Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

21. kép. A tótkomlósi gabonás (Engels u. 52.) Az építtető Szálai József (1823—1891) hat családos, református paraszt ember volt. Fia, Szálai János 1887-ben kötött házasságot Makón, Mónus Julianna hódmezővásárhelyi lakossal. Ő örökölte a lakóházat, továbbá egy tanyát, mely a várostól mintegy 10 km-nyire Igáson volt 16 holdon. Gazdaságuk olyan összetett paraszti üzemnek tekinthető, melyben a gabonatermelés nagyobb súlyt kapott (ezt jelzi az udvaron álló gerendavázas, tapasztott hombár is), de emellett saját szükségletét meghaladó hagymatermesztéssel is foglalkozott. Ilyenformán a lakóház egyes helyiségeinek berendezésében az alábbi elvek érvényesülnek: Kis szoba — lényegében időszakos tartózkodás helyéül szolgál, ennek megfelelően rangját vesztett, használt, hiányos bútorzat (ágy, asztal, szék) ; Utcai szoba — itt kell bemutatni a gazdagodó paraszti réteg polgárias berendezési törekvéseit. Fényezett, helyi asztalos készítette bútorok: szekrény, asztal, ágy, fiókos sublót, támlás székek stb. Az elhelyezés ún. párhuzamos rend szerint történik; Előszoba-konyha — e helyiség konyha funkciója már megszűnt, de polgári értelemben vett előszobaként még nincs berendezve. Bútorzata ezen átmeneti állapotot jelezve kevés, fő helyen helyi asztalos készítette tálalószekrénnyel; Belső szoba — berendezésének egyértelműen jeleznie kell, hogy valójában ez a helyiség az élet központi tere. Dominál a festett, helyi stílusú parasztbútor, az elrendezés ún. sarkos. A kemence felett itt kap helyet a hagymaszárító rács; Konyha — a lakóház funkcionális átrendeződése következtében ez az első helyiség az igazi konyha. Berendezése is ezt tükrözi: polcos—fiókos konyhai szekrény, asztal, lécvázas támlás székek, vizespad, kisszékek stb.; Kamra — a helyiség egyaránt szolgál élelmiszerek, zöldségfélék és bor tárolására.

05 Kiskunhalas: Az egykor „Zöld koszorú"-nak nevezett lakóház-kocsma saroképületet a 19. század közepén építették, a halasi tiszti kaszinó szomszédságában. Kocsmaként az 1880-as évek végéig működött, majd lakóházzá alakították. Az „L" alaprajzú épület bontása során sikerült tisztázni az eredeti állapotot: alaprajzi elrendezését, a helyiségek funkcionális kapcsolatait, tüzelőberendezéseit, s az építkezés szerkezeti megoldásait. Ezek szerint az épület eredeti állapotában egy kocsmarészről (ivó—különszoba— kamra) és egy szoba-konyhás lakórészből állt, a kocsmarész udvari frontján tornáccal. A lakószobát búboskemencével fűtötték a konyhai kaminkéményen keresztül, melynek padkáján főztek is. A lakórésznek a kocsmával nem volt közvetlen kapcsolata, csak az udvaron keresztül. Az ivót, különszobát és a kamrát, valamint a pincét tornác kötötte össze, erre a tornácra nyílt a konyha sarokra vágott, ún. átadó ablaka, és innen fűtötték a kocsma helyiségeit is. A különszoba sarkából kirekesztett nagyméretű kémény érdekes átmenetet képvisel a szabadkémény és a zárt kamin között. Alja teljesen nyitott volt, alá állva lehetett a szobai és az ivóbeli nagy búboskemencéket fűteni. A bontás azt is felfedte, hogy építéskor minden bizonnyal először a ház külső, vastagabb vert falait húzták fel, 20—30 cm magas földrétegeket döngölve le egyszerre. A földrétegek közé szalmát hintettek. A falak felső harmadába erősítésként karókat fektettek. A harántfalakat a főfalak után készíthették el, ugyancsak vert falként illetve a bonyolultabb helyeken vályogból falazva. A födém teljes egészében szalma-