Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - KOVÁCS SÁNDOR: Drávai malmok és molnárok a 19. században

3. kép. Malomhelyek a Dráva mentén (1908) tuskóba ácsoltak. Az őrlő malomkő alatt gerendaállványon mozdulatlanul feküdt az alsó malomkő. A malomkövek legtöbbször félsukkos (17-18 cm) vastagságú faragott kövek, melyekről a liszt, az őrlemény a forgástól kifelé sodródott, és a peremen át az alsó kő alatti ládába hullt. A régibb megoldásoknál, az 1870-es évek előtt még, a láda kör alakban végigkísérte az alsó kő kerületét, majd ez idő tájt a kő peremén rést hagytak, és a kőről az odasodort őrlemény csak ezen a helyen tudott lekerülni. Vele az alsó láda is kisebbedett. és az ütemes rázkódástól zörgött, kotogott. Ezekre mondták, hogy kotogóra, kotyogóra van állítva. A rázkódástól a finomabb őrlemény e ládába szerelt rostán, szitán egy másik ládába hullt, míg a korpa fennmaradt. A korpát kézzel merték le a szitáról. A szita helyett a régiek még ritkára szőtt vásznat használtak, aztán a század utolsó harmadában már drótszitákat, majd lószőrszitákat alkalmaztak, és szinte abban az időben megjelentek a selyemsziták is. Ezeket azonban a dudusmalmok még nem használták.