Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN: A magyarországi németek népi építkezéséről

1786 májusában 475 telepes érkezett leendő lakóhelyére. Kizárólag földművesek voltak, mindössze öt házas zsellér találtatott közöttük. Az önálló háztartások száma a tervezett, 135 volt. Mivel az építkezés a telepesek megérkezésével egy időben kezdődött, az újonnan jöttek egyrészt a sziváci rácoknál húzták meg magukat, másrészt házhelyeiken nádkunyhókat építettek, és abban laktak. Természetes, hogy igyekeztek minél hamarabb felépíteni a házakat maguk is kivéve a munkából részüket -, s mihelyt legalább tető volt az épület felett, beköltöztek. Pontosan nem tudjuk, mennyi idő alatt készültek el az új házak, a feljegyzések néhány hónapot említenek, de bizonyára a telet már mindenki a többé-kevésbé kész házban fogadta. 15 Ennél, a láthatóan jól megszervezett telepítésnél tehát ezt jelentette a felhívás „elláttatnak" - nemegyszer félreértésekre okot adó - kifejezése. Több szempontból is tanulságos Szivác, a későbbi Újszivác példája: először is, nem kész házak várták a telepeseket, másodszor pedig, úgy tűnik, meglehetősen szigorú felügyelet alatt, nem azt építhették, amit esetleg akartak, hanem azt, amit előírtak számukra. A megtelepedő németek házaival kapcsolatos félreértéseket bizonyára az is elősegítette, hogy elsősorban a Kárpát-medence déli részéről több Kollonisten Haus tervet ismerünk a XVIII. századból, s többen ennek alapján úgy vélték, hogy az érkező német telepesek ilyen házakat „kaptak". Szivác példája mutatta, hogy ez az „ellátás" a valóságban hogyan valósult meg, a tervek pedig - mintatervek. A kamarai telepítéseknél egyre nyilvánvalóbb, hogy egy meglehetősen tervszerű előkészítéssel kell számolnunk, s ebben jelen ismereteink szerint különösen a Banatischen-Inpopulations-Untersuchungs-Comission jeleskedett. Innen ismerjük a legtöbb „mintatervet", sőt olyan „szakvéleményt" is, mint amilyen az 1768-ban készített és a lehetséges falanyagokról szóló: „A vert (fal) minden időkben a legolcsóbb; Azonban ezt csak ott lehet készíteni, ahol a föld alkalmas a döngölésre. Ez egy ismert dolog, hogy a fekete, vagy a homokkal erősen kevert föld, ha döngölik, semmi tartóssága sincs. Ennek következtében sok helyen, különösen a Marosnál a házakat vagy fából és fonással, vagy vályogtéglából esetleg úgynevezett csömpölyegből építeni kényszeríttetnek."

16 Egy évvel későbbi, 1769. március 25-i dátumú az a terv, mely szintén Temesváron készült a következő felirattal: „Terv. Egy űj telepes házról istállóval együtt. Ez a vázlatterv és a további magyarázatok mutatják, hogy a fő- és a válaszfalak a helyi szokás szerint döngölt földből állíttatnak elő. A tető szálas, illetve csomós náddal fedetik. A mennyezet szálas náddal boríttatik . . . Mindkét oromzat vályogtéglából 6 collnyira tömören felfalaztatik . . ."'

7 Az épület szoba-konyha-kamra és istálló elrendezésű, hossza 10, szélessége 3 öl, falmagassága 8 láb. Még több technikai részlettel szolgál egy, hasonlóan Temesváron, 1771-ben készített terv, mely az előbbivel egyezően döngölt földet említ falanyagként. Részletesen leírja, hogy az épületet a talajszinthez képest 1 lábbal meg kell emelni és körben l-l 1/2 lábnyi padkát kell készíteni. A tető ez esetben is „szálas" nádból, de esetleg szalmából is készülhet. A padlózat nem döngölt föld, hanem „erdélyi deszka", éppen úgy, mint a két oromzat. Külön kitér a leírás a tetőkiugrásra, mely a bejárati oldalon 3, hátul csak 1 1/2 láb. Leírja a piramis alakú, fonott kéményt is, s az ajtók méretét is megadja, a külsők 3 láb szélesek és 5 láb magasak, a belsők csak 2 1/2 láb szélesek. 18 Külön meg kell említeni azokat a Mária Terézia-korabeli, hely- és időmegjelölés nélküli terveket, melyeket T. MILLER közöl munkájában.

