Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)
Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében
köztük 36 vályogból (ex crudis tegulis) épült. A vályogépületek aránya legnagyobb a Baranyával szomszédos Völgységi járásban és a Duna mentén, ahol ekkor hat mezőváros található. 186 A baranyai, 1782-83-ban történt iskolai összeírások sajnos csak 24 esetben örökítik meg az építőanyagot, közülük hatot vályogfalúként, nyolcat vályog- és faoldalúnak jelöl meg (ex crudis tegulis et ligneis). 187 Ugyanebből az időből már fontos értesüléseink vannak a parasztházakról is. Baranya megye 350 helységének 1785-86-os leírásából 188 kitűnik, hogy a megyében már 101 faluban megszokott a vályogházépítés. Sok településen viszont, így a Dráva mentén, a jobbágyok azzal indokolják a faházakhoz való ragaszkodásukat, hogy nem tudnak vályogot vetni. (Például az ormánsági Kákicson: „Domos inhabitant Ligneas ideo, quia Crudos Lateres ipsi conficere non sciunt.") A hegyhátiak Jágónakon és Csikóstöttösön éppen tanulják a vályogvetés tudományát. Azoknak a falvaknak a száma, ahol az 1772-es Mária Terézia-féle építési előírások hatására elkezdődött a vályog alkalmazása, további 100, tehát a 18. század végi Baranyában a vályogfal terjedése igen nagyarányú. 189 A következő, 19. évszázadban azonban háttérbe szorul a vert fal mögött. A vályogkészítés tudományát a jobbágyok az uradalmakban tanulják. Eleinte sok helyen az uradalom vályogozói vetik számukra a vályogot. 1785-ben Baranyában megyeszerte 1 Ft 50 krajcárért veszik ezer darabját. Ha helyben, háznál csináltatják, akkor 1 Ft 30 krajcárba kerül, és a jobbágy tartozik adni ezen felül naponta egy libra (azaz egy font) szalonnát és egy kenyeret, néhol még egy pint bort is. 190 A parasztok nemcsak a vályogvetés technológiáját sajátítják el földesuraiktól, hanem a hatósági tűzrendészeti utasítások által 1768-tól kötelezően előírt kéményt is megépíttetik. 191 - Természetesen ez hosszú folyamat, amely minden bizonnyal az uradalmi központokban, a mezővárosokban veszi kezdetét, és a falvakban eleinte csak a középületekben, majd a gazdag jobbágyok házaiban jelenik meg. - A szabad kémény boltozatát csak darabos építőanyagból lehet megrakni, legkönnyebben vályogból és téglából. A parasztok számára a vályog könnyebben megszerezhető, mert a tégla nagyon drága. A különféle épületek részletes becsléséből arra következtethetünk, hogy a faépítkezésű területeken a vályog és a kémény együtt jelenik meg. Az említett 1774-es mohácsi tűzkárbecslésben azt tapasztaljuk, hogy a kétféle faltechnikával épült házakban a szoba és a kamra sövényfalú, a konyha pedig vályogból áll. A 23. számú károsult Sarkics Antun háza például a következőképpen nézett ki: „Domus nova ex Sepimentis erecta, consistens, ex duobus cubiculis, una Camera, Culina autem ex crudis Tegulis una cum Camino. Arundine tecta." 192 A 18. századból Somogyból és Zalából is lehet olyan példákat idézni, amelyek a szabad kéményes konyha egészben való „importját" mutatják. 