Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a Gerecse hegységben különös tekintettel a kőfejtők barlanglakásaira

külföldön is felhasználtak) ebben az időszakban a következők voltak: balkonlapok, folyosó- és lábazat burkolólapok, vállkövek, oszlopok, lépcsők, sírkövek (vörös mészkő), erkélylemezek, faltőburkolatok, lépcsők, ajtó- és ablakszegélyek, oszlopok, faldíszek, szobrok, sírkövek, támfalak (fehér mészkő) stb.

36 Ezeket egyrészt a gerecsei falvakban, másrészt a felhasználás helyén készítették a kőfaragók. A századforduló idején készült leírások Tatán 3, Lábatlanon 2, Piszkén 7, Süttőn 7, Dunaalmáson 5, Szomódon 1 és Tardoson 7 vörös és fehér mészkő, crinoideás mészkő, dachsteini mészkő, valamint homokkő bányát említenek.

37 Az 1900-ban tartott népszámlálás adatai szerint Süttőn az össz kereső népesség 45 százaléka, Piszkén 36 százaléka, Tardoson pedig 39 százaléka a kőiparban dolgozott.

38 A Millennium után a gerecsei kőbányászatban és kőfaragásban hosszabb ideig tartó hanyatlás következett be. Ennek oka egyrészt a nagy budapesti építkezések befejezése volt, másrészt az, hogy az építőiparban egyre nagyobb mennyiségben kezdték alkalmazni a műköveket és a cementipari készítményeket.

39 A két világháború közötti időszakban nagy volumenű munkálatok (pl. Mátyás templom restaurálása, a szegedi Fogadalmi templom építése, stb.) adtak jó munkalehetőséget a kőbányászoknak és kőfaragóknak.

40 Süttőn a nagy üzemek (Müller Ernő, Auer Sándor, Áprilyak) mellett több kisebb kőfaragóműhely is működött (pl. Barakká István és testvérei, Holdampf János, Czechner Antal és fiai, Polhammer József stb.), amelyekben elsősorban sírköveket készítettek.

41 A tardosi kőbányákat az érsekségtől a Marmoreus Rt. (Dunántúli Mész-, Tégla és Kőipari Rt.) bérelte, a vörös mészkő külföldön (pl. Németországban, Svájcban, Dániában, stb.) is keresett árucikk lett.

42 A felszabadulás után a gerecsei kőfaragók aktivan részt vettek a főváros újjáépítésében (pl. a Kossuth-híd építése.)

43 Az 1950-es évek elején indult meg a kőbányák korszerűsítése, gépesítése.

44 A süttői kőfaragó üzem, valamint a süttői és tardosi kőbányák jelenleg az É.M. Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalathoz tartoznak. A kitermelést, szállítást és feldolgozást korszerű gépek segítik. A süttői üzem legfontosabb munkáját már évek óta az Országház restaurálásához szükséges kőfaragások előállítása képezi. 2. A tardosbányai kőfejtők A gerecsei kőiparban résztvevő falvak lakosai között igen régen munkamegosztás alakult ki. A kőfejtők a hegység szinte minden kőbányájában tardosbányaiak voltak, a követ pedig elsősorban a süttőiek és piszkeiek, valamint a dunaalmásiak és nyergesújfaluiak dolgozták fel. E falvak közötti munkamegosztás kialakulását RIGLER László az 1880-as évekre teszi,

40 de valószínű, hogy ez már korábban megtörtént, mert pl. HUNFALVY János már 1864-ben azt írta, hogy a piszkei kőbányákban a kőfejtők nagyrészt Tardosról valók voltak.

46 A tardosiak saját falujukban a 18. században kezdték a kőbányászatot és valószínű, hogy már a 19. század elején elkezdtek más gerecsei községek kőbányáiban is dolgozni. Ha e munkamegosztás kialakulását nem is tudjuk pontos időponthoz kötni, az adatközlők egybehangzó elmondása alapján bizonyos, hogy századunkban a gerecsei kőbányákban a tardosiakon kívül más faluból való kőfejtőket csak elvétve lehetett találni. A jelenleg működő bányák kőfejtői ma is túlnyomórészt tardosiak. Fentebb már idéztem azt a népszámlálási adatot, amely szerint 1900-ban a tardosi össz kereső népesség 39 százaléka a kőiparban dolgozott, legnagyobb részt kőfejtőként (a faluban tevékenykedett néhány kőfaragó is). Ha figyelembe vesszük, hogy a falu külterületének 58,7 százalékát az esztergomi érsekség birtokolta, és hogy a két világháború közötti időszakban a fennmaradó területrész 1 középbirtokos, 12 kisbirtokos és 301 törpebirtokos között oszlott meg, érthető, hogy a nincstelenek, illetve a kevés földdel rendelkezők megragadtak minden munkaalkalmat, megélhetési lehetőséget, elsősorban a kőfejtést, de jártak pl. erdei napszámra, kubikolni stb. is.

47 A falu külső képére és társadalmára egyaránt erőteljesen rányomta bélyegét, hogy a férfilakosság jelentős része a kőiparban dolgozott. Úton-útfélen találkozni a faluban vörös „márvány" készítményekkel (pl. kútkávák, itatóvályúk, kapuoszlopok, házoromtáblák, sírkövek, szakrális szobrok stb.), sőt némelyik portán még az istálló is ezzel a nemes anyaggal van kikövezve. A falu Alvégnek nevezett keleti részén (kb. a templomig) laktak a földművesek és az iparosok, a nyugati, felső részen (Felvég) a szegényebbek, a betlehemesek, köztük a kőbányák munkásai. A betlehemes csúfnevet azért kapták, mert hátukon batyuval jártak a kőbányákba, téglagyárakba, erdei napszámba, stb. dolgozni. A Felvégen 6—8 család is lakott egy udvarban, külön házban (hosszú ''udvar). A két falurész ellentéte megmutatkozott pL a házasságkötésnél (az Alvégen lakók nem szívesen, csak elvétve adták pl. kőfejtőhöz a lányukat), a falu vezetői kizárólag a gazdák vagy az iparosok közül kerültek ki, gyakoriak voltak a kocsmai verekedések. A kőfejtők meglehetősen szegények voltak, nem túl sok fizetésüket kemény munkával keresték meg. Gyakran még asszonyaik is elmentek a kőbányákba dolgozni. Földjük egyáltalán nem volt, vagy csak nagyon kevéssel rendelkeztek. A kőfejtés nem mindig jelentett megélhetést, a kő iránti kereslet időnkénti csökkenése gyakran más munkák végzésére is késztette őket. A falu csak az 1950-es évek végén kezdett fejlődésnek indulni. Aki ma a szorgalmas lakói keze által egyre gyarapodó, szépülő községet látja, alig hiszi el, hogy Tardosbánya néhány évtizeddel ezelőtt még Komárom megye egyik legszegényebb faluja volt.

48 3. A barlanglakások A tardosbányai kőfejtők legfontosabb munkahelyei a faluban (Bányahegyi bányák) és Süttőn voltak. A helybeli bányákból naponta hazajártak, Süttőről azonban csak hetente egyszer. Minden héten hétfőn reggel indultak otthonról és szombaton délután, este érkeztek haza. Századunk első évtizedeiben a süttői kőbányák és Tardosbánya közötti kb. 12—14 kilométeres utat oda-vissza gya-