Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Tanulmányok - HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a Gerecse hegységben különös tekintettel a kőfejtők barlanglakásaira
Hála József KŐBÁNYÁSZAT ÉS KŐFARAGÁS A GERECSE HEGYSÉGBEN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KŐFEJTŐK BARLANGLAKÁSAIRA A magyarországi barlanglakásokról a 19—20. században számos tanulmányt, cikket, adatot közöltek geológusok, geográfusok, szociológusok, szociográfusok, etnográfusok és újságírók, az 1970-es évek eleje óta több részletes és alapos néprajzi publikáció is napvilágot látott. 1 E publikációk elsősorban állandó lakóhelyül szolgáló barlanglakásokról szólnak, de némelyikben szó esik ideiglenesen lakottakról, használtakról is. 2 Az irodalomban kőfejtők, kőbányászok (természetes és mesterséges, állandó és ideiglenes használatú) barlanglakásairól is találunk néhány adatot. 3 A tardosbányai 4 kőfejtők alábbiakban bemutatott barlanglakásai mesterségesen készítettek voltak és használóiknak ideiglenes lakóhelyül szolgáltak. 5 A közölt adatokat 1984 nyarán gyűjtöttem, ugyanakkor sikerült felmérnem nyolc még meglévő barlanglakást is. Dolgozatommal egyrészt a magyarországi barlanglakások alaposabb megismeréséhez, másrészt a kőbányászat és kőfaragás sokáig meglehetősen elhanyagolt, de az utóbbi két évtizedben örvendetesen megélénkült néprajzi kutatásához szeretnék néhány újabb adattal hozzájárulni. 6 1. A Gerecse hegységi kőbányászat és kőfaragás történeti vázlata A Gerecse hegységet felépítő kőzetek közül különösen kettő bírt és bír nagy jelentőséggel. Az egyik a jura korban keletkezett világos és sötét vörös színű, tömött mészkő (amelyet „márvány"-nak, vagy egyik híres feldolgozási helye után „piszkei márvány"-nak is neveznek), a másik a sárgásfehér, barnásfehér színű, pliocén—pleisztocén édesvízi mészkő (travertino), amely „süttői márvány" néven is ismert volt. Az előbbi a Gerecse hegység jellegzetes kőzete, az utóbbi Almásneszmélytől a Budai hegységig a Duna mentén több helyen is előfordul és bányászható (pl. Aquincum nagy része is ebből a kőzetből épült). Megemlítem még a felső triász dachsteini mészkövet és az alsó kréta mészmárgát, amelynek (különösen a 19. századtól) a mész- és cementiparban volt fontos szerepük. Valószínű, hogy ezeket a kőzeteket már a rómaiak előtt is hasznosították az ott élő népek, 7 a rómaiak (akik i. e. 12—i. sz. 433 között éltek Pannóniában) pedig már nagymérvű kőbányászatot és kőfaragást folytattak a vidéken. Területünkön, a Duna mentén több jelentős római Castrum (katonai erőd) és burgus (őrtorony) állt (pl. Brigetio—Szőny, Lepavista—Süttő, Asaum—Dunaalmás, Crumerum—Nyergesújfalu) és pl. a tardosbányai Malomvölgyben is virágzó római telep emlékei maradtak meg. Az ezeken a helyeken feltárt régészeti leletek (sírkövek, emléktáblák, mérföldkövek, épületmaradványok, kőoszlopok, stb.) egyértelműen bizonyítják mind a vörös, mind a fehér mészkő felhasználását. A tardosbányai Bányahegyi-bányát a római korban kövezett út kötötte össze a süttői kőbányákkal. A vörös mészkőből készített faragások a Gerecsétől távolabb is megtalálhatók, pl. soproni római kori síremlékekben. 8 A gerecsei kő felhasználásának második nagy korszaka a magyar középkorban kezdődött. A vörös és fehér mészkő korabeli hasznosításáról régészeti leletek (pl. épületek, épületmaradványok, oszlopok, oszloptalapzatok, oszlopfejek, párkánytöredékek, padlóburkoló lapok, sírkövek) és írásos dokumentumok egyaránt tanúskodnak. A vörös mészkő kitermelése a 12—13. század fordulóján, az Árpád-kori építkezések kapcsán indult meg, egy okleveles adat szerint 1204-ben (Imre király idejében) már bizonyosan bányászták. Az esztergomi királyi palota építéséhez gerecsei kőanyagot is felhasználtak. A kutatók távolabbi helyek (pl. tihanyi apátság, veszprémi régi székesegyház, székesfehérvári bazilika stb.) épületeiben is felismerték a gerecsei vörös és fehér mészkövet. 9 1. kép. Kőfejtők a Bányahegyi-bányában 1912-ben (A tardosbányai római katolikus plébánia levéltárából. Reprodukció: dr. PELLÉRDY Lászlóné, 1985).