Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
CSURAKOVA, NATALJA: Az Arhangelszki Állami Faépítészeti Múzeum
Csurakova, Natalja AZ ARHANGELSZKI ÁLLAMI FAÉPÍTÉSZETI MÚZEUM Orosz-Észak az orosz hagyományos népi kultúra kincsestára. A 20. század elején az értelmiség az ország fejlesztésének útjáról gondolkodva, és keresve a kultúra forrásait, figyelmét Északra fordította. Nem véletlenül nevezte ekkor REVICH, N. Északot az „Orosz Rómá"nak, mert itt még élt a hagyományos népi kultúra, a nép emlékezetében megőrizte a nagyszabású faépítészetet, az archaikus népművészetet. Az építészeti emlékek feltárására a 20. század 20-as éveiben több expedíció is indult Északra, ezek a népművészeti tárgyak gyűjtésére, a népszokások leírására is figyelmet fordítottak. Az 1930-as évekkel kezdődően három évtizedre sötét árny borult a tájra. A 60-as években Oroszországban újra felébredt az érdeklődés a szülőföld és kultúrája iránt, és ez a népi építészeti, a nép életmódját bemutató múzeumok létrehozását jelentette. Az Arhangelszki Állami Faépítészeti Múzeum építése 1968-ban kezdődött el, a várostól 25 kilométerre, az Északi-Dvina partján egy 78 hektáros területen. Arhangelszk vidékének megkülönböztetett helye van az orosz kultúra történetében. A terület élete mindig szorosan összefonódott egész Oroszország sorsával, ugyanakkor fejlődése során olyan sajátosságok tapasztalhatók, melynek eredménye a jól megkülönböztethető északi-orosz kultúra. Az Orosz-Észak kifejezést számos tudományág használja, annak ellenére, hogy kiterjedése nem mindig határozható meg pontosan. Északon természetesen adott a határ, a Jeges-tenger, a déli kiterjedésről azonban megoszlanak a vélemények. Tágabban a mai Oroszország európai területének Moszkvától és Novgorodtól északra eső vidékeit tekinti ide tartozónak. Mi egy ennél szűkebb értelmezést vallunk, szerintünk az OroszÉszak a mai Vologda, Murmanszk és ArhangelszkTerületekre, valamint a Karéi és Komi ASzSzK-ra terjed ki. Az első keleti-szláv katonai-kereskedő csoportok ezen a vidéken a 9. században telepedtek meg, és a vidéket benépesítő, ősközösségi formában élő őslakosságtól adót szedtek. Az oroszok ezeket a népeket összefoglaló néven csúdoknak nevezték, bár konrántsem voltak etnikailag egységesek, balti finneket, finnugorokat, szánokat lehetett közöttük megtalálni. Az orosz népesség tömeges megjelenése a 12. századra tehető. Az északi expanzió kiindulópontjának a szakirodalom általában Novgorodot tekinti, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy itt maradtak fenn írásos emlékek az északi vidékek felfedezéséről. De feltételezhető, hogy ilyen írásos emlékek a Rosztov-szuzdali fejedelemségben is léteztek, csak ezek a 13. században, az Aranyhorda inváziója során megsemmisültek 1 . Ezt bizonyítja az is, hogy a néprajzi adatok és egyéb források alapján két jelentős betelepülő-áramlat különböztethető meg, a novgorodi és a rosztov-szuzdali. Az északra induló orosz telepeseket mindenekelőtt az ismeretlen föld felfedezésének természetes vágya hajtotta, de az sem mellékes, hogy ezek a vidékek viszonylagos biztonságot nyújtottak az innen délre eső területeken az ebben az időben a sztyeppéi lovasok állandó rablótámadásainak kitett népességnek. Ez az a korszak, mikor az orosz állam megerősödésével a feudalizmus is fokozatosan tért nyert Kelet-Európa ezen térségében. A lassanként jobbágysorba süllyedő népesség egy része ez elől olyan területekre vándorolt, ahol a hatalom nem volt olyan erős, ahol lehetőségük nyílott személyes függetlenségük megőrzésére. Nem mellékes az sem, hogy az északi területek gazdagságáról (erdő, só, hal, prém) széles körben legendák éltek. A Novgorodi és a Rosztov-szuzdali Fejedelemség azonban igyekezett fennhatóságát az újonnan benépesített területeken is érvényesíteni, ezeket fennhatóságuk alá vonni. A feudális rend kiterjesztése így állandó konfliktusforrás volt, és a magyarázata annak, hogy a paraszti jellegű települések mellett erődített városkák alapítására is sor került. A spontán paraszti-feudális térhódítás mellett a terület szláv benépesítésében jelentős szerepe volt az egyház terjeszkedésének is. A 14. században a Moszkvai Fejedelemség egyesítette Oroszországot. A fejedelemség megerősödésével azután az ország központi vidékeiről is megindult északra a települők áradata, bár már korábban, a novgorodi-, rosztov-szuzdali benépesítési korszakban is jelen voltak más orosz lakosságú területek lakói. Ez azonban akkor még nem volt tömeges, és nem játszott meghatározó szerepet Észak orosz lakossága kultúrájának alakításában. A 15. század végére fejeződött be Oroszország egyesülése, melynek a Moszkvai Nagyfejedelemség lett a központja. Az északi területek is beolvadtak az összorosz állam egységébe. „Ettől az időtől kezdődik az északi-orosz lakosság, mint egységes nép kialakulásának aktív időszaka ... A 17. században fejeződött be a Kelet-Európa északi vidékeinek orosz kolonizációja és tömeges benépesítése. Ekkor kezdődött meg az északon élő lakosság széttelepítése az addig lakatlan vidékekre, mindenekelőtt Szibériába". 2 Észak-Oroszország szláv kolonizációjában ezek szerint három etnikai tényező: a novgorodi, a rosztov-szuzdali és a moszkvai, és ugyancsak három társadalmi komponens: a paraszti, a feudális és az egyházi különböztethető meg. Ezek alkotják az Orosz-Észak kulturális hagyományainak alapját, melyben az orosz néphagyomá-
