Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
SZILÁGYI MIKLÓS: Kovách Aladár népi építészeti kutatásai
Szilágyi Miklós KOVÁCH ALADÁR NÉPI ÉPÍTÉSZETI KUTATÁSAI 1. A magyar népi építészet kutatástörténetét összefoglaló VAJKAI Aurél „sajátos jelenségként" minősítette, bár a korszellemmel, a külföldi rokon törekvések erre ösztönző hatásával könnyen megmagyarázhatónak vélte, hogy „a házkutatás, úgyszólván minden előzmény nélkül, [. . .] egyszeriben elvált a rokon stúdiumoktól, önállósult, és be sem várva, amíg megfelelő anyaggyűjtés áll rendelkezésre, mindjárt a legnehezebb problémának, az eredet kérdésének a megoldásához fogott". 1 Számon kell tartanunk e kezdeteket, jóllehet nem a múlt század utolsó évtizedeinek kutatástörténetéhez: a „szűkreszabott néprajzi problémákon" túlemelkedő, nemzeti üggyé váló, a magyar házró\ folytatott polémiákhoz kíván néhány adalékot szolgáltatni ez a dolgozat. 2 Amikor KOVÁCH Aladár (1860-1930), a Tolnavármegyei Múzeum munkatársa (1908-tól igazgatója) századunk első évtizedében elkezdte Tolna megye népi építészetének tanulmányozását, már nem HUSZKA József, JANKÓ János és HERMAN Ottó személyeskedésekbe fulladt vitáinak folytatása, hanem a mind elmélyültebb anyagfeltárás volt napirenden. 3 Fel-fellángoltak ugyan még ekkortájt is az eredet-viták, azóta azonban az eredeztetési kísérletekkel együtt az egykorú sőt: a néhány évtizeddel későbbi - morfológiai elvű „kritikájuk" is kutatástörténeti adalékká lényegült át. 4 Ha tudományszakunk kialakulását minden megnyilvánulásával befolyásoló, tévelygéseivei-elfogultságaival is új gondolatokra inspiráló tudós személyiség lett volna KOVÁCH Aladár, e megkésetten tovább gyűrűző eredetvitákban való részvétele kutatástörténeti értelemben talán érdemes lenne a méltatásra, öt azonban nem kisugárzó hatású személyiségként, csak egyetlen megye leginkább azonban egy kistáj, a Sárköz - néprajzi jelenségeinek szorgos megörökítőjeként, „hűséges és mindenkor szolgáltra kész, önzetlen pályatársként" 5 tartották - s tartják - számon a néprajz központi műhelyeiben munkálkodó szaktudósok. „Innen nézve" valóban elhanyagolható részletkérdésnek tűnhet, hogy mi minden avult el azóta egy vidéki muzeológus - s filológusnak is autodidakta 6 - korszellemtől inspirált gondolataiból. Ami viszont megmarad, s újabb meg újabb teóriák építőkövévé válhat: az általa és kortársai által felhalmozott, a prekoncepcióktól könnyen függetleníthető adatanyag. Elsősorban a fáradhatatlan gyűjtőt kell tehát méltatnunk, ismételten rámutatván arra, hogy KOVÁCH Aladár sokkalta alaposabban ismerte, mert faluról falura járva tanulmányozta, Tolna megye század eleji népéletét, mint amennyire azt a szakmai köztudat - néhány, központi folyóiratban publikált tanulmány ismeretében - mindeddig számon tartotta. 7 Ha a jövő kutatásokban jól hasznosítható néprajzi adalékok egybegyűjtése és értelmezése várható is el leginkább egy-egy századeleji „fáradhatatlan gyűjtő" életművének figyelemfelhívó bemutatásától, a gyűjtői ambíciók gondolati hátterének, az évek hosszú során át „szolgálatra" serkentő szellemi készenlét összetevőinek felvázolását mégsem lenne célszerű teljességgel mellőzni. Egyrészt azért nem, mert éppen arról tudunk a legkevesebbet, hogy a néhány évtized alatt önálló diszciplínává fejlődött néprajz igényesen soha ki nem fejtett, s nem is oktatott elmélete és módszertana miként is gyűrűzött szét, s válhatott - némileg popularizálódva - a legkülönbözőbb előképzettségű és mentalitású amatőrök-félamatőrök cselekvési programjává. 8 Másrészt pedig azért sem, mert mindaz, amit a kialakuló részdiszciplína (az azonnal valamelyest önállósult „házkutatás") problémalátásából, kérdésfeltevéseiből egy autodidakta kutató - a központi intézményben dolgozókhoz képest afféle rezonátor - a maga számára megfigyelési és kikérdezési szemponttá tudott lényegíteni, szükséges lehet a gyűjtői előítéleteket-prekoncepciókat bizonyosan magába sűrítő „adatok" forráskritikai értékeléséhez. KOVÁCH Aladár esetében - mindezeken túl - még csábítóan izgalmas feladat is gyűjtései eredményeinek és az adatrögzítésre inspiráló gondolati háttérnek egyidejű vizsgálata, s egymásra vonatkoztatása, ö ugyanis eredendően teoratikus alkat volt, s ez a maga gyűjtötte adatok és a szakirodalomból (úgy-ahogy) megismert teóriák megfeleltetésének igényében is, a rendelkezésére álló (meglehet: kisszámú és önkényesen csoportosított) adatok spekulatív gondolati építménnyé szervezésében is újra meg újra megnyilvánult. Vagyis: a Tolna megyei népi építészet monografikus kutatását ambicionáló (bár az összegzésig el nem jutó 9 ) KOVÁCH Aladár munkásságát az adatgyűjtés és a teoretizálás egymásba játszásának jellemző és tanulságos példájakaént szeretnénk bemutatni. Abban a meggyőződésben, hogy a teoretikus készség és a szelektív gyűjtői gyakorlat „fent" is és „lent" is sokszorosan áthatotta a századelő építkezéskutatásait, ez a példa tehát továbbgondolásra is ösztönözhet. 2. KOVÁCH Aladár népi építészet iránti érdeklődésének kiformálódására pontosan az a jellemző, amit VAJKAI Aurél a házkutatás évtizeddel korábbi kezdeteiről megállapított: azonnal az „eredetkérdés" megoldására akart vállalkozni, még mielőtt alaposan megismerte volna a Tolna megyei építkezési formákat. Része volt ugyan az ősrégészként ismert WOSINSZKY Mór (1854-1907) szekszárdi apátplébános alapította Tolnavármegyei Múzeum gyűjteményeinek gazdagítá-
