Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - SABJÁN TIBOR: Cserépkályhák bontási tapasztalatai

3. kép. Szemeskályha a szobában (Mezőcsokonya) gyobb volt, mint a kályhaszemek 19/19 cm-es oldalmérete, a sort csak úgy lehetett befejezni, hogy a hátsó részen egy háromnegyedes kályhacsempét iktattak közbe. (4. kép. c.) A hengeres rész és a sütő lebontásával láthatóvá vált a kályha válla, valamint a sütő megtámasztására elhelyezett laposvas. A laposvas egyik vége a váll hátsó részére, míg másik a váll elején elhelyezett 4 cm magas tégladarabra támaszkodott. A téglára azért volt szükség, mert a sütőajtó keretezése 3 cm-rel szélesebb volt, mint a mögötte lévő bádogtest. így a megemelt laposvas közvetlenül a sütőt támasztotta alá. (4. kép. d., illetve 6. kép.) A kályhavállat négy darab sarokcsempéből állították össze. Mivel a hátsó részen elhelyezett sima csempék szárai rövidebbek voltak, a sarkok közé kisebb darabokat kellett beszabni. (4. kép. d.) A falhoz csatlakozó sarokcsempék belső szárait a falba bevésett téglakonzol támasztotta alá. (6. kép. 9.) Ha ezen a ponton nincs alátámasztás, a kályha hátsó része leszakad. A vállak belső üregét az alsó kályhafallal egyező vastagságban betapasztották. Volt a vállnak olyan feladata is, hogy az alsó kályhatestet hornyaival összefogta, drótozás hiányában rögzítette. A vállak leemelése után következett a szögletes tűztér bontása. Itt is, de a kályha felső részében is a szemeket összetartó sártapasztás vastagsága megegyezett a tálak mélységével, amiből következett, hogy a csempék kerek feneke a kályha belsejében látható volt. A tűztér csempéinek függőleges hézagaiba összetört tetőcserép darabjait nyomkodták. Ez az ékelés viszont hiányzott a vízszintes sorok közeiből. A legalsó sorban lévő domborműves csempék belső oldalát pelyvás sárba nyomott tetőcserépdarabokkal bélelték. Ez a sor a lábazati csempék hornyaiba illeszkedett. A kályha fenekét lapjára fektetett nagyméretű téglával burkolták. A burkolat a kályha száján keresztül is folytatódott, de a konyhai oldalon a padka teteje egy arasznyival magasabban állott. Ezt az állapotot a tüzelőpadka utólagos magasítása eredményezte. A lábazati csempeborítás belső oldalát fél tégla vastag fallal vették körül, majd az így kialakult üreg belsejét tégla- és cserépdarabokat tartalmazó törmelékkel töltötték fel. A lábazati csempék eltávolítása után megállapítható volt, hogy alsó részüket egy sor téglából készült alapozásra helyezték rá. (6. kép.) A tűztér bontásakor megfigyelhettük, hogy a kályha alsó része és a rá kerülő hengeres test között csak kevés méretbeni különbség van. A kör átmérője 5-6 cm-rel volt kisebb, mint az alatta lévő négyzet. A tűztér teljes lebontása után láthatóvá vált, hogy a kályha mögötti falon több réteg fehér meszelés van, ami arra utalt, hogy a kályhát később építették a szobába. A bontás során a kályha pontos építési idejére, valamint készítési helyére nem sikerült adatokat találnunk. A tulajdonos elmondása szerint valószínű, hogy a kályhát a század első éveiben állították fel. Ezt erősítik meg a bontás során megfigyelt szakmai fogások is, mint például a csempék közötti ékelés, vagy a cserépből készített bélelés. A századfordulós datálás mellett szól a kályha polgári ízlést tükröző külalakja is. Ilyen a barna máz használata, a csempék felületén látható jellegzetes gipszsablonos díszítés, de a századfordulótól jelentkezik az íves csempe és a sütő alkalmazása is. A kályhán látható polgári hatás megerősíti a tulajdonosnak azt az állítását, miszerint a kályha Kaposvárról származik. A városi hatások mellett egyértelműen felismerhetők olyan stílusjegyek is a kályhán, melyek a Dél-Dunántúl szemeskályháira, mint nagytáji típusra jellemzőek. Az egyik ilyen a lapos, téglalap alakú párta, de megemlíthetjük még a sarokcsempék lapjait is, amelyek szélessége nem éri el a fél csempeméretet, ezért egy sorba csak egy fél csempe tartozhat. Az ilyen kályhák rendszerint négy és fél csempe szélesek. A kályha külalakját vizsgálva, bizonyos szabálytalanságokra lehetünk figyelmesek. A kályha válla többféle csempéből áll, de mindegyik egyazon műhely terméke. Ilyen keveredések gyakran előfordulnak népi cserépkályháinkon. Hasonlót tapasztaltunk a kályha fugái esetében is. Az alsó részen a csempék hézagait barnára festették, míg felül ezüsttel mázolták be. Lehetséges, hogy a hengeres rész fugázása azért különbözött, mert a sütőt utólag építették be. Erre azonban más bizonyítékot nem találtunk. A mezőcsokonyai kályha bontásakor egy múlt századi lakóház tüzelőberendezésének a századfordulóra jellemző állapotát sikerült teljes egészében megismernünk. Ezen belül részletes adatokat nyerhettünk egy városi hatásokat magán viselő, de még a hagyományos mesterség jegyeit is hordozó szemeskályha építéséről, szerkezetéről.