Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében

A 16 helységben Kaposvár, Karád és Szigetvár mezővárosa is benne van, továbbá Csurgó, Csákánypuszta, Vese, Martonpuszta, Nemesdéd, Inke, Berzence, Csököly, Bezsény, Lak, Kalmácsa, Cegléd- és Szentmiklóspuszta (Somogyhatvannál) és Istvándi. Közülük is három puszta. A „Landesbeschreibung" 2. számú kérdését, ami úgy szól, hogy: „Hat solide Gebäude" (A községben található szilárd épületek), a legtöbb faluban ki sem töltötték, vagy csak a templomot tüntették föl. Némely esetben azonban kivételt tettek. Bélavárnál például azt olvashatjuk, hogy: „Közönséges fából épült házak." Tapsonyban fölveszik a megyeházat, és megjegyzik, hogy a többi ház rossz. Nehéz a karádi házak minősítése, mert róluk azt találjuk, hogy „ . . . néhány paraszt módon épült, jó állapotban lévő parasztház". A „paraszt módon" megjelölés faházat, illetve fából és sárból állót szokott jelenteni. Hozzátehetjük még az elmondottakhoz, hogy a fölsorolt helységekben előforduló „masszív" házak száma is igen alacsony, egy, kettő vagy néhány. Nagyobbrészt jól megépített házakról csak Vesén, Nemesdéden és Szigetváron emlékeznek meg. „Néhány"nál többet találunk Inkén és Berzencén. Nincs viszont egyetlen szilárd falú iskola sem ekkor a megyében. A templomok azonban valószínűleg túlértékeltek, bizonyára több faszerkezetű „oratórium"-ot nemesebb anyagúnak véltek. Padányi Bíró Márton 1747-es egyházlátogatási jegyzőkönyvéből

32 az derül ki, hogy Somogyvárott ekkoriban még boronából építettek plébániaházat, nem is beszélve a sárral tapasztott sövény- és fatemplomokról, amiket a hívek szerény erejükből maguk állítottak elpusztult kőtemplomaik helyett, így többek között 1724-ben Somogyvárott, 1726-ban Osztopánban vagy pár évvel később Vámoson. Fából épülnek a 18. század közepén a szerényebb nemesi lakok is. Nemzetes Szita Lőrinc árváinak vagyonösszeírásában

33 olvashatjuk 1763-ból, hogy Nemesviden „ . . . nem régen jó fábul épetett Ház"-uk van. Sövényfalú urasági lakóházról és több más fonott falú uradalmi épületről ad hírt Knézy Judit az 1770-es évekből.

34 Vannak azonban a megyének olyan területei, ahol már a 18. században számolhatunk földfalú építkezéssel. Knézy Judit szerint a külső-somogyi szegényebb nemeseknél már alkalmazhatták a vert falat.

35 Vajkai Aurél a Balaton déli partvidékén a földet és sarat találta „természetes építőanyagnak", ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy Lellén már 1720-ban tömésfalú templom állott.

36 A korabeli Zala megyéből nincs adatunk a földfalak elterjedéséről paraszti környezetben. A 18. századi híradások szinte kizárólag faépítkezésről szólnak. A napjainkban fönnmaradt évszámos házak közül a legkorábbit Gyülevészről

37 ismerjük. Ez a parasztinak vélt kicsiny lakóház boronafallal épült 1741-ben. Sövényfalú épületről tájékoztatnak a kisnemesi vagyonösszeírások is. Sövényből készült urasági lakról számol be egy Beleznán 1779-ben fölvett vagyonleltár.

38 Hozzá hasonló lehetett a megye északi részén Mihályfán a Parraghy család szerényebb hajléka 1759-ben, melyről az inventálók meg is jegyzik, hogy benyílói „ . . . nem derekasak és fából valók".

