Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése

A vertfal készítése A vertfal készítéséhez megfelel az a föld, ami az építkezés színhelyén volt, a rakottfalhoz viszont a határ alkalmas részéről szokták hozni a földet. Természetesen, ha a gazda nem akart gödröt az udvarán, akkor a vertfalhoz is máshonnan hozták a földet. Szőgyénben a vertfalhoz a falu Száraz tó nevü részéről hordták a földet. A munka azzal kezdődött, hogy „. . . kiásták az alapot, kb. 60 cm szélesen kiásták a földet, addig mindig ástak, míg nem találtak sárga földet. Mikor a sárga földet megtalálták, megálltak". Szőgyénben ennek kölönösen nagy jelentőséget tulajdonítottak, ugyanis sok a korábbi pincére, egykori veremre épült ház. Ezek, ha beomlottak, jobb esetben csak megszállt, rosszabb esetben teljesen ki is dőlt a fal. A faluban még arra is emlékeznek, hogy a házak fundamentum nélkül voltak, de a századforduló környékén már mind alappal készültek. Az alapozás úgy történt, hogy a bolygatatlan talajig kiásott földet ugyanúgy, mint a fal föld feletti szakaszánál, visszadöngölték az árokba. A faltöméssel foglalkozó munkacsoport 8-10-12 emberből állt. Munkájukat itt általában egy ács vezette. Állandóan együtt dolgoztak, a tulajdonos a szomszédok, rokonok segítségét ehhez a munkához nem vette igénybe. Az előkészítő munkák során, ha nem az udvarról kiásott földet tömték a falba, hanem a Száraz-tóról hoztak földet, volt csak szerepe a segítségnek. Ilyenkor a szomszédok, rokonok segítettek a földet az építkezés helyére hordani. 1 2 II) 28. kép. A vertfal készítéséhez használt bunkók Szőgyénben: 1. első tömőfa, 2. második tömőfa, 3. harmadik tömőfa Az alap elkészítése után a deszkázatot kellett összeállítani. „Kellett leállítani minden 80 centi távolságra olyan négy méter hosszú oszlopokat, szarufákat, ezek előre elkészített, körülbelül 10 centi vastag fák, hogy a faltömíshez legyenek fák, mert ahhoz sok kellett. Ázt körül kellett ilyen oszlopokkal állítani. Akkor a deszkát nem mérték centivel, hanem collban, 11 collos volt rendszerint, amivel a falat tömtík (ti. ilyen széles volt a deszka). Akkor azt háromszorra töltik be, egyszerre 10-25 centi lett betöltve. Ezt mindháromszor körül kellett verni, mire a vége odaért, az embereknek az eleje már szórta bele a következő földet, lehetett újból kezdeni és megint mentek sorba. Háromszorra töltötték be ezt a deszkát. Az oszlopokat össze kellett kötéllel kötni. El kellet vágni a fát olyan hosszúra, amilyen széles falat vertek. Az bele volt téve a deszka közé, ezt pinkafának hívták. Ezt kellett az első töltésnél. A kötéllel összehúzták a fákat (oszlopokat), úgy, hogy a fa a két deszka között volt, ilyen szoros legyen, a kötelet megkötötték, az mindig úgy volt, míg a deszka tele nem lett". A vert fal készítéséhez a sárga földnél jobb volt a fekete föld. Azt tartják, hogy „az a tőtís, amit fekete földdel töltöttek meg, ha az jól össze volt tömve, szöget alig lehetett beleütni. Az sokkal keményebb volt, mint a sárgaföld". 27. kép. Vertfal részlete, Szőgyén 350. sz. lakóház 29. kép. A vertfal készítésének eszközei Bényben: 1. bustya, 2. ásó - a föld deszkák közé juttatására, 3. ásó - kikapált éllel a fal lepucolására