193 A vályog szabad kémények tömeges elterjedésével a Dél-Dunántúlon csak a 19. század 2. felétől számolhatunk. A vályog Dél-Dunántúlon leginkább Baranya megye területén otthonos. Itt a 18. század második felének falvaiban nagyobb számban van jelen, mint az egyéb földfalak. A 18. század végétől azonban a vert fal ennél is gyorsabban terjed. Úgy tűnik, hogy a megye keleti oldalán a vályog rovására is. Az 1870-80-as évektől ismét a vályogfal előretörésének lehetünk tanúi. Baranyában és a szomszédos Zselicben, néhány tolnai hegyháti faluban, a Somogyi-dombság tolnai oldalán a vert fal helyébe lép. 194 Más tájakon erre később kerül sor. Felsőnyéken (Tolna megye) a földfalak változásának időrendje a következőképpen rekonstruálható: a 19-20. század fordulójáig rakott sárfallal építkeznek, majd az 1940-es évekig tömésfallal, ettől kezdve pedig vályogból. 195 Szennán 196 (Somogy m.) a vályog az 1930-as években váltja föl a vert falat. A vályogfal 20. századi elterjedési térképén változatlanul Baranya szerepel az első helyen. A vályogházak majd minden falujában megtalálhatók, de szinte sehol sem kizárólagosak. Kisebb foltokban megmarad a vert fal dominanciája, például a keleti oldalon Boly és Szebény térségében, vagy a Mecsekben, Hegyaljától le egészen Ókoráig. Tolnában a vályog az említett helyeken kívül jobbára a baranyai határszélen, még inkább Somogy-Baranya szögletében számottevő. Somogyban megtalálható Zselicen át Belső-Somogy egy széles sávjában, a Marcali-háton át egészen Szőkedencsig, innen szórványosan áthúzódik Zalába Pötréte felé. A vályog részleges alkalmazása sokkal kiterjedtebb. Uralkodó szerepe van a szabad kémények, tüzelőpadkák, konyhai kemencék, tornácmellvédek terén. A Dél-Dunántúl legnagyobb részén általános gyakorlat, hogy a vert falú házak előbb említett részeit, valamint az oromfalakat, a vert fal tetejét vályogból rakják. A vályogkészítés technológiájában nincsenek alapvető eltérések, megegyezik az ország más területein szokásos eljárással. Lényege az, hogy törekkel (a rakott falénál apróbbal), polyvával összedolgozott kemény, de még képlékeny agyagos sárból szakítják ki deszkaformával. A Dél-Dunántúlon használt vályogvető keret általában alul-fölül nyitott, két végén lécből füle van, a déli és keleti vidékeken gyakran madzag a fogója, a nyugati oldalon használják a Nyugat-Dunántúlról ismert aszimmetrikus vagy átlós fogójú vetődobozt. Az utóbbiból úgy borítják ki a vályogtéglát, hogy sarkát ütik a földhöz. A vályogvetés ideje a tavasz és az ősz. A kivetett vályogot 2-3 napig, rosszabb idő esetén egy hétig hagyják szikkadni, aztán megfordítják, majd kazlakba rakják. 197 Egy ember szakértelmétől és a körülményektől függően 200-500 darabot tud kivetni. Eltérés van a vályog méretében. Átlagos mérete 30(-32)xl5(-18)xl2 (-15) cm, Szőkedencsen (Somogy m.) ennél nagyobbakat, 50x20 centiseket készítettek. Az idők folyamán a vályog kisebbedett, Szennán az 1930-as években 30xl5x8-asokat vetettek. 198 Attól függően, hogy mekkora volt a helyi vályog, különböző mennyiségre volt szükség a falazáshoz, de általában durván ölenként 1000-et számoltak. Egy 1861-ben fölvett devecseri (ma Pécsdevecser) hagyatéki leltárból idézzük, hogy egy jó színvonalú, újonnan fölépítendő vályogházhoz milyen és mennyi anyag szükséges: 3 öl kő az alaphoz, 3000 tégla, 36 000 vályog, 25 kocsi sárgaföld, 20 mérő mész etc. 199 A házat 16 öl hosszúra és 3 öl szélesre tervezték. Minden bizonnyal nagyobb méretű vályoggal számoltak annál az 1777-es inventáriumban szereplő siklósi, 18 öl hosszú és 1 suk híján 3 öl széles háznál, melynek falához csak 15 000 vályogot vettek a 3000, konyhának való tégla mellett. 200 A vályogfal emelése kőműves szakértelmet igényel. Kevés kivétellel kőművesek is készítették. Az építkezéshez célszerű volt tavasszal hozzáfogni. A kőműves