39 A jobb kisnemesi házak Zala megye Balatonfelvidéki részén ekkor már kőből épülnek.

40 Az iskolák fából és sárból vannak, még a zalaegerszegi iskola sem kivétel.

41 Felsorolt példáink azt bizonyítják, hogy a 18. századi Dél-Dunántúlon megindult a földfalú házak építése, azonban ezt a századot még a fából készült házfalak túlsúlya jellemzi. Elég nagy eltérés mutatkozik az egyes földrajzi tájak között. A Duna menti széles síkságon, Tolna megye nagyobbik részén, Baranya keleti felében és Somogy északkeleti, a Mezőfölddel összefüggő vidékén terjed a vályog-, a földfal, és a század végén már kevés faház épül. Ugyanakkor Zala megyében, Somogy legnagyobb részén, Baranya déli és nyugati tájain, Tolnában a Hegyháton, a Kapós, a Sárvíz mellékén szilárdan tartja magát a faépítkezés. Az utóbbi területeken a 19. században zajlik az átalakulás. 2. A falanyag 19. századi változásai és formái A 19. században a hely- és népismertető dolgozatok sorra megörökítik a házfalak változásának tényét. 1845ben Baranyából Hölbling Miksa arról számol be, hogy ,,A' fából készült, befont és sározott vékony fallal biró, télen hideg és nyáron meleg viskókat sok helyen válog és tömött falakból álló . . . házak váltották föl."

42 Csorba József Somogyból a fonott fal mellett sok helyről említ tömést és rakott falat 1857-ben.

43 A vert fal Balaton menti, külső-somogyi térhódításáról Jankó János és Knézy Judit

44 közöl adatokat a 19. század első feléből. Somogyban e folyamatot jól mutatja az alábbi uradalmi lakóépületek köréből vett példánk. A kaposfői SzentBenedeki Prépostság javainak és épületeinek összeírását

45 Újfaluból, Kaposfőről, Szentbenedekről és Patcáról három időpontból ismerjük. Az első konszkripció 1816-ban, a második 1837-ben készült. A lakóépületek falanyagának megoszlása mindkettőben azonos. Tizenhat lakóépület között három téglafalú (urasági lak, plébániaház és egy 1816-ban épített két szoba, konyha, két kamra beosztású cselédház), hét talpas sövényfalú, négy tömésfalú, egy „föcskerakás", egy pedig sárfalú. Az 1866-os összeírásban viszont egyetlen, fonott falú hajdúlakás kivételével már az összes lakóépület tömés (a három téglaépület mellett). Zala megyében viszont úgy tűnik, tovább folyik a hagyományos építkezés. A 19. század első felében még igen sok a fából készült tanítói lak. 1837-ben a bagodi iskoláról azt jegyzik föl, hogy könnyű lenne megnagyítani, mert fa épület lévén tsak az ucza felül való falnak küllebb tételével . . ." megoldható.

46 Gönczi Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy a területünkkel összefüggő Göcsejben 1895 és 1905 között „A házak legtöbbje még mindig fából való". Sőt könyvében fényképet közöl a talpas-vázas építkezésről.

47 A Mura menti horvát falvakban pedig 1900-ban a lakóépületek 54,9%-a faszerkezetű.

48 Sok a faépület a Drávaszélen, különösen Somogyban. Az eléggé gazdátlan vaskaszentmártoni uradalomban 1867-ben a lakóépületek mind talpas fonott falúak, köztük az ispánlak és a kocsma is, csak a plébániaház készült téglából.

49 E tájon Kiss Tibor, igaz nem szokásos esetként, 1942-ben még épülő talpas házat fényképezett Potonyban.

50 Andrásfalvy Bertalan Drávagárdonyban följegyezte, hogy az utolsó talpas házat 1950-ben állították.

51 A 19. századtól sokasodnak azok az adatok, melyek konkrétan megjelölik a fal szerkezetét. A 19. század második felére olyan időszakhoz érkeztünk, amelyei többé-kevésbé a néprajzi kutatások is meg tudtak közelíteni. Ettől kezdve már nagyobb biztonsággal tájékozódunk az egyes faltechnikák kérdésében. A következők-