Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

19. kép. A szentesi lakóház (Sima F. u. 6.) udvari oldali részlete hatást kell tükröznie. E szobából egyébként_ajtó nyílt az üzlethelyiségbe, ugyanis gyakran előfordult, hogy az üzletben senki sem tartózkodott, s csak ha vevő érkezett, akkor mentek át a szobából, ahol addig főként a család nőtagjai a kalapok felszerelésével, díszítésével foglalkoztak. Mindezekből következően egy helyi asztalos által készített polgári szobagarnitúra helyezendő el (furnírborítású, kissé fényezett, barna tónusú nagybútorok, támlás és tonettszékekkel). A bútorok elhelyezésében az ún. párhuzamos rend valósítandó meg: a főfalhoz illeszkedve egymás mellett két ágy, mellettük jobbról-balról egy-egy éjjeli szekrény. Az ágyak előtt egy asztal székekkel. A szemben levő falhoz illeszkedve két kétszárnyas nagyszekrény. Az egyik sarokban íróasztal, az utcára néző ablakok előtt bőrbevarrógép. Szekrényes óra, vitrines szekrény, fogas, a falakon olajnyomatok (nemzeti hősök, történelmi események), családi fényképek és oklevelek egészítik ki a berendezést. A konyha berendezése átmeneti állapotot idéz az elhelyezés rendjében és a nagybútorokban (pl. csikótűzhely, helyi asztalos készítette konyhaszekrény) illetve felszerelési tárgyban (fém és porcelán edények) polgári hatásnak kell érvényesülni, más tárgyakban és eszközökben (pl. vizespad, cserép edények) viszont paraszti konyha hatását kell keltenie. Az udvari ún. lakószoba berendezésében erőteljesebben érvényesül a paraszti hatás. Ennek érdekében több régiesebb, kopottabb festett bútor kerülhet elhelyezésre, más-más készítési és használati korszakra utalóan. Az elrendezés itt is párhuzamos, polgári hatásra a sublót és a kanapé utal. A szobák fűtésére kemence illetve cserépkályha és/vagy öntöttvaskályha szolgál. A műhely berendezésének, a tárgyak elhelyezésének meghatározó elve az, hogy e helyiség a kalapkészítés menetében az ún. kikészítő műhely funkcióját látta el. Ennek következtében a műhely berendezése, a munkaeszközök elhelyezése az alábbi : A helység belső terében egy 1,5X2 méteres szárító helyiség volt elrekesztve, melynek falazata egy sor égetett téglából rakva nem ért fel a mennyezetig. Benne égetett tégla alapzaton katlan-tűzteres öntöttvas kályha adta fatüzeléssel a száraz meleget. E kályha csöve a falon átvezetve egyúttal a szárító mellett elhelyezett ún. meleg prés felhevítéséhez is hőt szolgáltatott. Közvetlenül a szárító falához illeszkedve egy rakott tűzhely állt, ezen melegedtek folyamatosan az öntöttvas vasalók és különböző edényekben víz. A meleg prés után az ún. hideg prés, majd az ún. fej prés következik. A sarokban a helyiség hátfalával párhuzamosan egy asztal-ágy állott, mely nappal munkaasztalként, éjjel pedig tetejét felhajtva ágyként szolgált a segéd számára. Az egyik falon polcok, részben a félkész áruk, részben a kalapformák számára. A műhelyben két tábla, azaz munkaasztal található, az egyiken a formázás munkálatait végezték, ennek végére a kézi fényező gép volt felszerelve. Mellette a másik tábla, melyen az ún. appletura munkálatait végezték, végén a kézi csavaró (tekerő) géppel.

63 Makó: A lakóház 1860 és 1880 között épült, telepítésre kerülő formáját több építési fázisban nyerte el. Az épület az alföldi mezővárosi építkezés egy szélesebb körben is elterjedt típusváltozata, mely a társadalom paraszt-polgár rétegének életmódváltozást tükröző, helyi stílust kialakító lakáskultúrájának bemutatását teszi lehetővé, továbbá a telepítendő telek épület-együttesével a gazdasági, termelési