Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BARTHA ELEK: A szakrális célú határbeli építmények funkcionális kérdései. Keresztek, szobrok, kápolnák

Bartha Elek A SZAKRÁLIS CÉLÚ HATÁRBELI ÉPÍTMÉNYEK FUNKCIONÁLIS KÉRDÉSEI - KERESZTEK, SZOBROK, KÁPOLNÁK Az európai vallási néprajzban csakúgy, mint a néprajz más ágaiban sokszor megfogalmazódott, hogy a vallás tárgyi emlékeivel, építészeti és más objektumaival rányomja bélyegét a közvetlen természeti környezetét jelentő tájra, csakúgy, mint a mesterséges környezet, a település arculatára. A vallás és a környezet kapcsolatának kutatástörténetében, nyugodtan állíthatjuk, a térbeli objektumok, a szakrális építészeti és művészeti alkotások kapták ez ideig a legnagyobb figyelmet. Mint tudjuk, a keresztény vallás alapvetően helyhez kötött, s kismértékű térbeli mobilitása szoros környezeti kötődéssel párosul. Ez a kötődés azonban kettős folyamatot indít és tart életben. A vallás kialakítja azokat a környezeti feltételeket, amelyek közepette működni képes: létrehozza a szakrális rendeltetésű épületek, egyéb építmények, tárgyi objektumok rendszerét, amely a továbbiakban a vallásgyakorlás térbeli szerkezetének főbb csomópontjait, erővonalait jelenti. Egyúttal azonbansajátos módon - deszakralizálja is a tájat, legalábbis a szó bizonyos értelmében. A szentség hordozóivá ugyanis az ember vallásos környezetteremtő-környezetformáló tevékenységének eredményei, a táj mesterséges elemei válnak, megfosztva ezzel az ökológiai tényezők egyes csoportjait korábbi hasonló szerepkörüktől. Egy azonban kétségtelen: az a környezet, amely az utóbbi évezredben a keresztény Európában előttünk áll, a vallás által - más tényezők mellett - éppen építészeti objektumai révén szakralizáit, átformált környezet, amely maga is hatással van a benne élők vallásos életére. Kétirányú tehát a kapcsolat, a vallás megteremti, állandóan fenntartja, újratermeli azt a környezetet, amely létezési feltételeit biztosítja. Hogy mindez miként zajlik le a gyakorlatban, ahhoz nem kell feltétlenül időben messzire visszamennünk. Jól dokumentálhatóak az utóbbi két-három évszázad telepítései, ahol külön-külön tanúi lehetünk a szakrális környezet kialakításának, amely pedig lérejöttével egyidejűleg már aktív vallásformáló erővé válik. A legszűkebb, közvetlen környezet vallásos célú berendezése a birtokbavétellel egy időben történik, de a közösségi tevékenységek között is a legelsők közé tartozik a szakrális centrum kijelölése, kialakítása, majd ezt követően immár hosszabb idő alatt válik a környezet szakrális szempontból egyre tagoltabbá. A szakrális környezet legszembetűnőbb tájformáló erejű építményei az utak mentén, a határban vagy a település belterületén emelt keresztek, kápolnák, vallásos tárgyú szobrok. Morfológiailag ezek különálló típust képviselnek, s eltérő az a vallásos tartalom is, amelyet hordoznak. Egy Vendel-szobor természetszerűleg más jelentést sugároz, mint egy kereszt, vagy mint egy Mária-kápolna. A tartalmi kérdést félretéve funkcionálisan mégis együvé sorolja őket az a speciális szerepkör, amelyet a népi vallásgyakorlásban, mint a környezet szakralizáciőjának objektumai sok helyütt a mai napig betöltenek. Szinte közhelyszámba megy az utóbbi másfél évtized hazai néprajzában az a megállapítás, hogy az útmenti keresztek kívülrekedtek a néprajzi érdeklődés körén. Ezt fogalmazta meg a 70-es évek végén BÁLINT Sándor,

1 TÜSKÉS Gábor,

2 és 1980-ban hasonlóan nyilatkozott e sorok írója,

3 valamint ugyanebben az évben egy másik munkájában TÜSKÉS Gábor.

4 Eközben pedig egyre-másra születtek, illetve megszületőben voltak hasonló témájú helyi feldolgozások és összefoglalások. Hatással volt a téma kutatására a nemzetközi szakirodalom, főként a német nyelvterületen folyó munka, amelynek híre időről-időre a hazai szaklapok tudósításaiban is felbukkan." Nem beszélve arról, hogy a magyarországi keresztekről már a hetvenes évek végén jelentek meg írások külföldi szakfolyóiratokban.

6 Az útszéli keresztek, mint a provinciális művészet emlékei a népművészeti, néprajzi szintéziseinkben is helyet kaptak.

7 A magyarországi kutatás a fentebb említett összefoglalásokon, figyelemkeltő írásokon túl

8 lokális, kistáji feldolgozásokból áll.

9 Ez utóbbiakban, különösen TÜSKÉS Gábor, RÉTHELYI János és FEKETE János tanulmányaiban megfigyelhető bizonyos, - a téma nagyságrendjével arányos - monografikus igény, s ezzel együtt a gondolatmenet párhuzamos vonásai. Foglalkoznak a keresztek állíttatásával, azok településföldrajzi, formai, művészeti jellemzőivel, az őket előállító mesterek, műhelyek történetével, valamint a keresztek használatának, folklórjának kérdéseivel. Bár figyelemre méltóak az eddigi eredmények, a rendelkezésre álló anyag még nem elegendő, hogy nagyobb szabású áttekintésre lehessen vállalkozni belőle, ami jelenleg nem is célom. Ahhoz azonban - saját adataimmal kiegészítve - az anyag megfelelő, hogy a szakrális táj működésének rendszerébe megpróbáljuk beilleszteni, s e rendszeren belül vizsgálni lehessen ezen objektumokat. A keresztek, szobrok és más szabadtéri szakrális építmények több vonatkozásban is szoros kölcsönhatásban állnak az őket magába foglaló tájjal. Az egyik lehetséges megközelítés történeti jellegű: ezek a létesítmények a környezet szakralizációjának nevezett folyamatnak köszönhetik létüket, annak eredményei, s egyúttal kultusztörténeti emlékek is. Mindez nem jelent feltétlenül sok évszázados visszatekintést, hiszen a közelmúltban állított keresztek, szobrok is hasonló törekvéseknek kö-