Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése
32. kép. Ollólábas-szelemenes tetőszerkezet, Szőgyén 649. sz. 33. kép. Oldalszelemenes, dőltlábas tetőszerkezt, Bart 259. sz. ez a gerenda ismert födéltartó - (Szőgyén, Kisgyarmat), padlás - (Kisgyarmat), felső- (Bart), kötő -, kötés (Szőgyén), tetőtartó gerenda (Szőgyén) néven. Az előbbi gerendák végén elhelyezett, a ház hossztengelyével párhuzamosan futó gerenda egységesen koszorú, koszorúgerenda néven ismert a négy községben. Ugyancsak egységes a szarufák horogfa megnevezése, bár újabban a szarufa megnevezés is közkeletű. A szelemen is egységesen ismert mind a négy községben, mindössze Szőgyénben keveredik a mester gerendásai. A szelemengerenda alátámasztására a szelementartó oszlop szolgál, de ugyanakkor „ágasfát tett alája" kifejezés is ismert (Szőgyén). Az újabb alátámasztás ollófákkal történik (Szőgyén, Kisgyarmat). Mindebből eléggé egyértelműen kitetszik, hogy a területen korábban az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet általánosan ismert lehetett, mégpedig egy olyan megoldással, amikor a horogfák a koszorúgerendáxa támaszkodtak, melyeket a sárgerendákon nyugvó keresztgerendák tartottak. Az újabb tetőszerkezetek megjelenésével és elterjedésével, és főleg a századforduló táján a kettős, egymástól elváló födém- és tetőszerkezet megjelenésével az új elemek megnevezése, illtve az új elemekkel közvetlen kapcsolatban lévő részek terminológiája bizonytalanná vált. A tetőforma a századfordulón mind a négy községben a nyeregtető volt. Az oromzaton jellegzetes a keskeny vízvezető, amit úgy alakítottak ki, hogy a koszorúgerendát az épület utcai homlokzatán kb. 50-60 cm-rel a fal síkjánál hosszabbra hagyták, és erre az utcai homlokzatfallal párhuzamosan egy kis keresztmetszetű gerendát helyeztek. Ez tartotta a rendszerint egy sor zsindelyt, melyet gyakran keskenyre vágott deszkával helyettesítettek. Az oromzat általában deszkából készült. Az oromháromszöget külön keret tartotta. A keret tetősíkkal párhuzanos oldalai a szarufákhoz hasonlóan alul a koszorúgerendán nyugodtak. A padlás szintje felett 20-40 cmrel vízszintesen összekötötték a keret két oldalszárát és erre támaszkodott a vízvető felső része, illetve ehhez szegezték az oromdeszkák alsó végét. A gerinctől lefele átlag egy méterre szintén összekötötték a keret két, szarufákkal párhuzamos szárát, ide erősítették a teljes oromdeszkák felső végét. A fokozatosan keskenyedő oldalaknál az oldalkerethez erősítették a deszkák felső részét. Ily módon az oromháromszög felső része üresen maradt. Ezt a tető síkján elhelyezett deszkaháromszög takarta. A vízvető miatt előreugró koszorún ugyanis a vége felé egy szarufapár nyugodott, melynek funkciója elsősorban az volt, hogy a tetőszegőlécet hozzá lehessen erősíteni, de ugyanez a szarufapár tette lehetővé, hogy az oromháromszög csúcsát az oromzat előtt zárják le. A deszkázaton nyílást vágtak a padlás világítására, szellőzésére. Az oromháromszög lezárásának alsó szegélyét, valamint a tetőszegőlécet hullámvonalas fűrészeléssel díszítették. Esetleg ilyen takarólécet helyeztek el a vízvetőt tartó keresztgerendán is. Az oromzat „valamikor volt sövényből is, de ez már nagyon régen volt. Ugyanúgy csináltak szépen olyan fákat, szögelték vagy odakötözték vagy faszöggel odaszögelték, és akkor szépen befonták. Akkor kívülről-belülről betapasztották olyan törekes sárral, és akkor kívülről még egyszer finom sáral (Bart)". Ebben az esetben is megvolt a vízvető, de hiányzott a tetőszegő léc. A négy falu közül mindössze Szőgyénben volt nagyobb közbirtokossági erdő. „De ezek csak olyan magunk által készített erdők, kivágtuk az akácot, azt a nyírt, kiirtottuk, de ezzel probléma volt, mert nem ért rá az akkori nép ezzel foglalkozni". A tető egyes részeihez akácfát használtak, a horogfákat ebből készítették „de ha nem volt, akkor mehetett a cserfa is". Az épület sárgerendája is készülhetett bármiből. A mestergerendának, vagy korábban a szelemennek való hosszabb fa azonban még a szőgyéni erdőből sem került ki. Ezt és később az egész tetőszerkezet faanyagát vagy Köbölkútról, a depóról, vagy közvetlenül a Garamon leúsztatott fából, a tutajosoktól szerezték be. „Az ácsnak a dolga elsősorban a faanyagot megvásárolni. Kiválasztani a fenyőt, hogy mi felel meg annak a célnak, amit építenek. Amikor fenyőért mennek, az egy olyan ünnepi dolog volt. Mert akkor pláne ilyen gazdag embereknél a rokonság, mindnek volt lova, fogata: - sógor, koma, hónap megyünk fenyőért. Ez már olyan fél ünnep volt. S akkor, például ide hozzánk a Garamon tutajon szokták leszállítani a szlovákok a fát. Onnan olcsóbban lehetett venni, mint amit vasúton szállítottak Köbölkútról. Az ácsnak el kellett oda menni, kiválasztotta, hogy: - na