál is figyelemreméltóbb, mert SZABÓ László a nagycsalád létezését egészen a 19. század végéig nyomon tudta követni ezen a vidéken is, tehát az a tényező, mely a szomszédos területeken a lakóház hosszirányú bővülését eredményezte, itt is létezett. 25 Nem lehetetlen, hogy egy történeti mélységű kutatás itt is ki tudná mutatni ezt a lakóházformát, de ez csak feltételezés, mellyel szemben áll az a tény, hogy a néprajzi gyűjtőmódszerrel elérhető korban, tehát a múlt század végétől csak a szoba-konyha-szoba-kamra-istálló alaprajzi elrendezésű lakóházakat találtam a négy vizsgált községben. A kamrát bizonyos fokig lakóhelyiségként is használták (alvás), a szoba értelemben használt ház terminus elterjedésének is ez a legnyugatibb területe, ettől a vidéktől nyugatra és délre a szoba megnevezés mutatható ki. 26 Mindez, ha nem is túlzottan határozottan, de felveti, hogy az alaprajzi elrendezés kapcsolatait nem nyugatra, hanem az Északi-hegyvidék felé keressük. A lakóépületek falanyaga a vizsgált községekben alföldi jellegű. A kisalföldi tömött- és sárfalaknak az a jellegzetessége, hogy alkalmazásuk falbéli vázszerkezettel együtt járt - s ez még Martoson is kimutatható -, itt nem volt figyelhető. 27 A tetőszerkezeteknél az Alsó-Garam mentén is ismerték az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet, igaz csak a múlt században. Ez szintén alföldi kapcsolatokra utal. A területtől északra a szarufás tetőszerkezet az uralkodó, keletre az Ipoly és a Börzsöny között, bár elvileg kimutatható az ágasfás-szelemenes megoldás, annak gyakorlati megvalósítása nem teljesen egyértelműen rekonstruálható. 2X A Kisalföldön, de Komárom megye mai területén, a Dunától délre egyaránt előfordul az ágasfás-szelemenes szerkezet 29 , figyelemre méltó mó-