19 Közülük az egyik nagyjából ugyanazt a képet mutatja, mint az eddigiek, felirata szerint fala döngölt földből vagy „kiégetetlen, úgynevezett vályog téglából" készül. Az egyik alaprajzi variáció a kamra és az istálló között egy „Schupfen"-t, színt tartalmaz. A másik terv azonban „egy talpas és fonott, keresztgerendás ácsolt telepes parasztház"-at mutat be, méghozzá olyat, melynek nemcsak talp- és koszorúgerendái, lábfái és harántmerevítői vannak, hanem a falsíkot vízszintesen egy derékkoszorú is erősíti. Van a tervnek még néhány érdekes vonása, így például az, hogy szabadkéménye féloldalas, s ha összevetjük a földfalazatú épület láthatóan azonos kéztől származó rajzával, feltételezhetően falazott, azaz nem fonott és bizonyára tapasztott vázszerkezetű. Érdekes az utcai rövid homlokzaton lévő ablak is - ez megegyezik a két tervrajzon -, mely fekvő téglalap formájú, középen osztó-szárfával. Mivel a feliratok nem utalnak rá, nem tudni, hogy ezek a tervek, illetve mintatervek az ország mely vidékére készültek, de az feltűnő, hogy ismereteink szerint a Kárpát-medencében nincs paraszti használatban olyan talpas-vázas sövényfal, melynél a derékkoszorút alkalmazták volna. A féloldalas, falazott szabadkéménynek is kissé korai feltűnése lenne a XVIII. század közepe, harmadik negyede. így nagyon valószínű, hogy olyan mintaterv ez, mely nem valósult meg. A korábban a Maros mentére utaló idézett vélemény „fából és fonással" készített házaival való összevetés természetesen nem kizárt, az azonban kétségtelen, hogy a néprajzi kutatásokat ilyen, azaz a Fachwerkhez nagyon közel álló falazatok nem érték meg. A Fach werkhez hasonló falszerkezetet ábrázol egy nagy előszeretettel reprodukált ábrázolás is.

20 Ezek a rajzok eredetileg GRISELINI, Franz a „Temesvári-Bánát" történetét leíró, 1780-ban megjelent munkája mellékleteként láttak napvilágot.

21 Az A) kép felirata: „Földből döngölt fal ábrázolása", a B) a szerző következő szövegbeli soraihoz csatlakozik: a továbbiakban a házak falai fonásból készülnek, mely egészen be van sárral tapasztva, és a legszilárdabb és legerősebb falszerkezet . . ."

22 AC) kép: „égetetlen téglából készített ház ábrázolása", s végül a D) „Föld csomókból összerakott ház ábrázolása". A rendkívül sematikus rajzok nyilvánvalóan a szövegben elmondottakat kívánják ábrázolni, s nem valóban létező épületeket mutatnak be. Elég csak arra utalni, hogy mindegyik tető mindkét végén kontyolt, az egykori leírások viszont ezen a vidéken egyértelműen az oromzat létezéséről számolnak be, nem beszélve arról, hogy egy teljesen szimmetrikus, háromhelyiséges épületet ábrázolnak stb. Mindez azt is megengedi, hogy a rajzoló R. REISCHA a vázszerkezetes fal ábrázolásánál a saját, minden bizonnyal a német nyelvterületről származó ismeretei alapján ábrázolta ezt a falszerkezetet. A telepítő Kamara, illetve helyi szervei egyébként igyekeztek a lehető legolcsóbb épületeket emelni. Érde-